hirdetés
Blogolj!

Blogstar kávéház

Véresszáj

Jordán Adél politikai abszurdja.

A Katona József Színház nyújtotta védelemről, a sorosozásról és a jobb profil előnyeiről is beszélget Jordán Adél színművésznővel a Magyar Narancs Online.

„Én nem vagyok véresszájú politizáló. Sokszor megy a rádió a kocsiban, van, hogy inkább átkapcsolok zenére, ha túl sok nekem a politika. Egy ponton túl rendkívül nyomaszt és frusztrál, amit hallok. A legtöbb esetben azt érzem, tehetetlen vagyok, nem szeretnék beleesni abba a hibába, hogy az épp aktuális politikai abszurd miatt fogjam a fejemet. Elkezdtem keresni, hol lehetne tenni is valamit. Csatlakoztam egypár alapítványhoz, és a TASZ-nak sok esetben én vagyok a hangja – ennyi telik tőlem e téren. Nem politikai aktivista vagyok, csak egy színész, ha úgy tetszik, egy ismert ember, aki bizonyos témákban a hangját adja egy neki tetsző szervezetnek.”

„Már anyám hasában is tudtam, hogy valami nincs rendben odakint"

Az őszt rögtön egy díjjal kezdte: munkahelyén, a Katona József Színházban ő lett az előző évad legjobb női főszereplője. De hogy kerül ide Kolbász Viktor? Erről és a Katona nyújtotta védelemről, a sorosozásról és a jobb profil előnyeiről is beszélgettünk.

Medián

Záruló bérolló.

Egyre csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között Magyarországon – állítja a Hirado.hu.

„A KSH augusztusi adatai szerint idén júniusban a bruttó átlagkereset meghaladta a 329 ezer forintot, az átlagos nettó jövedelem pedig némileg több volt 219 ezer forintnál. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta a nettó bérek több mint 60 százalékkal emelkedtek hazánkban. Szalai Piroska szerint ráadásul az elmúlt években a kisebb fizetések nagyobb mértékben nőttek, mint a magasabb kategóriájú bérek. Vagyis zárul a bérolló, azaz a jól és rosszabbul kereső dolgozók közötti egyenlőtlenség. Ezt támasztja alá, hogy a bruttó keresetek mediánja jobban emelkedett, mint az átlagkereset – hangsúlyozza a munkaerő-piaci szakértő.”

Zárul az olló Magyarországon

Egyre csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusi adatai szerint júniusban a bruttó átlagkereset meghaladta a 329 ezer forintot, az átlagos nettó jövedelem pedig némileg több volt 219 ezer forintnál.

Utasfürdetés

Becsődölő légitársaságok.

Szakértők szerint a légi közlekedésben akár csődhullámra is lehet számítani az előttünk álló időszakban. Hogy így lesz-e, vagy sem, az még természetesen a jövő talánya, de már a politikai is foglalkozik a kérdéssel – így az Origo.hu.

„Nem véletlenül foglalkoznak ezzel a kérdéssel német kormányzati szinten, hiszen intő példát jelenthet a 2003-ban alapított dániai központú Primera Air fapados légitársaság ebben a hónapban bekövetkezett csődje. Egyik napról a másikra közölték, hogy leállítják a járatokat, aminek következtében seregnyi utas ott állt megfürödve a világ valamelyik repülőterén. A Primera Air tönkremenetele egyébként pontosan egy évvel a brit Monarch Airlines összeomlása után következett be.”

Csődhullám várható a légitársaságoknál?

Szakértők szerint a légi közlekedésben akár csődhullámra is lehet számítani az előttünk álló időszakban. Hogy így lesz-e, vagy sem, az még természetesen a jövő talánya, mindenesetre csak ebben a hónapban két fapados légitársaság szüntette be a tevékenységét. Nem csoda, ha Németországban például már a politika szintjén is foglalkoznak a kérdéssel.

Magterület

A természet háborgatása.

Nincs épeszű magyarázat arra, miért akarnak az ország legnagyobb háborítatlan erdejébe kisvasutat: a Csarna-völgy fokozottan védett erdejét hamarosan betonnal önthetik ki – derül ki a 24.hu riportjából.

„Külföldön bevett szokás, hogy a nemzeti parkokban meghagynak egy olyan magterület, amely gyalogosan megközelíthető, de nincsen bányászat, fakivágás, esetenként még vadászat sem. A Csarna-völgy ilyen magterület lehetne, de a háborítatlanságtól egyre messzebb kerül. Bejönnek majd a munkagépek, kell egy út, ahol a karbantartást végző jármű közlekedik. Ha körbenézünk, látjuk, hogy ezen a vadregényes helyen ilyen lehetőség most nincs. Van egy különleges, szinte őserdő hangulatú területünk, aminek a megváltoztatása komoly hiba. Ezzel szemben pedig van egy olyan fejlesztés, amiből már nagyon sok van az országban, itt a Börzsönyben is.”

Nincs épeszű magyarázat arra, miért akarnak az ország legnagyobb háborítatlan erdejébe kisvasutat | 24.hu

Másfél órát autóztunk Budapestről, hogy megnézzünk egy helyet, ahova évek múlva kisvasutat építhetnek. Időpazarlásnak tűnhet, pedig bőven megérte elutazni a Börzsöny lábához, mert láttuk Magyarország legnagyobb érintetlen erdejét, amelyet fel akarnak dúlni. Fotó: Marjai János/24.hu Megmagyarázhatatlan okból az eddigi öt börzsönyi kisvasút mellé a Csarna-völgy jelenleg fokozottan védett részén is kisvasutat építenének - derült ki egy kormányhatározatból.

Kacagás

Szinetár Dóra tündéri videója.

A Blikk Online arról ír, hogy képesztően édes videót posztolt kisfiáról Szinetár Dóra: a kis Benjámin teljesen a rajongók szívébe lopta magát imádni való kacagásával.

„Szinetár Dóra legfrissebb, Instagramon közzétett videójának tanúsága szerint a kis Benjámin nagyon boldog. Mint ahogy az a felvételen is látható, a színésznő kisgyermeke vígan kacarászik, miközben édesapjával labdáznak a színes szőnyegen. 'Apa-Fia meccs! Micsoda kacaj! És micsoda reflexek! Lesz még itt csodálkozás...' – írta az édes videóhoz a színésznő, aki nagyon büszke kisfiára.”

Micsoda élettel teli kacagás: tündéri videó készült Szinetár Dóra kisfiáról

Szinetár Dóra legfrissebb, Instagram-on közzétett videójának tanúsága szerint a kis Benjámin nagyon boldog. Mint ahogy az a felvételen is látható, a színésznő kisgyermeke vígan kacarászik, miközben édesapjával labdáznak a színes szőnyegen. "Apa-Fia meccs! Micsoda kacaj! És micsoda reflexek! Lesz még itt csodálkozás..." - írta az édes videóhoz a színésznő, aki nagyon büszke kisfiára.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/62513/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Boris Johnson az új brit miniszterelnök

2019.07.23. 13:10
A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök …

Augusztusban megszűnik a Széna téri buszpályaudvar

2019.07.23. 11:45
Augusztus 10-től megszűnik a Széna téri autóbusz-állomás, ezért a járatok a Széll Kálmán tér Dékán utca és Szilágyi Erzsébet fasor közötti szakaszára áthelyezett megállókból …

Sötétségbe borult Venezuela

2019.07.23. 08:15
Venezuela szinte egészében megszakadt az áramszolgáltatás hétfőn, Nicolás Maduro elnök szocialista kormánya - ahogy korábban is - az ország vízi erőműveit ért elektromágneses támadással magyarázta a történteket.

Blogstar kávéház

2019.07.22. 00:05
Magyar sportsikerek, újabb nyolcezres csúcs meghódítása, ellenzéki szétesés, újabb közelgő brit királyi esküvő és az ukrán parlamenti választás hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.21. 05:25
A kultúra kivéreztetése, a szocialisták személyeskedése, a magyarság lejáratása, Brüsszel illiberalizmusa és Ellie Goulding bombaesküvője vasárnapi online lapszemlénkben.

Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás miatt

2019.07.20. 12:35
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Blogstar kávéház

2019.07.20. 04:55
Ursula von der Leyen narancsszemüvege, a magyarság vegzálása, a migráció kihívásai, Berki Krisztián pályára lépése és Várkonyi Andrea özönvízszerű válása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.19. 04:40
A migránsellenes szövetség repedése, az ellenzék kétfrontos aknamunkája, Petőfi Sándor lezáratlan csontkrimije, az önjáró taxiflotta fenntarthatósága és Köllő Babett tűszúrásos fiatalodása pénteki online lapszemlénkben.

A V4-ek elutasították az ngo-hajók által szállított migránsok elosztását

2019.07.18. 19:50
A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös …

Bárki adatait felhasználhatják a felkapott öregítő alkalmazáson keresztül

2019.07.18. 14:30
Adatainkat lopják el, miközben mi épp jókat röhögünk vagy épp szörnyülködünk azon, hogy hogyan néznénk ki öregen.

Ezeket a cikkeket olvastad már?