A hatos lottón nem vitték el a főnyereményt
Nyerőszámok: 6 (hat), 17 (tizenhét), 22 (huszonkettő), 25 (huszonöt), 41 (negyvenegy), 43 (negyvenhárom). Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 60 darab, nyereményük egyenként 290.135 forint; 4 találatos szelvény 2.780 darab, nyereményük egyenként 6.260 forint; 3 találatos szelvény 44.570 darab, nyereményük egyenként 1.520 forint.
Blogolj!

Elhunyt Bőzsöny Ferenc a Magyar Rádió egykori főbemondója

Fotó: MTI

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója.

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.

Bőzsöny Ferenc a rádió mellett televíziós műsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió népszerű tudományos-ismeretterjesztő magazinja, a Delta című műsor, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000 pünkösdjétől indult el a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetekben ő látta el.

1973-tól volt tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektorának, Bíró László püspöknek meghívására az intézet retorikatanára lett.

Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott. 2016-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság díszoklevelét vette át.

Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgára.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a csütörtöki M5 Kulturális Híradó és a Kossuth Rádió Jó napot Magyarország! című műsora is visszaidézi a Magyar Rádió főbemondójának alakját. Emlékét és gazdag munkásságát őrizve az MTVA saját halottjának tekinti Bőzsöny Ferencet.

Temetéséről később intézkednek.

Bőzsöny Ferenc rádiósként részese volt az 1956-os forradalomnak is. Így emlékezett: 

Életem legszörnyűbb éjszakáját éltem át október 23-án az ostromlott Bródy Sándor utcai stúdióépületben. A forradalom napjaiban a szabad Kossuth Rádió parlamenti stúdiójában teljesítettem szolgálatot, így nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy 3-án este én konferáltam be Mindszenty hercegprímás beszédét. És mindvégig mellette ültem a stúdióban. Másnap, vasárnap reggel amikor hajnalban ismét megszólaltak a támadó szovjet harckocsik ágyúi, magam is tanúja voltam Nagy Imre stúdióba való érkezésének, rövid rádióbeszédének és még sok más eseménynek. A Parlamentet elfoglalva orosz katonák miután rájöttek, hogy nem a Nílusnál vannak, hanem a Dunánál, és nem megrögzött fasisztákkal van dolguk, a rádiósokat kiengedték az épületből.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/62795/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019.04.21. 16:30
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több …

Mindenkit meglocsolnak hétfőn az égiek

2019.04.21. 14:25
A gyönyörű vasárnapi időjárást hétfőn hatalmas eső váltja fel, nemcsak a lányok lesznek meglocsolva, hanem azok is, akik nem tartanak maguknál esernyőt, vagy esőkabátot.

Több mint 200 halálos áldozata van a Srí Lanka-i robbantássorozatnak

2019.04.21. 13:20
Az indiai ANI hírügynökség számolt be elsőként arról, hogy legalább hat robbanás rázta meg Srí Lankát húsvét vasárnap reggel. Később a főváros …

Több kamionnyi pénzt hozott valakinek a húsvéti nyuszi

2019.04.21. 07:30
Szombat este minden idők harmadik legnagyobb, 4,2 milliárd forintos főnyereményét vitte el egy szerencsés az ötös lottón.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Quitt László: Ne menjen erdésznek, aki ki sem akar menni a házból

2019.04.20. 11:15
A felnőtté válás talán egyik legmeghatározóbb mérföldköve a megfelelő továbbtanulási irány kiválasztása. Ebben a nehéz döntésben komoly segítséget …

Feltámadás – már biztos, hogy nem omlik össze a Notre-Dame!

2019.04.20. 08:05
Húsvét csodája: sikerült stabilizálni, vagyis megmenteni a Notre-Dame székesegyház épületének struktúráját. Lesz feltámadás!

Lopott videóval kampányol a magyarfóbiás Sargentini

2019.04.20. 05:55
Az ilyen bűncselekményért akár három évig terjedő szabadságvesztés járhat a magyar törvények szerint.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban

2019.04.19. 21:15
Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban, szerencsére senki sem sérült meg.

Ezeket a cikkeket olvastad már?