Blogolj!

Trócsányi: 1956 hősei ma is üzennek

Az igazságügyi miniszter szerint kötelességünk átadni a jövő generációnak azt az üzenetet, hogy „büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre”.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

November 4-e nemzeti gyásznap, és egyben a hálaadás napja is – emelte ki az igazságügyi miniszter vasárnap Budapesten. Trócsányi László a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti gyászparkjában tartott megemlékezésen hangsúlyozta: 1956 hőseire, mártírjaira emlékezni és emlékeztetni kell, hálával kell gondolni rájuk, akik a szabadságunkat megalapozták.

A miniszter azt mondta: 1956 Európa és a világ lelkiismeretéhez is szólt, semmi más nem mozgatta úgy meg a szabad világ lelkiismeretét, mint a magyar forradalom. 1956. október 23-át a remény szülte, és ezt ölték meg november 4-én – közölte az MTI híre szerint.

Trócsányi leszögezte, a forradalmat és szabadságharcot árulás és olyan megtorlás követte, amelynek kegyetlensége és jogtalansága messze felülmúlt Haynauét. A félelem és reménytelenség nagyobb volt, mint 1945-ben. A „rémálom” maga a valóság lett, bujkálni és menekülni kellett. Egy egész nemzedék tűnt el, köztük rengeteg kiváló tehetséges ember. 1956. november 4. után a diktatúra sötét hónapjai, évei következtek „vérbíróságokkal, kirakatperekkel”, a megtorlások és durva zsarnokságok időszaka volt ez. A sztálinizmust felváltotta a kádárizmus, s 1956-ot csak az ellenforradalom szóval társítva lehetett kimondani.

A miniszter szólt arról, hogy 1956-ban sok mindent zászlajukra tűztek a felkelők. Ki akarták vívni az emberek szabadságát és a nemzet függetlenségét. Ez a kettő hozta magával a többit, a demokrácia és a jogállamiság kiépítését. A tárcavezető az alaptörvényt idézve hozzátette: mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki. A szabadság viszont nem egy befejezett tény, hanem folyamat. Vannak törekvések és célok, amelyeket ma is folytatni kell, ilyennek nevezte a polgárosodást.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre – ezt már Fónay Jenő 1956-os halálraítélt, a Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapítója és örökös elnöke emléktáblájának leleplezésén, a Kisfogház Emlékhelyen mondta Trócsányi László.

Beszédében kiemelte: vannak olyan hősei a magyar történelemnek, „akik ha meg is haltak, emlékezetünkben tovább élnek, ma is üzennek és a jövőben is üzenni fognak számunkra”. Ilyenek 1956 hősei is, ezért kötelességünk emlékezni rájuk – fogalmazott az MTI tudósítása szerint.

Hangsúlyozta: az alaptörvény is kiemeli a múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetség jelentőségét. Szövetségről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a jelen generáció képviselői átadják a jövő generációnak azt az üzenetet, hogy „büszkék vagyunk az országunk megmaradásért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő hőseinkre”.

A miniszter méltatta Fónay Jenő (1926-2017) egykori szabadságharcost, 1956 hősét, a Széna téri ellenálló csoport helyettes parancsnokát, akit kétszer is halálra ítéltek, és csak a bitófánál közölték vele, hogy kegyelemben részesítették. A rendszerváltás időszakában „ismét történelmi szerepet kapott”, alapítója volt a Pofosznak, és egyik szervezője Nagy Imre újratemetésének – emlékeztetett. 1956-ot Fónay Jenő „a magyarság csodájának” nevezte – fűzte hozzá Trócsányi László, aki koszorút helyezett el az emlékhelyen.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/63471/pics/lead_800x600.jpg
1956,diktatúra,forradalom,kommunizmus,megemlékezés,megtorlás,szabadságharc,Trócsányi László
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Trócsányi: ma is érvényes a 12 pont

2019.03.14. 15:35
Az elmúlt 30 évben „óriási utat tettünk meg”, ma már olyan „Európában vagyunk”, ahol érvényesül a szólásszabadság – mondta a miniszter.

Ilyen változásokat hozhat a munkahelyi számítógépekre vonatkozó szabályozás

2019.02.27. 20:45
Nemrég a parlament elé került a Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett salátatörvény (olyan törvény, amely által …

Diktafonos diktatúra tisztogatott Hódmezővásárhelyen?

2018.12.08. 05:50
Egy eseti bizottság szerint az új polgármester beiktatását követően több tucatnyian megfélemlítések hatására távoztak a hódmezővásárhelyi városházáról. Márki-Zay Péter …

A Gulág pokla: 800 ezer magyart hurcoltak el a szovjetek

2018.11.25. 09:10
November 25-én azokra a honfitársainkra emlékezünk, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként, koholt vádak alapján több éves kényszermunkára vittek a …

Félárbocon a lobogó a nemzeti gyásznapon

2018.11.04. 09:30
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 62. évfordulóján a hősök emléke előtt tiszteleg a magyarság.

Akinek féltenivalója van Európában, az beáll a magyar zászló mögé!

2018.10.23. 19:05
A bevándorlás az egyik legfontosabb eszköz, amellyel a nemzetállami akaratot megpróbálják megtörni – mondták el elemzők Orbán Viktor október 23-i …

Erre ne közlekedjen – ünnepi lezárások a fővárosban

2018.10.21. 16:15
Számos lezárásra, forgalomkorlátozásra kell számítani az október 23-ai ünnepi programokhoz kapcsolódón a hosszú hétvégén Budapesten – tájékoztat a rendőrség.

Trócsányi: Az önbizalom terén példát vehetnénk a franciáktól

2018.10.09. 19:40
Az igazságügyi miniszter Lázár János országgyűlési képviselővel mutatta be Hódmezővásárhelyen a Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből …

Gulyás Gergely: Szobonya Zoltán emlékének ápolása parancs az utókor számára

2018.09.29. 08:15
Szobonya Zoltán példájának megőrzése, emlékének ápolása időtálló parancs az utókor számára - jelentette ki a Miniszterelnökséget …

Sinkovits-Vitay András: „Lélekben összenőve”

2018.09.21. 07:40
Ma lenne kilencven esztendős Sinkovits Imre, a valaha élt egyik legnagyobb magyar színész. Egy ország ismeri őt a filmekből, a felvételekről, a szerencsésebbek pedig még láthatták őt …

Ezeket a cikkeket olvastad már?