A hatos lottón nem vitték el a főnyereményt
Nyerőszámok: 6 (hat), 17 (tizenhét), 22 (huszonkettő), 25 (huszonöt), 41 (negyvenegy), 43 (negyvenhárom). Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 60 darab, nyereményük egyenként 290.135 forint; 4 találatos szelvény 2.780 darab, nyereményük egyenként 6.260 forint; 3 találatos szelvény 44.570 darab, nyereményük egyenként 1.520 forint.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Üzenet

A baloldal levitézlése.

A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek – elemez az Origo.hu.

„A voksolás másik nagy tanulsága volt, hogy sem az LMP, sem a Jobbik szavazói nem voksoltak át az úgynevezett ellenzéki jelöltre. A két párt közös támogatottsága a körzetben 2014-ben 17 százalék volt, míg a baloldalé akkor 31 százalék. Ha az átszavazás működött volna, akkor most az ellenzék jelöltjének 50 százalék közelében kellett volna lennie. Mindez nagyon komoly üzenet a két párt elitjének, akik az elmúlt hónapokban többször is arról beszéltek, hogy teljes összefogásra van szükség. A szavazóik úgy látszik, nem kérnek a közösködésből a baloldal levitézlett szereplőivel.”

Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik

A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni.

Kioktatás

Morális felsőbbrendűség.

A Magyar Hírlap Online szerint a balliberális tábor univerzális, határokon átívelő fegyvere a jobboldallal szemben az úgynevezett antiszemita kártya kijátszása, de kérdés: mit tettek liberálisék az antiszemitizmus visszaszorítása ellen az elmúlt évtizedekben Magyarországon?

„Jelen állás szerint a minket rendre holmi morális felsőbbrendűséggel kioktató nyugati államokban konkrét fizikai fenyegetettségben élnek a zsidó közösségek, részben a kozmopolita, multikulti-szerelmes véleményvezérek új kedvencei, a muszlim bevándorlók miatt. Friss adat, hogy Franciaországban hetven százalékkal nőtt az antiszemita cselekmények száma. De hasonló veszélyt jelentenek azok a szélsőbalos formációk, amelyek a terrorizmusba hajló palesztin szabadcsapatokat támogatják, Sorossal az élen. Minap a nácik áldozatainak emlékművénél tartottak Izrael-ellenes tüntetést Amszterdamban.”

Lejárt szavatosságú liberalizmus

Álláspont. A balliberális tábor univerzális, mondhatni határokon átívelő fegyvere a jobboldallal szemben az úgynevezett antiszemita kártya kijátszása Ezzel az eszközzel él mostanság Guy Verhofstadt, aki szerint az Orbán-kormány xenofób kampányt folytat Európa ellen, de a CEU-n oktató Csaba László is, aki meg a Népszavának panaszkodott a Soros-egyetem sorsáról.

Teljesítőképesség

Megfizethető lakásárak.

Várhatóan még öt évig, azaz 2023. december végéig marad az öt százalékos áfakulcs az idén november elsején már építési engedéllyel rendelkező lakások eladásakor – ennek pozitív hatásait mutatja be a Hirado.hu.

„Balogh László kitért arra, hogy jelenleg nagyon drágán kelnek el az új lakások. Budapesten a lakások átlagos négyzetméterára meghaladja a 750 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy egy körülbelül 50 négyzetméteres lakásért több mint 35 millió forintot kell fizetni átlagosan, de a többi nagyvárosban is jelentős árakkal kell számolni. Mint mondta, a keresletnek is van egy felső teljesítőképessége, hogy megfizethetőek maradjanak a lakásárak, ezt a célt szolgálja a javaslat, amely ha nem is állítaná meg teljesen, de lassítaná az árak növekedését – mutatott rá Balogh László.”

Még öt évig megmaradhat a kedvezményes lakásáfa

Várhatóan még öt évig, azaz 2023. december végéig marad az öt százalékos áfakulcs az idén november elsején már építési engedéllyel rendelkező lakások eladásakor. A meghosszabbított kedvezmény azon családi házakra is vonatkozik, amelyek építését bejelentették az elsejei határidőig. A javaslatot még el kell fogadnia az Országgyűlésnek, de ha ez megtörténik, akkor az talán lelassíthatja az árak növekedését.

Aktus

Egészségtelen szexualitás.

A magyar fiatalok többsége már 13-14 évesen elveszíti a szüzességét, a magyar oktatási rendszer viszont csak a nyolcadik osztály végén foglalkozik a szexualitással. A Magyar Vöröskereszt ezért védőnők segítségével pilot programot indított – számol be róla a Zoom.hu.

„Csakhogy egy aktus megtörténte még nem biztosíték arra, hogy a fiatalok fel is lennének készülve a nemi életre és az ezzel járó felelősségre. A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok 42 százaléka az alapvető információkkal sincs tisztában. A fiúk alig tudnak valamit a menstruációról és a szexuális betegségekről, az óvszerhasználatról nem is beszélve. Kérdéseik ugyan lennének, de senkihez sem mernek fordulni. Marad tehát az internet, ami veszélyes terep, hiszen ennyi idősen még kevesen tudják, melyek a megbízható információk. Arról nem is beszélve, hogy az európai statisztikák szerint a 7–10 éves korosztály 3. leggyakoribb keresőszava a pornó, ami semmiképpen sem segíti elő az egészséges szexuális fejlődést.

Néha a fiúknak is meg kell tanítani, mi történik egy lánnyal, ha menstruál

Néha a fiúknak is meg kell tanítani, mi történik egy lánnyal, ha menstruál A magyar fiatalok többsége már 13-14 évesen elveszíti a szüzességét, a magyar oktatási rendszer viszont csak a nyolcadik osztály végén foglalkozik a szexualitással.

Párkapcsolat

Pénzcentrikus valóságshow-veterán.

A korábban a férfiasságával helikopterező TV2-sztár, Aurelio és szerelme, Dominika rendhagyó interjúban vall a Lokál Online-nak.

„Ő az első nő, akit jobban szeretek a pénznél. Én egy pénzcentrikus csávó vagyok, azt hiszem, elérkeztem az életem egy olyan szakaszához, ahol a párkapcsolat fontosabb. Bármilyen furcsán hangzik, nem vagyok már olyan intenzív, mint régen…”

Aurelio: Nehezen maradok hűséges

Ma indul a TV2 sikerműsorának A legbátrabb párosnak a második évada, ahol a lassan valóságshow-veteránnak számító Aurelio és párja, Dominika is megküzd a tízmillió forintos nyereményért. A korábban a férfiasságával helikopterező Aurelio és szerelme rendhagyó interjút adott a Lokálnak. A játék kezdete után hányadik percben sírtál? Aurelio: Figyelj, talán olyan gyorsan nem.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/63869/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban

2019.04.19. 21:15
Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban, szerencsére senki sem sérült meg.

A Pentagon megerősítette: ismét rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

2019.04.19. 07:35
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.

Blogstar kávéház

2019.04.19. 04:20
Egészségügyi robbanásveszély, a bevándorlás Einsteinjei, turistamágnes sportesemények, Tatár Csilla fehérneműs fanatizálása és Kiss Ramóna tündérkéje pénteki online lapszemlénkben.

Lezárták az Akropoliszt, miután a héten több emberbe is villám csapott a műemléknél

2019.04.18. 20:20
A görög kulturális minisztérium csütörtöki közlése szerint elővigyázatosságból átmenetileg lezárták Athénban az …

Elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

2019.04.18. 14:30
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke 68 évesen halt meg New York-ban.

Beindult a hosszú hétvége: torlódások, dugók az autópályákon

2019.04.18. 12:15
Már csütörtökön elindult az ilyenkor szokásos közlekedési káosz.

Két palack benzinnel és gyufával akart bemenni a New York-i Szent Patrick katedrálisba

2019.04.18. 07:25
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines kannával akart bejutni a …

Blogstar kávéház

2019.04.18. 04:00
Isten párizsi büntetése, Tóth Bertalan fletói piszkálódása, a Fidesz szárnyalása, húsvéti szúrópróba és Németh Kristóf intim lebukása csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?