Blogolj!

Kigyulladt az ATV székháza

Az Index értesülései szerint ma délután negyed 3 körül kigyulladt az ATV kőbányai székházának a teteje. A beszámolók alapján nagy füst volt a környéken, valamint több tűzoltó és rendőrautó is kiérkezett a helyszínre.

Szemtanúk szerint a tűzoltók 4 kocsival vonultak ki a helyszínre, feltehetőleg a tetőn kapott lángra valami. 

Ki kellett üríteni az épületet, mert az A épületben erős füstöt észleltek a kollégáink

- erősítette meg a hírt az Indexnek Németh Szilárd, a csatorna igazgatója. A helyzet miatt egy műsor felvételét is megszakították. A katasztrófavédelem tájékoztatásából az is kiderült, hogy a székház tetőhéjazata mintegy 150 négyzetméteren égett, az épületet végül kiürítették, körülbelül harminc ember hagyta el.

Németh Szilárd közlése szerint azóta a tűzoltók már eloltották a tüzet, ami attól keletkezett, hogy a tetőtéren hegesztettek, elpattant egy szikra és egy műanyag kábel kigyulladt. A szakemberek most az épületet belül ellenőrzik, hogy visszatérhetnek-e a csatorna munkatársai.

Frissítés:

A délutáni tűzeset miatt pénteken már biztosan nem lesz élő adás az ATV-n, jelenleg nincs áram az épületben - mondta Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója azután, hogy kigyulladt a televízió székházának teteje a főváros X. kerületében, a Kőrösi Csoma Sándor úton péntek délután - írja az MTI.

Az eset óta már egy videót is közzétettek az ATV hivatalos Facebook-oldalán, amelyben vezérigazgató maga számol be a történtekről és a továbbiakról:

(Borító: alfahir.hu)

Címkék: Aktuális, ATV, tűz
3
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/64973/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,ATV,tűz
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-12-03 15:14:18
NAHÁT, - NAHÁT!!! HOGY BEÉGNEK EZEK! Z S I N Ó R B A N !
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-12-01 11:00:48
Soros-csicska Krug Emília (és a többi ATV-s notórius hazudozó, rémhírterjesztő) riporter !
A képernyőtök most pontosan olyan sötét, mint az agyatokban lévő üresség.
Végtelenül meg vagyok lepve, hogy a "vezérigázgató" és/vagy az "drága" Emília a riportban nem "szellőztette" meg a szenzációs hírt, miszerint a hegesztést - a külföldről magánrepülőgépen sebtében hazaugró - Orbán Viktor végezte, és közvetlenül ő tehető felelőssé a tűzesetért !!!
Vagy jobb, ha nem adok ezeknek ötleteket ?!
Válaszolok
jan 2018-11-30 15:36:32
onmegsemites az ellenzeknel es a medialyukn-egetik magukatal
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.06.05. 04:05
A harangzúgás tisztelgése, Magyarország gazdasági revíziója, a baloldal büszke magyarsága, Oroszország rendkívüli állapota és Szabó Zsófi bomba alakja pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.06.04. 03:55
Trianon magyar fájdalma, Orbán Viktor zenés üzenete, a baloldal hazug uszítása, Donald Trump enyhülése és Kulcsár Edina kalandos kádszexe csütörtöki online lapszemlénkben.

Nyár helyett ősz köszönt be a Dunántúlon

2020.06.03. 15:35
Hiába van már három napja nyár, ez az időjáráson nagyon nem akar megmutatkozni.

Meghalt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye

2020.06.03. 14:45
Göncz Árpádné 97. évében, családja körében hunyt el.

Egyre jobb a helyzet az idősotthonokban

2020.06.03. 11:30
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol szó volt a járvány legfrissebb adatai mellett az idősotthonok helyzetéről és az első hullám lecsengéséről.

Csökkent az aktív fertőzöttek száma, ketten elhunytak

2020.06.03. 08:50
Újabb 10 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3931 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg.

Blogstar kávéház

2020.06.03. 05:05
A balliberális ellenzék pártpolitikai szemellenzője, a Gyurcsány-kormány válságkezelési receptje, a magyar lakáspiac bezuhanása, az amerikai hadsereg készültsége és Vajna Tímea túlélőcsomagja szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.06.02. 05:05
A Jobbik alpári stílusa, a kutyapárt budapesti bohóckodása, az amerikai szélsőbal vandalizmusa, a magyar turizmus felpörgése és Hódi Pamela fojtogató feszültsége keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.06.01. 05:30
Fekete-Győr András hazug rémképei, Csíksomlyó ötszáz éve, a programozás szexisége, a migrációs nyomás fokozódása és Nádai Anikó titokzatos gyásza hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.31. 05:05
Az egészségügyi bérrendezés halaszthatatlansága, Gyurcsány Ferenc nevetséges cirkusza, a svéd járványmodell bukása, a pünkösdi hétvége karanténfelfrissülése és Balázs Andrea verbális letámadása vasárnapi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?