Blogolj!

Tanítsunk Magyarországért!

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán Budapesten. 

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára és György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára (hátul középen b-j) a program leendő mentoráltjai és mentoraik társaságában a Tanítsunk Magyarországért programról tartott sajtótájékoztatón az Innovációs és Technológiai Minisztériumban  2018. december 5-én.

December 5. az Önkéntesek Világnapja, s ennek az alkalmából hívta életre a programot a minisztérium, a Kelebersberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

A program célja a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzésében, továbbá az egymásról való gondoskodást és a közösséghez tartozás élményének megerősítése. Segíteni kívnáják a diákokat abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból, sikeresen szerezzenek szakmát és helyezkedjenek el. A program a követlező tanévben indul el Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya megye összesen ötven településen. 

A 7. és 8. évfolyamba járó gyerekeket egyetemisták mentorálják majd, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Amennyiben a diákok eredményei javulnak a mentorok további juttatásokra számíthatnak. György László arra bíztatta az egyetemistákat, hogy már januárban vegyék fel a programhoz való csatlakozás feltételéül szolgáló kurzusokat az érintett településekhez közel eső egyetemeken. 

A jövőben középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötven órás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet. A programhoz csatlakozik a HÖOK idén tízéves Mentorprogramja is.

A minisztérium kéri a vállalatokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, a részleteket a tmo.gov.hu oldalon találják.

A program teljes költségvetése az első évre 1,5 milliárd forint. Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár korábban a programról elmondta: az első év tapasztalatai alapján az az egész országra kiterjeszthető. 

A kezdeményezést a blogstar.hu a jövőben a saját eszközeivel és a lehetőségeihez mérten támogatja majd, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a nehéz helyzetben élő diákok lehetőségei javuljanak, legyen esélyük arra, hogy sikeresek legyenek az iskolában, majd a munkában is. 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/65867/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.03.28. 22:05
Franciaország drámai hibái, a koronavírus magyar modellje, az ellenzék sorozatos hazugságai, Orbán Viktor tiszteletadása és Görög Zita ínycsiklandozó finomságai online lapszemlénkben.

Elvitték az ötöslottó főnyereményét

2020.03.28. 20:30
Minden idők legnagyobb nyereményének örülhetett ma egy szerencsés.

Schiffer: az ellenzéknek meg kellett volna szavazni a felhatalmazási törvényt

2020.03.28. 16:40
Pár nappal ezelőtt Vona Gábor most meg Schiffer András gondolja úgy, hogy az ellenzéknek meg kellett volna szavaznia hétfőn az úgynevezett …

A hétvégi napsütés után újabb fagyok jönnek

2020.03.28. 15:35
Hétvégén még élvezhetjük napsütést, ennek azonban egy markáns hidegfront gyorsan véget is vet: jelentős lehűlés várható a jövő hét elején. Sok területen az az éjszakai fagyok is …

Legyen ingyenes a parkolás Budapesten!

2020.03.28. 13:25
A koronajárvány okán egyre több város vezeti be az ingyenes parkolást a közterületeken. Ez többek között azért is fontos, mert így a gépkocsival rendelkezők elkerülhetik a tömegközlekedést ezzel pedig a …

Nem mindennapi lépéssel szállt be a koronavírus elleni harcba Penyige

2020.03.28. 13:15
Példaértékű magatartástól tett tanúbizonyságot Juhász Gyula, Penyige polgármestere, aki több mint 100 millió forintnyi sikeresen elnyert támogatást …

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

2020.03.28. 11:35
Ne felejtsük el, hogy vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, így tehát az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani.

Ingyen használhatják az egészségügyben dolgozók a közösségi közlekedést

2020.03.28. 11:20
Megtartotta szokásos tájékoztatóját az operatív törzs. Melyen bejelentették, hogy az egészségügyi dolgozók a járvány végégig ingyen …

Újabb beteg hunyt el koronavírusban Magyarországon

2020.03.28. 07:10
Egy idős, krónikus alapbetegségekkel küzdő beteg hazánkban a vírus 11. áldozata.

Blogstar kávéház

2020.03.27. 22:35
Az Európai Unió bűnös tétlensége, a magyar honvédség stratégiai küldetése, a migrációs járványveszély kihívásai, Donald Trump kétirányú utcája és Novak Djokovic milliós adakozása online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?