A hatos lottón nem vitték el a főnyereményt
Nyerőszámok: 6 (hat), 17 (tizenhét), 22 (huszonkettő), 25 (huszonöt), 41 (negyvenegy), 43 (negyvenhárom). Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 60 darab, nyereményük egyenként 290.135 forint; 4 találatos szelvény 2.780 darab, nyereményük egyenként 6.260 forint; 3 találatos szelvény 44.570 darab, nyereményük egyenként 1.520 forint.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Veszélyeztetés

Komótos kivéreztetés.

Olyan sebeket ejt a kormány az MTA gazdálkodásán, amelyek nem gyors halált hoznak, hanem lassú elmúlást: a Népszava Online szerint feszült helyzetet teremtett az Akadémia kutatóintézeteinél a kormány azzal, hogy belengette a dologi kiadások finanszírozásának megvonását.

„Kertész János Széchenyi-díjas fizikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Akadémia Műszaki Fizikai Kutatóintézetének korábbi munkatársa is úgy nyilatkozott a Népszavának: az alapellátás egyebek mellett azt biztosítja, hogy a kutatásokhoz használt gépek, kísérleti eszközök folyamatosan működhessenek. Szerinte az alapellátás felfüggesztése a pályázati projektek sikerét is veszélyezteti, hiszen az adott kutatóintézet igazgatójának a pályázat benyújtásakor vállalnia kell, hogy biztosítja a kutatáshoz szükséges – működőképes állapotban lévő – infrastruktúrát. Padisák Judit fanyar humorral annyit tett még hozzá: ha az akadémikusok focicsapatot alapítanának, talán állami támogatásból is több jutna nekik.”

Komótosan kivérezteti a kormány a Magyar Tudományos Akadémiát

Olyan sebeket ejt a kormány az MTA gazdálkodásán, amelyek nem gyors halált hoznak, hanem lassú elmúlást. Tárgyalástechnikai megoldások a NER-ben. - Bizonytalanságot és feszült helyzetet teremtett az Akadémia kutatóintézeteinél a kormány azzal, hogy belengette a dologi kiadások finanszírozásának megvonását. Bár ez egyelőre nem lehetetleníti el a kutatómunkát, a helyzet gyorsan változhat, és óriási fenyegetést jelent, hogy nem lehet előre tervezni.

Kibontás

Lebuktatott migránspaktum.

Az Origo.hu arról ír, a Soros György érdekkörébe tartozó Magyar Narancs e heti száma megpróbálta megmagyarázni, miért érdemes támogatni az amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott migrációs paktumot, a Soros-egyetem egyik nemzetközi jogásza azonban öngólt lőtt.

„Nagy Boldizsár a magyar kormánynak azt a félelmét sem érti igazán, mely szerint más jogi fórumok később majd hivatkozhatnak a migrációs megállapodásra. Legfeljebb az fordulhat elő, hogy a dokumentum kibont olyan kötelezettségeket, amelyek eddig is érvényben voltak. Egyes passzusaiból talán szokásjog is válhat, de akkor meg a szokásjogot kell betartani, nem az egyezséget – mondta Nagy. Briliáns érveléssel állunk szemben: az egyezséget nem kell betartani, csak a belőle származtatott szokásjogot.”

A Soros-egyetem tanára buktatta le a migránspaktumot

Lehetetlen feladatra vállalkozott a Soros György érdekkörébe tartozó Magyar Narancs e heti száma, amiben azt próbálták megmagyarázni, hogy miért érdemes támogatni az amerikai tőzsdespekuláns által tollba mondott migrációs paktumot. Nem mást hívtak segítségül, mint a Soros-egyetem egyik nemzetközi jogászát, Nagy Boldizsárt, aki azonban csúnyán lebuktatta a milliárdos tervét.

Kormányrúd

Karácsony csődtömeg.

Úgy akart pályázni az ország vezetésére Karácsony Gergely, hogy egy kerületet sem tud rendesen elvezetni – fejtegeti a Magyar Hírlap Online-nak Jelen Tamás, a Fidesz zuglói polgármesterjelöltje annak kapcsán, hogy a XIV. kerületet csőd fenyegeti.

„A jelenlegi balliberális városvezetés a családok jövőjét éli fel, évtizedekre teszi tönkre a kerületet. Amikor Papcsák Ferenc fideszes polgármester 2014-ben átadta a kormányrudat Karácsony Gergelynek, az önkormányzat folyószámláján 800 millió forint többlet volt, ma viszont kétmilliárd forintot meghaladó mínuszban van a kerület. Idén két és fél milliárd forintnyi vagyon értékesítését tervezték be a költségvetésbe, jövőre pedig szinte kiárusítanák a kerületet. Karácsony Gergely a ködös, jól hangzó ígéreteken kívül semmit nem mutatott fel négy év alatt a XIV. kerületben.”

Karácsony csődöt hozott Zuglónak

Úgy akart pályázni az ország vezetésére Karácsony Gergely, hogy egy kerületet sem tud rendesen elvezetni - mondta lapunknak Jelen Tamás, a Fidesz zuglói polgármesterjelöltje annak kapcsán, hogy a XIV. kerületet csőd fenyegeti. Jelen Tamás: Karácsony Gergely csak ködös ígéreteket mutatott fel ( Fotó: Papajcsik Péter) - Közösségi bejegyzésében arról ír, hogy csőd fenyegeti a Karácsony Gergely polgármester és az MSZP által vezetett zuglói önkormányzatot.

Építkezés

Nemzetközi sportbizalom.

Nem két hétre szólnak az atlétikai vb fejlesztései: Magyarország számára óriási lehetőség a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezés – elemez a Hirado.hu-nak Szabados Gábor sportközgazdász.

„Ami lényeges, hogy a létesítmények és az infrastruktúra esetében megvalósuló utóhasznosítás illeszkedjen azokhoz a fejlesztési tervekhez, amikre a magyaroknak egyébként is szükségük van. Ebben az esetben a világbajnokságra elköltött pénz nem kifejezetten csak a vb-re megy majd el – mondta a sportközgazdász. Az, hogy a nemzetközi szövetség nem vezető gazdasági hatalomnak adta a rendezést, ráadásul még a stadionunk sincsen kész, és teljesen nulláról kell felépítenünk, hatalmas bizalmat feltételez – emelte ki Szabados. Ez egyértelműen annak szól, ahogy Magyarország a korábbi években világeseményeket rendezett és sportlétesítményeket húzott fel. A 2017-es vizes világbajnokság nélkül biztosan nem kaphattuk volna meg az atlétikai vb-t. Ott beugróként, nagyon rövid idő alatt kellett elvégezni a fejlesztéseket, és magas színvonalon bonyolítottuk le a világbajnokságot – mondta.”

Nem két hétre szólnak az atlétikai vb fejlesztései

Magyarország számára óriási lehetőség a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése. A versenysorozat várható kiadásaihoz jó alapot szolgáltat a tavalyi vizes világbajnokság költségvetése, és a Duna Arénához hasonlóan ebben az esetben is nagy figyelmet kell fordítani a létesítmények - főként a negyvenezer nézőt befogadó stadion - utólagos kihasználására is.

Titok

A luxusfeleség ciciplasztikája.

Tejeszacskóvá vált a melle a terhessége után – a Blikk Online cikke szerint harmadjára szabatta át kebleit Vasvári „Luxus” Vivien.

„Ez volt a harmadik mellműtétem, de ezenfelül nem volt plasztikai változtatás rajtam. Amikor 18 éves lettem, titokban elmentem egy sebészhez. A sport miatt nem nőtt a cicim, így a szüleim tudta nélkül vállaltam egy műtétet, de miután megmutattam nekik, nem kértek számon, látták, hogy boldog vagyok – kezdte a luxusfeleség, akinek a terhességei is megviselték a mellét.”

Harmadjára műttette meg mellét Luxus Vivi

Végre kiderült: emiatt feküdt ismét kés alá Luxus Vivi Vivi a közösségi oldalán jelentette be, hogy második terhessége után kénytelen volt plasztikai sebészhez fordulni, ugyanis, ahogy ő fogalmazott, a melle „tejeszacskóvá" vált. Vivi a Blikknek elárulta, hogy nem ez az első beavatkozása, harmadjára fordult szakemberhez.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/65996/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban

2019.04.19. 21:15
Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban, szerencsére senki sem sérült meg.

A Pentagon megerősítette: ismét rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

2019.04.19. 07:35
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.

Blogstar kávéház

2019.04.19. 04:20
Egészségügyi robbanásveszély, a bevándorlás Einsteinjei, turistamágnes sportesemények, Tatár Csilla fehérneműs fanatizálása és Kiss Ramóna tündérkéje pénteki online lapszemlénkben.

Lezárták az Akropoliszt, miután a héten több emberbe is villám csapott a műemléknél

2019.04.18. 20:20
A görög kulturális minisztérium csütörtöki közlése szerint elővigyázatosságból átmenetileg lezárták Athénban az …

Elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

2019.04.18. 14:30
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke 68 évesen halt meg New York-ban.

Beindult a hosszú hétvége: torlódások, dugók az autópályákon

2019.04.18. 12:15
Már csütörtökön elindult az ilyenkor szokásos közlekedési káosz.

Két palack benzinnel és gyufával akart bemenni a New York-i Szent Patrick katedrálisba

2019.04.18. 07:25
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines kannával akart bejutni a …

Blogstar kávéház

2019.04.18. 04:00
Isten párizsi büntetése, Tóth Bertalan fletói piszkálódása, a Fidesz szárnyalása, húsvéti szúrópróba és Németh Kristóf intim lebukása csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?