Blogolj!

Blogstar kávéház

Tartózkodás

A korrupció politikája.

A magyar fiatalok számára fontos a demokrácia, de a magasabb jövedelem vagy a biztonság érdekében hajlandóak lennének lemondani az olyan luxusról, mint az emberi jogok, és készek lennének tudomásul venni azok korlátozását – vázolja egy friss kutatás alapján a Zoom.hu.

„Regionális összehasonlításban a magyar fiatalok hajlandók a legkevesebb személyes munkát és energiát belefektetni a közéleti kérdésekbe. A kutatók szerint a politikától való tartózkodás oka az, hogy azt a pártpolitikával azonosítják. A pártokról pedig különösen rossz a korosztály véleménye, és nemcsak azért, mert korruptaknak és hazudozóknak tartják őket. 'Nem vagyunk fontosak a számukra, nem foglalkoznak a mi gondjainkkal' – magyarázták ellenérzéseiket a válaszadók. Krekó Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az ország korfáját ismerve semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a szavazatmaximalizálás érdekében a pártok elsősorban a nagyobb létszámú (idősebb) korcsoportokat célozzák meg üzeneteikkel. Ennek azonban egyenes következménye, hogy a kisebb lélekszámú fiatalság mellőzve érzi magát és hátat fordít a politikának.”

A magyar fiatalok kétharmadának nem tetszik a hazai rendszer

A magyar fiatalok kétharmadának nem tetszik a hazai rendszer A 16-29 évesek szerint a pártok korruptak és nem mondanak igazat. Úgy vélik, a korosztályuk ezért is tartja magát távol a politikától. Meg azért, mert az ő gondjaikkal nem foglalkoznak és mert amúgy sem változik semmi, akkor meg minek.

Ellentmondás

Ellenzéki ellentmondások.

Nem zavarja az ellenzéket a jobbikos zsidózás, egyfajta toleráns együttműködésre mutat rá a Magyar Hírlap Online cikke.

„Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes tegnap a Hír TV-nek azt mondta: bár elutasítja Szávay hangnemét, a közös ellenzéki alkotmánybírósági beadványhoz szükségük van a Jobbik aláírásaira is, és az együttműködés nincs ellentmondásban azzal, hogy Szávayt a Jobbik nem zárta ki soraiból. A szocialistáktól nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, nem tartják-e ellentmondásosnak, hogy míg pártjuk zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, és korábban számtalanszor kizárták ezt, épp most, a párt legújabb antiszemita botránya után mégis együttműködnek a Jobbikkal. Az MSZP-vel való együttműködésről a Jobbikot is kérdeztük, de erre sem válaszoltak.”

Nem zavarja az ellenzéket a jobbikos zsidózás

December 31-i hatállyal visszaadja parlamenti mandátu­mát a jobbikos Szávay István. Közölte: a Munka törvényköny­ve módosításáról szóló mai szavazáson még részt vesz. A po­litikus több mint egy hete jelentette be lemondását, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen egy zsidó nő bántalmazásával dicsekedett.

Másolat

A titkosszolgálatok kormányfője.

Magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros György legfontosabb romániai embere, Dacian Cioloș volt kormányfő, a Románia Együtt Mozgalom (RO+) megalapítója – így az Origo.hu.

„A Gazeta de Cluj ugyanakkor megannyi dokumentum fénymásolatát is közli, amelyek Dacian Cioloșnak a szélsőségesen nacionalista szervezetekben folytatott tevékenységét tanúsítják. Ezek között a Junimea Vatra Românească szervezetben betöltött alelnöki tisztségét rögzítő bírósági irat, valamint a PUNR ifjúsági szervezetének a Cioloșt elnökként feltüntető belső iratai is szerepelnek. A lap adott ponton a titkosszolgálatok kormányfőjének nevezi, és a kommunista diktatúra politikai rendőrségével is összefüggésbe hozta Dacian Cioloșt, kijelentvén, hogy a Vatra Românească a Securitate 1989 utáni politikai kifejeződése volt.”

Magyargyűlölő, pogromot szervező párt tagja volt Soros romániai embere

Egy kolozsvári hetilap tényfeltáró riportjából kiderült, hogy Soros György legfőbb romániai szövetségese, Dacian Cioloș volt kormányfő, a Románia Együtt Mozgalom (RO+) megalapítója, a 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőjobboldali kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromot (Fekete Március) szervező Vatra Românească (Román Tűzhely) nevű neofasiszta szervezetnek a tagja volt.

Csata

Európa leértékelődése.

Az ENSZ migrációs csomagjának elfogadásával az öreg kontinens lehet a bevándorlás elleni küzdelem vesztese – mondják a Hirado.hu szakértői.

„Deák Dániel szerint jól látható, hogy a bevándorlásellenes és a bevándorláspárti erők csatája zajlik, és úgy tűnik, míg Amerika és Ausztrália képes egy elutasító álláspontra, addig Európa veszíteni fog ebben a küzdelemben – hívta fel a figyelmet a szakértő. Hozzátette, Európa ismét leértékelődik, nem lesz közös álláspont, és újból a brüsszeli vezetők és a nyugat-európai politikusok az európai állampolgárok akaratával mennek szembe. Beszélt arról is, ha megnézzük a globális migrációs folyamatokat, akkor elmondható, hogy nem Japánba, Ausztráliába vagy más hasonlóan fejlett gazdag országokba mennek a migránsok, hanem Európába. És azért jönnek Európába, mert a nyugat-európai vezetők ösztönzik a migrációt – jegyezte meg.”

Európa veszíthet a bevándorlás elleni küzdelemben

164 ENSZ-tagállam támogatásával, jó néhány ország távolmaradása mellett tárgyalták Marrákesben a világszervezet 33 oldalas, 23 célkitűzést tartalmazó migrációs csomagját. A Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról címet viselő dokumentum elfogadására december 19-én kerülhet majd sor az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésén.

Tojás

A szupermodell pózolása.

Mint két tojás: Cindy Crawford le sem tagadhatná 17 éves lányát, Kaiát – mutatja be a Blikk Online.

„A 17 éves lány olyan, mintha Cindy Crawford fiatal klónja lenne, s sokak szerint ennek is köszönheti sikeres modellkarrierjét. Kaia az Év Szupermodellje díjat vehette át a Brit Fashion Awardson, ahol büszkén pózolt a családjával. Egyesek szerint Kaia azért is lehet ennyire sikeres, mert hatalmas a hasonlóság közte és szupermodell édesanyja között.”

Mint két tojás: Cindy Crawford le sem tagadhatná 17 éves lányát - fotók

A 17 éves lány olyan, mintha Cindy Crawford fiatal klónja lenne, s sokak szerint ennek is köszönheti sikeres modellkarrierjét. Kaia az Év Szupermodellje díjat vehette át a Brit Fashion Awardson, ahol büszkén pózolt a családjával. Egyesek szerint Kaia azért is lehet ennyire sikeres, mert hatalmas a hasonlóság közte és szupermodell édesanyja között.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/66180/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?