Blogolj!

Agresszív politikai aktivisták erőszakoskodtak Budapesten

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szerinte Soros György szervezeteinek kitartottjai hőzöngtek.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tárcavezető a Kormányinfón az ellenzék előző napi parlamenti akciójáról (az elnöki emelvényre vezető lépcsők elfoglalásáról, hangoskodásról) azt mondta: szomorú és példátlan, ami az Országházban történt, az ellenzék egésze tette magát nevetségessé a méltatlan, az alkotmányos rendet veszélyeztető akciójával. A kormánypárti többség azonban megőrizte a saját és a Ház méltóságát, és biztosította a parlament alkotmányos és törvényes működését.

A miniszter hangsúlyozta: komoly, érdemi jogi vita fel sem merülhet az országgyűlési döntések törvényességével kapcsolatosan.

A parlamenti történéseket követő esti budapesti demonstrációról úgy nyilatkozott: alkotmányos alapjog a gyülekezéshez való jog, de ez békésen és törvényes keretek között gyakorolható. Ami szerdán történt, törvénytelen volt, agresszív politikai aktivisták és szép számmal „Soros György szervezeteinek kitartottjai” vettek részt a tüntetésen,

a rendőrökkel szemben erőszakosan léptek fel, ami pedig súlyos bűncselekmény

– fejtette ki. Hozzátette: nyílt kereszténygyűlölet világlott ki a megnyilvánulásokból.

A jelenlegi adatok szerint a rendőrség 34 embert tartóztatott le.

2
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/66248/pics/lead_800x600.jpg
budapest,demonstráció,Gulyás Gergely,Kormányinfó,Soros György,túlóra,tüntetés
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-12-13 21:19:15
Ezek nem őrjöngenek, nem megengednek maguknak a soknál is többet, nem elszemtelenedve vannak, hanem jól meg vannak fizetve! Ha az egyik szülő "szarvat" ad a rossz kölykének, akkor annál inkább balhézik a vezérfonalát vesztett utód! Ezeket a mocskokat nem csak megfizetik, hanem biztatják IS ! A vérbíróság, pedig le van zsírozva, hogy ne ítélkezzen ellenük, ahogy a migránsok ellen se!!!! Értsék meg a magyarok, hogy ez meg van alaposan szervezve, és parancsra teszik a rohadék HAZAÁRULÓK! (sajnos). Lefogadom, holnap már kint is lesznek "sértetlenül!"
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-12-13 19:12:01
Idáig, a cikk szerint 34 embert tartóztattak le.
Tessék mondani, miért csak ennyit ?! Miért nem legalább 534 csürhetagot fogtak le ebből az őrjöngő tömegből ?!
Csak azért kérdezem, mert a "kisemberek" részéről erre volna már igen-igen nagy igény !!!!!
Elég volt az eszement un. ellenzékiek indokolatlan őrjöngéséből !!!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Így járnak a BKK járatai a pünkösdi hétvégén

2020.05.29. 14:35
A BKK tájékoztatása szerint pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn a fővárosi közösségi közlekedési járatok az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint …

Zöld lámpát adott a kormány a trianoni megemlékezéseknek

2020.05.28. 11:35
Június 3. és 7. között a veszélyhelyzet ellenére is lehet rendezvényeket szervezni a békediktátum centenáriuma kapcsán, de természetesen a szigorú szabályok, …

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, a rendőrök segítettek neki

2020.05.25. 10:10
Nem mindennapi esetet kellett kezelniük a rendőröknek vasárnap este a belvárosban.

Saját kérésére távozik posztjáról a Pesti úti idősotthon vezetője

2020.05.21. 19:35
Saját kérésére, közös megegyezéssel, május 31-i hatállyal távozik posztjáról Skultéti József, a Pesti úti idősek otthonának vezetője - közölte …

A kormánynak fel kell számolnia a tranzitzónákat

2020.05.21. 12:05
Magyarország jól teljesített az új típusú koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Karácsony ne csak a Facebookon üzengessen a vírusnak!

2020.05.20. 13:30
A kormánypártok szerint legfőbb ideje, hogy a főpolgármester vállalja végre a fenntartói felelősséget az idősotthonok ügyében.

A kijárási korlátozások megszűnése nem jelenti a védekezés végét

2020.05.17. 11:50
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője felhívta a figyelmet, hogy a szigorú szabályok lazítása mellett továbbra is minden …

Vasárnap éjféltől Budapest is újraindul – mutatjuk a szabályokat!

2020.05.16. 16:35
Gulyás Gergely nemcsak a friss fővárosi intézkedéseket részletezte, de megerősítette: ha nem változik a járvány tendenciája, akkor a kormány május …

Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást

2020.05.16. 13:55
Orbán Viktor bejelentette: Budapesten is sikerült letörni a járvány erejét, így a fővárosban is át lehet térni a védekezés második szakaszára. Ugyanakkor felelősségteljes magatartást kért …

A Kamaraerdei úti idősotthonba is beletörik Karácsony bicskája?

2020.05.16. 10:20
Több tucatnyian fertőződtek meg: a tömeges megbetegedések megelőzése érdekében több intézkedés azonnali végrehajtására kötelezte az idősotthont fenntartó …

Ezeket a cikkeket olvastad már?