Blogolj!

Blogstar kávéház

Aláírta

Jogilag rendben van a túlóra szabályozása.

Nem meglepő: Áder János köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyvének módosítását. Az államfő az indoklást is nyilvánosságra hozta, hogy minden esetleges kérdést eloszlasson a szabályozással kapcsolatban. 

Áder János aláírta a munka törvénykönyve módosítását

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg.

Sztráda

Tovább fejlődik a hazai közúthálózat. 

Most éppen Keleten kaptak egy új autópályát, de a fejlődésnek nincs vége. Palkovics László innovációs miniszter elmondta, hogy a tervek szerint miden sztráda a határik ér majd, sőt lesz olyan, amely az elcsatolt területekre is átmegy. 

Palkovics László: minden autópályának el kell érnie a határig | Magyar Idők

Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt - közölte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4-es autópálya első szakaszának átadásán.

Előválasztás

Az ellenzékben nincs egyetértés, de úgy tűnik mégis lehet előválasztás. 

Jelenleg csak a baloldali törpepártok támogatják az elképzelést a budapesti előválasztásról, de ennek ellenére mégis lehet főpolgármesteri selejtező. A Jobbikban egyszerű válogatásnak (casting) tartják ezt a procedúrát. Vagyis hiába a látszatösszefogás, már az önkormányzat választások esetében is többfelé húznak. 

Új részletek az ellenzéki előválasztásról

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elmondta: Puzsér Róbert, az LMP által is támogatott független induló nem vesz részt a januári kiválasztási folyamatban, azonban aláírt egy szándéknyilatkozatot arról, amely biztosítja, hogy június végéig egyetlen, a legesélyesebb jelölt maradjon az ellenéki oldalon.

Per

Kár volt felvenni a biztonsági őrök arcát. 

Biztos volt, hogy botrány lesz, hiszen az MTVA-ba beköltözött ellenzéki képviselők több alkalommal is perrel fenyegetőztek. Ehhez képest még az is lehet, hogy ők kerülnek bajba, mert bemutatták az interneten azoknak a biztonsági őröknek a fotóit, akik testükkel védték az adás biztonságát. 

Eljárás indult az MTVA munkavállalóiról készült képek közzététele miatt - Íme a részletek

A NAIH elnöke közleményében kiemelte: a hatóság elítéli mindazokat a tevékenységeket, amelyek arra irányulnak, hogy másokat - akár vélelmezett jogsértést megvalósítókat - pellengérre állítsanak. Péterfalvi Attila azt írta: a NAIH-hoz panaszbejelentés érkezett az egyes MTVA munkavállalókról készült képfelvételek legnagyobb közösségi oldalon történő, „negatív értékítéletet közvetítő, feltehetően fenyegetési céllal történő közzétételével kapcsolatban".

Zártkapus

Még reménykedhetnek a nézők.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága tárgyalás megtartása nélkül döntött arról, hogy a legutóbbi hazai meccsén tapasztalt rendbontások miatt, többek között stadionbezárásra is bünteti az Újpestet. A lila-fehérek legközelebb a Ferencváros ellen szerepelnek a Szusza Ferenc Stadionban, vagyis nézők nélkül rendezhetik a derbit. Az újpestiek tárgyalás megtartását kérték, hátha…

NB I: zárt kapus Újpest-Fradi? - tárgyalást kérnek a lilák - NSO

Az Újpest FC a klub hivatalos honlapján közleményben reagált a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) büntetésére, melyet a Mol Vidi FC-vel játszott hazai bajnokin történt rendbontások, szurkolói megnyilvánulások után szabtak ki a klubra, aminek értelmében a következő, Ferencváros elleni hazai meccset - február második hétvégéjén - zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/66595/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-12-21 10:19:44
Jól ismerem a IV-dik kerület emberanyagát. Felháborítóan primitív, hőzöngős, balhézós, igazi bolsilibsi- véresszájú férgek laknak nagy számban. Sokkal nagyobb büntetést kellene kiszabni ellenük! Például eltiltani őket örökre! A rendes, dolgozó embereknek kártyát lehetne forgalmazni, így távol tarthatók lennének a footbol huligánok!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Megint markáns veszéllyé vált a kvótakényszer

2019.09.18. 10:35
Brüsszelből és Rómából újra erősödik a nyomás, miközben komoly migrációs hullámok is fenyegetnek.

Az őszödi beszéd a magyar politikatörténet csúcsbotránya

2019.09.18. 10:15
Gyurcsány nemcsak hazudott, de még meg is sértődött.

Blogstar kávéház

2019.09.18. 04:35
Gyurcsány Ferenc sértődése, Boris Johnson drámai kálváriája, a rothadó Európa migránsmeghívója, a magyar agrárium öntözésfejlesztése és Tornóczky Anita szívszorító búcsúja szerdai online lapszemlénkben.

Bosszúhadjárat folyik Magyarország ellen

2019.09.17. 06:40
Bevándorláspárti bosszúhadjáratnak nevezte hétfői brüsszeli meghallgatását az igazságügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Elhunyt Terry Black

2019.09.17. 06:05
A homoszexuális élharcos 71 éves volt, egy müncheni kórházban érte a halál. 

Blogstar kávéház

2019.09.17. 04:55
A bevándorláspártiak bosszúhadjárata, Európa tágra nyitott kapui, az ellenzék versengő modellje, a magyar nők karcsúsága és Vajna Timi fájdalmas beszélgetése keddi online lapszemlénkben.

Európában a magyar gazdaság fejlődik a leggyorsabban

2019.09.16. 12:35
A magyar gazdaság növekedési üteme ma a legnagyobb az Európai Unióban - mondta el Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter.

Nincs főpolgármester-váltó hangulat – Tarlós simán vezet

2019.09.16. 07:00
Tarlós István egyedül is begyűjtené a szavazatok felét (50 százalék), így továbbra is jelentősen vezet a főpolgármesteri címért folyó versenyben – derül ki a …

Blogstar kávéház

2019.09.16. 04:25
Magyarország brüsszeli számonkérése, az ellenzék klímakatasztrófája, a fiatalok téves önmegvalósítása, Galambos Erzsi virslimozgója és Homonnay Zsolt hajas babája hétfői online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.09.15. 18:20
Nem volt szerencséje senkinek a héten, nincs telitalálat a hatos lottón.

Ezeket a cikkeket olvastad már?