Blogolj!

Blogstar kávéház

Hadgyakorlat

Leplezetlen magyarfenyegetés.

A 2018-as év számos olyan fordulatot tartogatott a kárpátaljai magyar közösség számára, amelyek megnehezítették mindennapjait, és negatívan befolyásolták a megmaradás esélyét – olvasható a Mandiner.hu-n.

„Az ukrán államhatalom októberben leplezetlenül megfenyegette a kárpátaljai magyarságot és Magyarországot azzal, hogy kilátásba helyezte belügyi csapatok és katonaság Beregszászra telepítését, amit Kijev a védelmi miniszter ez ügyben tett kárpátaljai villámlátogatásával és a térségben sebtében lefolytatott hadgyakorlattal nyomatékosított.”

A kárpátaljai magyarság mögött története egyik legnehezebb éve áll | Mandiner

A kárpátaljai magyarság mögött története egyik legnehezebb éve áll | Mandiner: A 2018-as év számos olyan fordulatot tartogatott a kárpátaljai magyar közösség számára, amelyek megnehezítették mindennapjait, és negatívan befolyásolták a megmaradás esélyét. Összefoglaló az oktatási törvénytől a mesterségesen generált diplomáciai botrányon át az ukrán nacionalisták fellépéséig.

Farok

Kádári szilveszterezés.

Szilveszter Budapesten, egykor – pezsgő, tánc, mulatságok, újévi malac és papír trombita. Az év utolsó napjának éjjele a bohókás bulik és a jövőre vonatkozó jókívánságok ideje volt régen is – összegez a Hirado.hu.

„Az ünneplők kedvét a kádári idők sem szegték, megteltek a szórakozóhelyek és a pesti utcákon is sokan köszöntötték az újévet. A szilveszteri szokások is fennmaradtak: aki a malac kunkori farkát meghúzta, biztos lehetett a szerencséjében az új évben. A pezsgő a gazdagság és a fényűzés folytatását jelentette. A papír trombita és más zajkeltők megszólaltatásával az ártó és a rontó erőket tartották távol.”

Régi idők szilveszterei

Szilveszter Budapesten, egykor - pezsgő, tánc, mulatságok, újévi malac és papír trombita. Az év utolsó napjának éjjele a bohókás bulik és a jövőre vonatkozó jókívánságok ideje volt régen is. Az ünneplők kedvét a kádári idők sem szegték, megteltek a szórakozóhelyek és a pesti utcákon is sokan köszöntötték az újévet.

Szélvész

Nagy Réka mezítelensége.

2018-ban is rengeteg csodás nővel találkozhattunk a tévében, régóta futó sorozatok népszerű színésznői – például Kaley Cuoco vagy Sofía Vergara – mellett pár kevésbé ismert szépségre is bukkanhattunk – köti csokorba az Origo.hu.

„Nagy Réka. Műsorvezetőként és színésznőként is láthattuk idén. A Korhatáros szerelem-be egy szexis, vad tánccal robbant be, a következő részekben ügyesen elcsavarta a férfi főszereplő fejét, aki vele csalta meg élete nagy szerelmét, a Kovács Patrícia alakította Esztert. Aki figyelmesen követte a második évadot, még Réka mezítelen melleit is megfigyelhette. Csak remélni tudjuk, hogy jön majd egy 3. évad, és a szőke szélvész is szerepet kap benne.”

Szexi pillantások, merész ruhák: ők az év legjobb női a tévében

2018-ban is rengeteg csodás nővel találkozhattunk a tévében, régóta futó sorozatok népszerű színésznői - például Kaley Cuoco vagy Sofía Vergara - mellett pár kevésbé ismert szépségre is bukkanhattunk. A listánk persze tökéletesen, egyértelműen szubjektív. A fotókra kattintva gyönyörködjön galériánkban is!

Elszántság

Vasvári Vivien mércéje.

Olyan eredményesen telt 2018 a luxusfeleség számára, hogy jövőre is ebből az esztendőből fog táplálkozni – írja a Blikk Online.

„2018 legmeghatározóbb évem volt. Férjhez mentem, fiamat világra hoztam és 2 nagyszabású műsornak is főszereplője lehettem, amit természetesen nektek is köszönhetek! 2019-re ismét magasra teszem a mércét, az elmúlt évből táplálkozva. Tudom, hogy elszántságom bármilyen akadályon keresztül visz – írta Vasvári Vivien a gyönyörű képhez.”

Vasvári Vivien jövőre sem adja alább: elszántan néz szembe 2019-cel

Vasvári Vivien számára is meghatározó, és élményekben gazgag év volt az elmúlt esztendő. Az immáron kétgyermekes luxusfeleség szintén egy Instagram-posztban boncolgatta röviden rajongóinak, mit is élt meg 2018-ban, Luxus Vivi ráadásul azt is hozzátette, jövőre is számos meglepetést tartogat. "2018 legmeghatározóbb évem volt.

Gránitburkolat

Vajna Timi tüntető fánkozója.

A köztévé Híradóját parodizálja a Dumaszínház szilveszteri videójában – számol be róla a 24.hu.

„A Jó Dolgok névre keresztelt kormánypárti műsorban olyan örömteli eseményekről számolnak be mint: az állampolgárok öröme a túlóratörvény okán: a Kossuth téren ünnepelték a módosítást, ahol a gránitburkolat jól vizsgázott a terhelés alatt, Vajna Timi fánkozót nyitna az Alkotmány utcában a tüntetőknek, jövőre már csak kettőt kell aludni a karácsonyig.”

Vajna Timi fánkozót nyitna a tüntetőknek - A Dumaszínház bemutatta a kormánymédia szuperpozitív híradóját | 24.hu

Csupa jó hír: a Kossuth térre vonultak az emberek, annyira örülnek a rabszolgatörvénynek!

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/67010/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.09.18. 04:35
Gyurcsány Ferenc sértődése, Boris Johnson drámai kálváriája, a rothadó Európa migránsmeghívója, a magyar agrárium öntözésfejlesztése és Tornóczky Anita szívszorító búcsúja szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.17. 04:55
A bevándorláspártiak bosszúhadjárata, Európa tágra nyitott kapui, az ellenzék versengő modellje, a magyar nők karcsúsága és Vajna Timi fájdalmas beszélgetése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.16. 04:25
Magyarország brüsszeli számonkérése, az ellenzék klímakatasztrófája, a fiatalok téves önmegvalósítása, Galambos Erzsi virslimozgója és Homonnay Zsolt hajas babája hétfői online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.09.15. 18:20
Nem volt szerencséje senkinek a héten, nincs telitalálat a hatos lottón.

Vége a jó időnek, lassan, de biztosan jön az ősz

2019.09.15. 16:05
Szeptember közepétől már az őszi időjárás is megérkezik, sapka, sál, még nem kell, de ideje előszedni az őszi ruhatárat.

Ma kezdődik a fűtési időszak Budapesten

2019.09.15. 12:25
Ma indul a fűtési időszak a fővárosban. Ennek megfelelően mára a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezik a mintegy 240 ezer fővárosi lakossági és a csaknem 7 ezer üzleti …

Blogstar kávéház

2019.09.15. 04:35
Tordai Bence ripacskodása, Karácsony Gergely mismásolása, az ellenzék majomkodása, Hitler és a Duce ölelkezése és Kylie Jenner kendőzetlen lepedőakrobatikája vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.14. 03:55
Orbán bronzos vendéglátása, Pikó sötét aktái, Thürmer bukása, az építőipar szárnyalása és Horváth Éva meglovasítása szombati online lapszemlénkben.

Az automata berendezés akadályozta meg, hogy két vonat egymásba rohanjon Pécelen

2019.09.13. 12:30
A tiltójelzés ellenére egy vonat nem állt meg péntek reggel Pécelnél, de az automata vonatbefolyásoló rendszernek köszönhetően nem …

Blogstar kávéház

2019.09.13. 04:05
A magyar egészségügy kannibalizmusa, az EU balkáni nyitása, Karácsony ködösítése, Demi Moore kirobbanó meztelensége és az élsportolók divatbemutatója pénteki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?