Blogolj!

Blogstar kávéház

Zászlók

Heller Ágnes megvalósult álma.

Bár a tüntetésbe mindent beleadtak az ellenzéki pártok és az őket támogató balliberális propagandamédia – hetek óta hirdették, megmozgatták minden megmaradt szimpatizánsukat –, mégsem sikerült sem nagy tömeget, sem forradalmi hangulatot teremteni – állítja az Origo.hu.

„Fontos megemlíteni, hogy végre ténylegesen megvalósult Heller Ágnes és Vona Gábor nagy álma, hiszen újra együtt vonult a jobbikos ex-radikális, a DK-s gyurcsányista nagymamákkal, a szocialisták az LMP-sekkel. Ma épp nem gyűlölték egymást. Együtt lobogott a kommunista emlékeket idéző sztrájkos zászló a Jobbikossal, a liberális a DK-ssal, de ott voltak a Soros-egyetemre utaló CEU-s kitűzők és árpádsávos zászlókat is lehetett látni. Tehát teljes az idill, látható a teljes ellenzéki oldal elkeseredett önmeghasonulása, önképvesztése, és egy utolsó, közös roham a mostani, teljességgel alkalmatlan ellenzék megsemmisülés felé vezető rögös útján.”

Az ellenzék újabb kudarca volt a mai tüntetés

Bár a mai tüntetésbe mindent beleadtak az ellenzéki pártok, és az őket támogató balliberális propaganda média - hetek óta hirdették, megmozgatták minden megmaradt szimpatizánsukat - , mégsem sikerült sem nagy tömeget, sem forradalmi hangulatot teremteni a mai demonstráción. Soros médiumai ma percenként harsogták, hogy mennyire érdemes kimenni. De nem sokan hallgattak rájuk.

Vizionálás

Amerikai agymenés.

A Magyar Idők Online az amerikai lapok Orbánt támadó cikkei kapcsán ironikusan megjegyzi, apró országok jelentéktelen (ál)hireivel kísérelik meg növelni, de legalább szinten tartani kattintásszámukat az interneten.

„Az orbáni diktatúrát vizionáló WP cikk alatti hozzászóló például kulturáltan lehülyézi a szerzőt (your knowledge of Hungary and Hungarian history is very limited), és ideológiailag motivált (ideologically motivated article) írásnak hiszi a publicista agymenését. Ő csak hiszi, mi meg – ahogy bizonyára a Hvg és az Index olvasók, na meg a hasonló cikkeket előszeretettel idézgetők is – tudjuk, hogy az.”

Orbán ismét célkeresztben | Magyar Idők

Odaát, az Egyesült Államok nagyvárosaiban nem történik semmi. Mivel még szobrokat sem helyeznek át, pánik tör ki az újságok szerkesztőségeiben, közös ülést tart a The Washington Post (WP) és a The New York Times (NYT) szerkesztősége. Arra a következtetésre jutnak, hogy kivételesen apró országok jelentéktelen (ál)hireivel kísérelik meg növelni, de legalább szinten tartani kattintásszámukat az ...

Báj

Határ menti romlatlanság.

Különleges aprófalvakat rejt Magyarország legnyugatibb tájegysége – mutatja be a Hirado.hu.

„Vas megyében, az egykori őrállók vidékétől egy karnyújtásnyira találjuk Magyarország egyik kevésbé ismert kistáját, a Vendvidéket, amely földrajzilag az Alpokalja része. Gyakran összekeverik nagytestvérével, az Őrséggel, és szinte annak részeként emlegetik, pedig a természetvédelmi oltalom alatt álló Vendvidéknek is külön története, önálló élete van. Nemcsak természeti adottságai egyedülállóak, de határszéli elhelyezkedésének köszönhetően valahogy mindig meg tudta őrizni érintetlenségét, és így báját, romlatlanságát is.”

Különleges aprófalvakat rejt Magyarország legnyugatibb tájegysége

Az Alpokalja Magyarország legnyugatibb tájegysége, közepén a Kőszegi-hegység emelkedik, amelynek legmagasabb pontja, a 884 méter nyurga Írottkő egyben a Dunántúl legmagasabbja is. Itt már jól érzékelhető az Alpokalja sajátos mikroklímája: 600 méter fölött gyakran teljesen más viszonyokat találunk, mint akár a közeli Kőszegen.

Szolidaritás

Feminista örömködés.

A Blikk Online szerint nagyon elégedett Emma Watson. A Harry Potter filmek egykori sztárja fényesebb és igazságosabb jövőt remél, miután a munkahelyi szexuális zaklatás áldozatait segítő Time's Up mozgalmat rengetegen támogatták az elmúlt évben.

„Minden nővéremnek, akik a szórakoztatóiparban dolgoznak, minden támogatónknak és aktivistánknak, akik világszerte mögénk álltak: lenyűgözött, ahogy kiálltok egymás mellett, tanácsokat és tapasztalatokat osztotok meg, és együttműködtök a változásért. A nemi egyenlőség csak akkor valósulhat meg, ha szolidaritást vállalunk egymással foglalkozásoktól, országhatároktól függetlenül. Még bőven van mit tennünk, de optimizmussal tölt el, amit eddig elértünk. 2018 csak a kezdet volt – írta a köztudottan feminista színésznő.”

Hatalmas összeggel gazdagodott Emma Watson mozgalma

Az egykori Hermione egy Instagram-posztban mondott köszönetet mindazokat, akik a cél mögé álltak. Januárban több, mint 300 színész, író és rendező indított el több hasonló, áldozatokat segítő kezdeményezést. Watson maga is jelentős összeggel támogatta egyiket. A pénzből azoknak a nőknek nyújtanak jogi segítséget, akiket munkahelyükön ér zaklatás.

Összebújás

Energetizáló szexualitás.

Ha a szeretkezés utáni percekkel elégedettek vagyunk, a szexre is máshogyan emlékszünk vissza, ezért is fontos a tartós elégedettséghez a szex méltó levezetése – a 24.hu állítja, az utójáték nagyban befolyásolja a párkapcsolatot.

„A jó szex energetizál, bár tény, hogy a férfiak szervezetét úgy találták ki, hogy hamarabb hangulatba jönnek a nőknél és hamarabb is tér vissza a szívverésük az általánoshoz szex után, mint a nőknek. Amennyiben az egyik fél inkább az alvást választja, ez történhet összebújva is, és a szeretlek szó is őszintén kicsúszhat a szánkon. Ennyi is elég lehet a lezáráshoz.”

Az utójáték befolyásolja a párkapcsolatot | 24.hu

Hogy milyen volt a szex, az is meghatározza, hogy mi történt közvetlenül szex után. Természetesen nem az egyéjszakás kalandok azok, ahol fontos az utójáték, sokkal inkább a hosszú távú párkapcsolatok, amikben fontos az intimitás kifejezése, őrzése. Ha a szeretkezés utáni percekkel elégedettek vagyunk, a szexre is máshogyan emlékszünk vissza, ezért is fontos a tartós elégedettséghez a szex méltó levezetése.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/67195/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban

2019.04.19. 21:15
Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban, szerencsére senki sem sérült meg.

A Pentagon megerősítette: ismét rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

2019.04.19. 07:35
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.

Blogstar kávéház

2019.04.19. 04:20
Egészségügyi robbanásveszély, a bevándorlás Einsteinjei, turistamágnes sportesemények, Tatár Csilla fehérneműs fanatizálása és Kiss Ramóna tündérkéje pénteki online lapszemlénkben.

Lezárták az Akropoliszt, miután a héten több emberbe is villám csapott a műemléknél

2019.04.18. 20:20
A görög kulturális minisztérium csütörtöki közlése szerint elővigyázatosságból átmenetileg lezárták Athénban az …

Elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

2019.04.18. 14:30
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke 68 évesen halt meg New York-ban.

Beindult a hosszú hétvége: torlódások, dugók az autópályákon

2019.04.18. 12:15
Már csütörtökön elindult az ilyenkor szokásos közlekedési káosz.

Két palack benzinnel és gyufával akart bemenni a New York-i Szent Patrick katedrálisba

2019.04.18. 07:25
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines kannával akart bejutni a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?