Blogolj!

Blogstar kávéház

Újabb érdekességek derülnek ki a volt miniszterelnökkel kapcsolatban, miközben az ellenzék láthtatlan, Nagy Blanka trágár, Vidnyánszky sikeres, Knoch Viktor meg a legnagyobbak egyike.

Kérdés

A volt miniszterelnök korábbi kapcsolatairól legendágakt mesélnek. Ez is egy ilyen. A Gyárfás-Portik-Gyurcsány trió mondjuk nagy háromszög lehetett. 

Információink szerint Gyurcsány ebben az időszakban miniszterelnökként tevékenykedett és megfordult a Nap-kelte Angol utcai épületében is, tehát Gyárfásnak – mint a Nap-kelte producerének – lehetett alkalma a kérés „kézbesítésére”. Lapunk megkeresésére Gyárfás Tamás kijelentette, soha nem kívánt ilyen ügyekbe belefolyni.

Mit akart Portik Gyurcsánytól? | Magyar Idők

Információink szerint Gyurcsány ebben az időszakban miniszterelnökként tevékenykedett és megfordult a Nap-kelte Angol utcai épületében is, tehát Gyárfásnak - mint a Nap-kelte producerének - lehetett alkalma a kérés „kézbesítésére". Lapunk megkeresésére Gyárfás Tamás kijelentette, soha nem kívánt ilyen ügyekbe belefolyni. Leszögezte, Portikot nem mutatta be senkinek. Hozzátette, ilyen kérést nem tolmácsolt.

Mélyen

Metrózással akartak metrót béntítani az ellenzékiek, de vagy nagyon rosszul csinálták, vagy nagyon kevesen, de semmi sem történt.

Metrózással akartak metrót bénítani egy csoport tagjai, de semmi nem történt

Mint azt tisztelt olvasóink is biztosan tudják, ma (pénteken) megbénult Budapest metróközlekedése. Igazából nem, de tényleg ezt akarta elérni egy Földalatti Mozgalom nevű szervezet, melynek tagjai nem kisebb céllal vágtak neki a mai napnak, mint hogy egy nagyszabású akció keretein belül, az utazás feltételeit betartva elfoglalják az M2-es metró szerelvényeit.

Siker

Bemutatták Vidnyánszky Attila új rendezését a Nemzet Színházban. Óriási sikert hozott. 

A darabot Vidnyánszky Attila rendezte, Sára asszony szerepében Söptei Andreát láthatják a nézők, Györgyöt, a férjét pedig Szarvas József alakítja. Rajtuk kívül fontos szerepet játszik Berettyán Sándor, Varga József és a marosvásárhelyi színház több színésze, ugyanis az előadás a Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója.

Nyolc gyereket veszített el Sára asszony

A 19. század elején játszódik a Sára asszony című darab. A család nyolc gyereket temet el egymás után. Nemcsak bennük, hanem a kis falu közösségében is kérdések merülnek fel: valamit rosszul csinálnak? Nincs elég hitük? Vagy csak nem értenek valamit? Sára asszony is válaszokat keres - előbb buzgóbb hitéletet akar élni, aztán elveszíti a hitét, végül visszatalál.

Bűnbánat

Nagy Blanka hirtelen sztár lett. Pedig nincs mögötte teljesítmény, csak trágárkodott egy sort. Ugyanakkor semmit sem bánt meg. 

Nem bánt meg semmit. Ám a trágár kifejezések miatt nem a mondanivalóra fókuszálnak az emberek, így elveszik a beszéd értéke. A szöveg az ő belső világát vetítette ki, nem volt benne megrendezettség.

Nagy Blanka: Nem bántam meg semmit, de a trágárság elvette a beszéd értékét

Az ATV-n az Egyenes Beszédben volt vendég Nagy Blanka, a gimnazista, aki trágár módon küldte el a kormányt, mire nekiugrott a kormánymédia, az iskolája elhatárolódott tőle, ellenzéki képviselők pedig kiálltak mellette. Azt mondta, Nem számított rá, hogy ekkora médiavisszhangot fog kapni a beszéde, legbelül benne volt, hogy neki fognak ugrani, de ez olyan mélyen volt, hogy nem gondolt erre sem.

Bajnok

Knoch Viktor olimpiai bajnok éppen pihenő évét tölti. Kimaradt a rövidpályás-gyorskorcsolya válogatott Európa-bajnoki címéből. 

Tulajdonképpen kicsit fáj is, hogy soha nem lettem Európa-bajnok, mert már évek óta arról beszélgettünk, hogy egy napon együtt szeretnénk Európa- és világbajnokok lenni, de egyik sem sikerült.

Knoch Viktor: "Kicsit fáj, hogy nem lettem Európa-bajnok"

Végéhez közeledik Knoch Viktor egyéves pihenője. A pjongcsangi aranycsapat legidősebb tagja még nem döntött a folytatásról, s bár a sikerek hiányoznak neki, a koránkelés és az edzések egyáltalán nem. Dehogy, ugyanúgy a csapat mellett dolgozok, csak most a pályán kívülről próbálok segíteni nekik. Igyekszem átadni azokat a dolokat, amiket a pályafutásom során tanultam, észleltem, tapasztaltam.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/67808/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
éva 2019-01-19 14:45:17
gyuf@ngó sok mindenben benne lehetett! Nem csak Portikkal ;- vidéki fesztiválokon hatalmas, leplezetlen árakkal kínálták a drogot, a magyar-maffiózók nyíltan találkoztak, üzleteltek! Akkoriban sokan pusmogtak erről, arról amihez köze lehetett a díszmadárnak! Egy-két év alatt milliárdosnak lenni, pocsék gazdaság mellett tényleg, de tényleg........!?
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Brexit: újra szavazhatnak függetlenségükről a skótok

2019.04.24. 16:35
A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti időszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére …

Tovább emelkedett a Srí Lanka-i merénylet halálos áldozatainak száma

2019.04.24. 10:00
Tovább emelkedett az elhunytak száma, immár 359 halálos áldozata van a szörnyű Srí Lanka-i támadásoknak. A helyi rendőrségi szóvivő, Ruvan Gunasekera …

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?