Blogolj!

Bedöglött a forradalom – kudarcba fulladtak a szombati tiltakozások

A tiltakozásnak nem volt erejük, a decemberi lendület kifulladt, alig néhány százan vonultak utcára a kormányellenes megmozdulásokon.

Tüntetők ülnek az úttesten a túlóratörvény elleni demonstráció után a Lánchíd pesti hídfőjénél. Fotó: MTI/Mónus Márton

Deák Dániel politológus szerint a fővárosi és a vidéki tiltakozások is „egyértelműen kudarcosak voltak” szombaton.

A Figyelő főmunkatársa az M1-en azt mondta, nem valósult meg Budapest meghirdetett blokádja: a demonstrációkon a csúcsponton is csupán pár százan vettek részt. A tiltakozásnak nem volt ereje, a decemberi lendület kifulladt – jelentette ki Deák Dániel az MTI híre szerint.

A szombati tüntetéseket szakszervezetek hirdették meg. Egyes szakszervezeti vezetők próbáltak ellenzéki politikusokként viselkedni, ennek azonban „nem ültek fel” a szakszervezeti tagok. Hiába harangoztak be némelyek országos sztrájkot, nem valószínű, hogy ez megvalósul – így a szakember.

2
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/67851/pics/lead_800x600.jpg
budapest,demonstráció,ellenzék,szakszervezetek,sztrájk,tüntetés
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
éva 2019-01-21 18:30:54
Szégyen és gyalázat! A szaki -szervesek, havi 700,000 -, vagy több forintnyi fizetést zsebre vágva semmit nem tettek a dolgozókért! Most, amikor változatlan zsozsó mellett még a kis ujjukat sem kell mozdítani! { MERT A BÉREK NŐNEK AHOGY CSAK LEHET!} Van ótvaros pofájuk tüntizgetni? Ráadásul;- LÁZADÓ DOLGOZÓK NÉLKÜL, EGY ROHADÉK ISKOLÁZATLAN CSŐCSELÉK MELLÉ ÁLLVA?
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-01-20 11:09:20
Ez az úgynevezett ellenzék - az összes agyalágyult vezetőjével együtt - kész röhej.
A Jóisten attól mentse meg ezt a sokat szenvedett kis országot, hogy ezek újra hatalomra kerüljenek, hiszen ők nemhogy egy országot, de egy bakkecskét sem tudnának elvezetni !!!
Szánalmas az egész vergődés.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Milliárdos kórházfejlesztések a fővárosban és Pest megyében

2020.01.25. 07:55
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 11 milliárd forintot fordít a kormány kórházépületek felújításának és építésének tervezésére.

Bármit hazudik az ellenzék, a Liget egyre zöldebb

2020.01.24. 09:15
További ötezer négyzetméterrel nő a zöldfelület a betonutak rovására a Városligetben, ahol 2019 végén 124 új ligethonos fát is elültettek a Liget Budapest projekt keretében, később pedig …

Debrecen tárt karokkal várja az új természettudományi múzeumot

2020.01.24. 05:15
Egyúttal visszautasítja Karácsony vádaskodását, miszerint tragikus lenne a múzeum odaköltöztetése.

Varga Ivett lesz a BKK vezérigazgatója

2020.01.23. 13:05
Először fordul elő Budapest történetében, hogy női vezetője lesz a főváros közlekedési vállalatának.

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Fürjes Karácsonynak: ne szemétkedjünk!

2020.01.16. 19:30
Miután megegyezett a kormánnyal, a főpolgármester furcsa feltételeket szabna, pontosabban fenyegetőzik. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár keményen odapörkölt neki.

Bezárt a „bádogváros” a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

2020.01.15. 13:50
A karámnak is csúfolt várót bezárták a reptéren, egyúttal pedig átadták az új utasmólót, ahol már sokkal kényelmesebb körülmények között …

A kormány semmilyen forrást nem vesz el Budapesttől

2020.01.13. 12:50
A kormány semmilyen forrást nem vesz el Budapesttől, ezt legfeljebb Brüsszel teszi meg - közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Három épület ég Budapesten

2020.01.12. 19:25
Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület ég - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Gyurcsány és Bajnai kezében futnak össze az ellenzéki adatbányász-szálak

2020.01.12. 15:50
Sokan, sok helyen, sokféleképpen próbálták már megfejteni, mi okozta a kormánypártok viszonylagos buktáját az októberi, önkormányzati …

Ezeket a cikkeket olvastad már?