hirdetés
Blogolj!

Blogstar kávéház

Vendég

Fideszes lógások.

Másfélszeres fizetést kapnak, mégsem járnak be a bizottsági ülésekre – az Azonnali.hu összesíti, kik hiányoztak a legtöbbet a parlamenti bizottsági ülésekről az őszi ciklusban azok közül, akik a bizottsági munkáért pluszpénzt is kapnak.

„Az egyik legnagyobb bizottsági hiányzó a KDNP-s volt nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós. Seszták ugyan a gazdasági bizottság alelnöke június óta, mégis mindössze három ülésen volt jelen az azóta megtartott tizenhét alkalomból. Hozzá hasonlóan a fideszes Tilki Attila sem volt túl gyakori vendége a költségvetési bizottságnak, holott annak ő az alelnöke. A kormánypárti politikus tizenöt ülés mindössze harmadán vett részt. A fideszes Vitányi István – az igazságügyi bizottság alelnökeként – éppen az ülések felén vett részt decemberig.”

Másfélszeres fizetést kapnak, mégsem járnak be a bizottsági ülésekre. Kik ők?

Ugyan magasabb fizetés jár azoknak az országgyűlési képviselőknek, akik valamelyik parlamenti bizottság elnökei vagy alelnökei, mégsem sikerült minden politikusnak legalább az ülések többségén részt venni az őszi ciklusban - derül ki az Azonnali összesítéséből. Az, hogy melyik politikus nem volt jelen személyesen egy-egy ülésen, az adott bizottság honlapján található határozatképességi dokumentumokból derült ki.

Elsőbbség

Erőszakoskodó bevándorlók.

Sötétben félve megy ki az utcára a Bécsben élő magyar nő, és sok osztrák ismerőse át akar költözni Magyarországra, mert ide nem engedték be a bevándorlókat – így a Hirado.hu.

„A nő azt mondta: szinte hetente éri hasonló atrocitás a saját üzletében, ezért egy évvel ezelőtt kamerákat és riasztót szereltetett fel. Rajta kívül a boltban csak férfiak dolgoznak, kolléganője már korábban felmondott. De nemcsak a munkahelyén kötöttek eddig bele a migránsok. Azt mondta: nemrég egy muszlim férfi sofőr le akarta tolni az útról, mert nem adott neki elsőbbséget.”

Sötétben félve megy ki az utcára a Bécsben élő magyar nő

Az M1 megkérdezett egy 10 éve Ausztriában, Bécsben élő magyar nőt. Nemcsak az utóbbi három hét eseményei, hanem az utóbbi évek alapján mondja, hogy megváltoztak a hétköznapok. Nőként, sötétben félve megy ki az utcára, nem szívesen vesz fel pénzt a bankban, azt mondta, még vezetni is óvatosabban kell, mint korábban.

Pályaforma

Az óriásgyűrű rejtélye.

Tudósok egy csoportja úgy gondolja, nem a Naprendszer kilencedik bolygója, hanem egészen más okozza több, Neptunuszon túli objektum mozgásának furcsaságait – a rejtélyes óriásgyűrűről az Origo.hu-n olvashatunk.

„Sefilian és munkatársai úgy gondolták, ahelyett, hogy egy kilencedik bolygó különös keletkezésére és pályájára keresnének görcsösen magyarázatot, inkább a Neptunusz pályáján túli kisebb testekből összeálló gyűrű gravitációs hatásait veszik górcső alá. Ha számításaik beigazolódnak, ezek is magyarázhatják a Kuiper-öv objektumainak szokatlanul elliptikus pályáját. Eredményeik alapján az anyaggyűrű gravitációs ereje nagyon is képes a tapasztalt pályaformák kialakítására.”

Rejtélyes óriásgyűrű lehet a Naprendszerben

Tudósok egy csoportja úgy gondolja, nem a Naprendszer kilencedik bolygója, hanem egészen más okozza több, Neptunuszon túli objektum mozgásának furcsaságait. Miután a Plutót visszaminősítették törpebolygóvá, Naprendszerünkben mindössze nyolc bolygó maradt. 2016-ban azonban két csillagász - Konstantin Batygin és Michael E. Brown - bejelentette, hogy bizonyítékaik vannak egy kilencedik bolygó létezésére.

Röhögés

Boros Lajos szerelme.

A népszerű rádiós öt hetet feküdt kómában, amit nem csupán neki, de a családjának is fel kell dolgoznia: testileg és lelkileg egyaránt össze kell szednie magát, miközben úgy érzi, ismét beleszeretett a feleségébe, és jó úton halad a gyógyulás felé – számol be róla a Lokál Online.

„A lelkem mélyén való turkálás hozadéka, hogy úgy érzem, 71 évesen ismét beleszerettem a feleségembe, és Vali is belém. Azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ilyen klassz, értelmes pasi vagyok, és még mindig vicces tudok lenni – mondta mosolyogva Boros, aki összegyűjtötte megpróbáltatásai legmeghatározóbb élményeit, és úgy döntött, kipróbálja magát a standup világában. – Jót kell röhögni a bajokon, az a gyógyír! Ismét dolgozni fogok, de ne aggódjatok értem, vigyázok magamra!”

Boros Lajos pszichológussal dolgozza fel a kómát

Boros Lajos öt hetet feküdt kómában, amit nem csupán neki, de a családjának is fel kell dolgoznia. Mint elmondta, testileg és lelkileg egyaránt össze kell szednie magát, miközben úgy érzi, ismét beleszeretett a feleségébe, és jó úton halad a gyógyulás felé. Boros Lajos a nyár derekán feküdt be a Városmajor utcai kórházba, hogy szívbillentyűműtétek sorozatát hajtsák végre rajta.

Ötlet

Szorcsik Viki mellbimbója.

A színésznő egy nyári képpel várja a jó időt. Vagy lehet, hogy csak simán szerette volna megmutatni magát, amint egy SUP deszkán élvezi a napsütést. Meztelenül – így a 24.hu.

„Néhány perccel a fotó posztolása után, Szorcsik Viktória mégis cenzúrázta a képet és a mellbimbója kapott egy 18-as karikát. Ez már csak azért sem volt rossz ötlet, mert az Instagram szabályzata csak ebben a formában engedélyezi az ehhez hasonló képeket.”

Szorcsik Viktória gyorsan kitakarta a mellbimbóit, mert rájött, hogy anélkül már túlzás ez a fotó | 24.hu

Nyilván tökmeztelen.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/67965/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.07.22. 00:05
Magyar sportsikerek, újabb nyolcezres csúcs meghódítása, ellenzéki szétesés, újabb közelgő brit királyi esküvő és az ukrán parlamenti választás hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.21. 05:25
A kultúra kivéreztetése, a szocialisták személyeskedése, a magyarság lejáratása, Brüsszel illiberalizmusa és Ellie Goulding bombaesküvője vasárnapi online lapszemlénkben.

Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás miatt

2019.07.20. 12:35
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Blogstar kávéház

2019.07.20. 04:55
Ursula von der Leyen narancsszemüvege, a magyarság vegzálása, a migráció kihívásai, Berki Krisztián pályára lépése és Várkonyi Andrea özönvízszerű válása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.19. 04:40
A migránsellenes szövetség repedése, az ellenzék kétfrontos aknamunkája, Petőfi Sándor lezáratlan csontkrimije, az önjáró taxiflotta fenntarthatósága és Köllő Babett tűszúrásos fiatalodása pénteki online lapszemlénkben.

A V4-ek elutasították az ngo-hajók által szállított migránsok elosztását

2019.07.18. 19:50
A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös …

Bárki adatait felhasználhatják a felkapott öregítő alkalmazáson keresztül

2019.07.18. 14:30
Adatainkat lopják el, miközben mi épp jókat röhögünk vagy épp szörnyülködünk azon, hogy hogyan néznénk ki öregen.

Felgyújtottak egy filmstúdiót Japánban, többen meghaltak

2019.07.18. 12:20
Huszonhárman meghaltak, harmincnyolcan pedig megsérültek amikor egy férfi szándékosan gyújtotta fel a Kyoto Animation stúdiót.

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019.07.18. 12:10
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC …

Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son

2019.07.18. 11:20
Vasárnap megkezdik a halásztelki csomópont felújítását az M0-son, így őszig Halásztelek a szigetszentmiklósi csomóponton keresztül lesz megközelíthető - …

Ezeket a cikkeket olvastad már?