Blogolj!

Nem semmi – Magyarországot védi a román külügyminiszter!

Románia ellenzi, hogy a jogállamisághoz kössék az uniós pénzeket, és védelmébe vette Lengyelországot, illetve Magyarországot is.

Teodor Melescanu és magyar kollégája, Szijjártó Péter. Fotó: MTI

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, Románia külügyminisztere, Teodor Melescanu egy friss interjúban kijelentette: ellenzi azt az uniós javaslatot, hogy a jogállamiságot veszélyeztető tagállamok számára csökkentsék az EU-támogatásokat. Hiszen ki és milyen szempontok alapján határozza, illetve ítéli meg, hogy pontosan mi veszélyezteti a jogállamiságot?

„Ha valaki megmondja nekem, milyen kritériumok határozzák meg a jogállamiságot, kész leszek erről vitázni”

– mutatott rá az Európai Bizottság ötletének visszásságaira a román külügyminiszter az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban.

Az Európai Parlament január közepén nagy többséggel fogadta el azt a javaslatot, amelynek értelmében felfüggesztenék, illetve csökkentenék az uniós alapokból történő kifizetéseket azon „kormányok számára, amelyek akadályozzák az igazságszolgáltatás munkáját, vagy nem küzdenek a csalás és a korrupció ellen”. Az Európai Bizottság által benyújtott javaslatot most az Európai Unió Tanácsában is meg kell vitatni, ahol a tagországok kormányai képviseltetik magukat.

„Nem hiszem, hogy ilyen összefüggésnek léteznie kellene”

– mondta Melescanu, aki szerint

az uniós alapok „olyan alapelemek, amelyeken az EU egész filozófiája nyugszik”.

A román külügyminiszter védelmébe vette Lengyelországot és Magyarországot, amelyek ellen az uniós alapszerződés 7. cikke alapján, „a jogállamiság súlyos megsértése miatt” indult eljárás. Úgy fogalmazott: a maga részéről a párbeszéd folytatását támogatja, lehetővé téve a két országnak „érveik bemutatását és a válaszadást a többiek érveire”.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/68261/pics/lead_800x600.jpg
Brüsszel,EU,Lengyelország,Magyarország,Románia
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A nemzetek Európája buktatta meg Junckert

2019.12.04. 05:40
Az Európai Bizottság előző elnöke rosszul tűrte a sokszínűséget.

Hamis határoszlopokkal vezetik félre a migránsokat

2019.12.04. 05:35
Nem ott volt az EU határa, ahol az orosz erdőben elsőre látszott...

Várhelyi Olivér felgyorsítaná a Nyugat-Balkán uniós csatlakozását

2019.12.04. 05:20
A magyar biztos szerint minél hamarabb meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával.

Rekordszámú kiállító a Startupok Éjszakáján

2019.11.29. 21:20
2019. november 28-án ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a főváros által támogatott legnagyobb startup rendezvényt, a Startupok Éjszakáját. …

Tízezernyi migráns várakozik feszülten Boszniában

2019.11.23. 12:40
Áldatlan állapotok jellemzik a Balkánt, az illegális bevándorlók Nyugat felé akarnak menni.

Merkel megvilágosodott: Afrika stabilitásáért könyörög

2019.11.20. 05:35
A Willkommenskultur kancellárja európai értéknek nevezte Afrika stabilitását.

Uniós biztosaink: Kovács megszégyenülésétől Navracsics profizmusáig

2019.11.14. 17:20
Energetikai elhasalás, langyos adó- és forró nőügyek, szociális érzékenység, Erasmus+. Így szerepeltek Magyarország EU-biztosai 2004 és 2019 között. …

Most jött: von der Leyen beadta a derekát a liberális „jogvédőknek”

2019.11.13. 20:35
Már nem olyan fontos számára az európai életmód védelme, inkább csak szeretné azt előmozdítani. Visszakozott, miután a baloldal és a libsik …

A vég kezdete vagy a kezdet vége? Feloszlott a brit parlament!

2019.11.06. 08:05
A Konzervatív Párt vezette kormány viszont folytatja munkáját a választások napjáig, december 12-éig.

Szijjártó: Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme

2019.11.03. 15:10
Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és …

Ezeket a cikkeket olvastad már?