Blogolj!

Meghalt Repülős Gizi

Dorogi László

A hírhedt besurranó tolvajt több mint húsz alkalommal ítélték el élete során, Kosztos Sándorné Bodnár Gizella 92 éves volt.

Fotó: Pesti Srácok

A Repülős Gizi becenevet az 50-es években kapta, ekkor még lehetett az országon belül is repülővel utazni. Az országos ismertségre szert tevő tolvaj rendszerint reggel felszállt egy vidékre tartó jártra Budapesten, majd bejárta az országot. Mindegyik városban lopott valamit, majd egy esti járattal visszautazott a fővárosba.

Az eredetileg a tanárképző főiskolán irodalom és történelem szakon tanuló Repülős Gizit élete során összesen 200 eset miatt ítélték el, 40 évnyi börtönbüntetéséből 17 évet ült le. Legutóbb 2017 augusztusában Tatabányán fogták el, ekkor már elmúlt kilencvenéves.

Repülős Gizi azt állította, hogy kleptomániája egy gyerekkori balesetből eredő agyhártyagyulladás következménye. A tolvaj haláláról először szerda koradélután lehetett olvasni a magyar sajtóban, ám akkor még nem erősítették meg hivatalos források a halálhírét.

Repülős Gizi életéről korábban a Blogstar Magyar Noir blogja is megemlékezett:

Repülős Gizi, avagy a tolvajkirálynő titkai

Több mint kétszáz lopást írnak a számlájára, de senki nem tudja, tulajdonképpen hányszor surrant be mások lakásába. Repülős Gizi néven híresült el, miközben azt állítja, soha életében nem ült repülőn. Gizi néni története olyan kacifántos, hogy tulajdonképpen inkább megmosolyogtató, mintsem haragra gerjesztő.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/68573/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Brexit: újra szavazhatnak függetlenségükről a skótok

2019.04.24. 16:35
A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti időszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére …

Tovább emelkedett a Srí Lanka-i merénylet halálos áldozatainak száma

2019.04.24. 10:00
Tovább emelkedett az elhunytak száma, immár 359 halálos áldozata van a szörnyű Srí Lanka-i támadásoknak. A helyi rendőrségi szóvivő, Ruvan Gunasekera …

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?