Blogolj!

Brexit: nem érinti hátrányosan a brit kilépés a kint élő magyarokat

A magyar kormány azt reméli, hogy lesz megállapodás a brit kormány és az Európai Bizottság között a brexitről, de azt javasolja a Nagy-Britanniában élő magyaroknak és ott működő cégeknek, hogy készüljenek fel arra a lehetőségre is, hogy nem lesz.

Fotó: kormany.hu

Schmitt Pál Péter, a Miniszterelnökség európai uniós ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Deloitte adótanácsadó cég brexitről szervezett konferenciáján arról beszélt, a magyar kormánynak az a legfontosabb, hogy az Egyesült Királyságban élő 100-200 ezer közötti magyar állampolgár szerzett jogai biztosítottak legyenek a brit kilépés után is, akár idén, akár 2021-ben vagy később kerül sor arra - számolt be az Index.

A helyettes államtitkár elmondta, sikerült elérniük a brit kormánynál, hogy akkor is garantálják a kint élő Európai Uniós állampolgárok jogait, ha nem lesz megállapodás a kilépésről. Ebben az esetben március 29-én kerülne sor a brexitre, de azok a magyarok, akik addig kiköltöznek ugyanúgy dolgozhatnak, tanulhatnak és élhetnek Nagy-Britanniában, mint azok, akik már korábban megtették. Ehhez annyit kell a magyar és más uniós polgároknak tenniük, hogy regisztrálnak a brit hatóságoknál, amit Theresa May brit miniszterelnök ígérete szerint ingyen megtehetnek majd. Ha nem lesz brexit-megállapodás, a kint élő magyaroknak legkésőbb 2020. december 31-ig kell regisztrálniuk magukat.

Amennyiben születik megállapodás a britek és az EU között a kilépés feltételeiről, az Egyesült Királyság 2020. december 31-ig gyakorlatilag az Európai Unió tagja maradna, ebben az esetben maradna az uniós szabályozási környezet a cégek és az állampolgárok számára is, csupán annyi történik, hogy a britek nem vesznek majd részt az uniós politikai folyamatokban. Ha így történik, 2020 decemberének végéig maradna a szabad mozgás, magyarul továbbra is ki lehetne költözni magyarként Nagy-Britanniába s a britek is szabadon költözhetnek EU-s országokba. Ebben az esetben 2021 júliusáig kell regisztrálnia a kint élő magyaroknak, de a rendezett kilépés esetén regisztráció nélkül is 90 napot tartózkodhatnak majd a másik országban az uniós és brit polgárok.

Brexit-megállapodás esetén is előfordulhat, hogy későbbre tolódik a britek tényleges kilépése, ugyanis a tervezetten 2020 december végéig tartó átmeneti időszak 60 naptól két évig tartó időszakra kitolható. Ha a brit parlament leszavazza a brit kormány és az Európai Bizottság közötti megállapodást, megnő az esélye annak, hogy nem lesz semmilyen megállapodás március 29-ig. Schmitt Pál Péter szerint a legvégső határidő, amíg valamilyen alku megszülethet március 20-21, ekkor lesz az Európai Tanács utolsó ülése a brexit céldátuma előtt.

A helyettes államtitkár szerint Magyarországot nem érintené nagyon súlyosan a britek kilépése az Európai Unióból, persze ha a brexit miatt lassul az unió gazdasága, az a magyar növekedésre is kihat majd.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/68862/pics/lead_800x600.jpg
Brexit,EU,Európai Bizottság
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Saját pártja is Theresa May ellen fordult

2019.04.21. 19:35
A kormányzó brit Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része is az új Brexit Pártra szavazna a sajátja helyett a májusi európai parlamenti választásokon - derül ki egy friss felmérésből.

Védelmi együttműködésről is tárgyal Szerbiában Orbán Viktor

2019.04.14. 20:00
Emellett az Alföldet érintő közös közlekedési nagyberuházások is szóba kerülnek majd a hétfői csúcstalálkozón.

Orbán: Európát nem szabad birodalommá szervezni

2019.04.14. 04:00
Az ilyen kísérletek ugyanis aláássák az Európai Unió legfontosabb vívmányait.

Brexit – Megszavazta a londoni alsóház a kilépés halasztásának kezdeményezését

2019.04.09. 20:40
Nagy többséggel, 420 igen, 110 nem ellenében jóváhagyta kedden a londoni alsóház, hogy Theresa May miniszterelnök az Európai …

Konzervatív álarcban folyik a keresztény kultúra önfelszámolása

2019.04.08. 05:55
A háttérben valójában a liberalizmus gonosz aknamunkáját figyelhetjük meg.

Nem működik Európában a dzsihádisták kiszűrése?

2019.04.08. 05:50
Továbbra is előfordul, hogy terroristák kapnak menedékjogot és névtelen bankkártyát a kontinensen.

Brexit: egyéves halasztás a láthatáron?

2019.04.05. 09:25
A BBC szerint Donald Tusk, az Európai Tanács vezetőjének fejéből pattant ki a flextension gondolata. Theresa May ugyanakkor egyelőre csak június 30-áig kért haladékot. Lehet, az EP-választáson is részt …

Brexit - Egyetlen alternatív javaslat sem kapott többséget a londoni alsóházban

2019.04.02. 07:10
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodás egyetlen alternatívája sem kapott többséget a …

Harmadszor is elutasította a londoni alsóház a Brexit-megállapodást

2019.03.29. 17:40
Az előző két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel, de harmadszor is elutasította a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének …

A francia vámőrök akkurátus munkával készülnek a Brexitre

2019.03.29. 13:25
Így akarják kicsikarni a létszám- és fizetésemelést, amelyekre szerintük elengedhetetlen szükség lesz akkor, ha tényleg megtörténik a britek kilépése az Európai …

Ezeket a cikkeket olvastad már?