Blogolj!

Blogstar kávéház

Letámadás

A kutatóhálózat elgázolása.

A fenyegetettség összehozta az MTA kutatóit: villámgyorsan nő a szakszervezeti taglétszám – elemez a Népszava Online.

„Az erősödő aktivitás tehát ősz óta tart, így adja magát a kérdés, vannak-e már kézzel fogható eredmények? Forrásaink szerint a nagy áttörések még váratnak magukra, de Lőrincz Viktor például igyekezett megvédeni a szakszervezeteket. 'Az az igazság, hogy erre a teljes letámadásra senki nem készült fel. Ahogy nekünk, úgy a TUDOSZ elnökségének sincs meg az a kommunikációs eszköztára, amit itt használni kellene. Nekik eddig olyan ügyeik voltak, hogy egy embert elbocsátottak, és akkor megvizsgálták, hogy az jogszerűen történt-e? Ehhez képest most egy teljes minisztérium és egy komplett propagandagépezet próbálja elgázolni a kutatóhálózatot.' Pedig jó példáért nem is kell messzire menni, hisz a versenyszférában a közelmúltban több szakszervezet is tudott sikereket elérni.”

A fenyegetettség összehozta az MTA kutatóit: villámgyorsan nő a szakszervezeti taglétszám

"Be lesztek zárva" - üzente állítólag az ajtóból Palkovics László az MTA egyik kutatóközpontjának még az ősszel. Ez volt az a pillanat, ami után az akadémikusok rohamtempóban elkezdtek belépni a szakszervezetekbe. "Egy évvel ezelőtt ezt el sem tudtam volna képzelni." Akárkivel beszéltünk az utóbbi napokban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) körül zajló eseményekről, ez a mondat valahogy mindig vissza-visszaköszönt.

Konszolidáció

Európa önvédelme.

A következő fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén szerda este – írja az Origo.hu.

„A miniszterelnök beszélt a migrációról is, ami a választás tétje. Ha az EP-ben bevándorláspárti többség lesz, újra fogják indítani a bevándorlók tömeges behozatalát – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte: meg kell őket állítani, és azt a választás során lehet. A miniszterelnök szerint az ország külpolitikai kapcsolatainak konszolidációjával jól haladnak. A magyar–amerikai kapcsolatok jó irányba mennek, a kormány számára fontos, hogy a Trump-adminisztráció maradjon.”

Orbán Viktor: Az az érdekünk, hogy Trump újra nyerjen

A következő hetek legfontosabb feladata a családvédelmi akcióterv jogszabályokba foglalása - mondta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén. Július elsejétől minden program elindul, kivéve a négygyermekes anyák adómentessége, mert az adótörvényt csak január elsejétől lehet módosítani. A következő fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén szerda este - írja a Magyar Nemzet.

Jelzés

Az LMP pálfordulása.

Kizárhatják az LMP-t az európai zöldek, ha együttműködik a Jobbikkal, ennek ellenére nem akarnak korrigálni Keresztesék – így a Hirado.hu.

„Korábban már ő maga is kapott jelzéseket azzal kapcsolatban, hogy az Európai Zöld Párt EP-frakciója kifogásolja az LMP működését – mondta szerdán Ungár Péter. A képviselő arra reagált, hogy Philippe Lamberts, az európai zöldek társelnöke azt nyilatkozta az Azonnali.hu-nak, ha az LMP együttműködik a Jobbikkal, kizárják a frakcióból a pártot. A politikus a lapnak kijelentette, egyetlen zöldpárt szövetségét sem fogják elfogadni a szélsőjobboldallal. Nyomatékosította azt is, hogy nem hisz a Jobbik néppártosodásában. Ungár Péter most úgy fogalmazott, az LMP-nek az európai pártcsaládjával változó hangnemű viszonya van, egyébként pedig nem tartja furcsának Philippe Lamberts nyilatkozatát.”

Kizárhatják az LMP-t az európai zöldek, ha együttműködik a Jobbikkal

Tegnap jelent meg egy interjú, mely az európai zöldek társelnökével készült, és amelyben arra figyelmeztetett, hogy kizárhatják az LMP-t, ha a párt együttműködik a szélsőjobboldallal, vagyis a Jobbikkal. Korábban is kapott jelzéseket az LMP az európai zöldektől - mondta Ungár Péter LMP-s képviselő, aki hozzátette: ezért még nem változtatnak a politikájukon.

Lakosságcsere

Karácsony Gergely fantazmagóriája.

Akárcsak az antiszemita botrányokba keveredett Jobbikkal, a bevándorlási tervekkel szemben is kifejezetten toleránsnak mutatkozik Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje – erről számol be a Magyar Hírlap Online.

„A XIV. kerületi Fidesz szerint kicsiben ugyanazt csinálja, mint Emmanuel Macron Franciaországban nagyban. Mint azt Jelen Tamás, a kormánypárt zuglói polgármester-jelöltje lapunknak kifejtette, a kerületvezető lényegében meghonosítja a segélyturizmust, a különbség csak annyi, hogy hajók nélkül teszi ezt. Karácsonynak sikerült elérnie, hogy a kerületben új mecset épüljön, a második lépés pedig egy fantazmagória keresztülverése, a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése volt. Így bárki, aki újonnan bejelentkezik egy XIV. kerületi lakcímre, huszonnyolcezer forintot kap havonta. Jelen közölte, előfordult, hogy családostul jöttek vidékről nehéz sorsú emberek. A balliberális politikusok által tagadott Soros-terv létezésére a legfőbb bizonyítékot Karácsony Gergely szolgáltatja – jelentette ki a fideszes politikus, mondván, a Brüsszel által támogatott helyi szociális modell szinte megteremti a lakosságcserét.”

Karácsony tervei a betelepítésre

Akárcsak az antiszemita botrányokba keveredett Jobbikkal, a bevándorlási tervekkel szemben is kifejezetten toleránsnak mutatkozik Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje. A zuglói Fidesz szerint a Soros-terv létezésére a legfőbb bizonyítékot intézkedéseivel éppen ő szolgáltatja. Már nem számítanak a Jobbik botrányai.

Köldökzsinór

A Viszkis hőse.

A Lokál Online-nak nyilatkozó Ambrus Attila 51 évesen lett apa, és hálás a sorsnak a kislányáért.

„A pici három és fél kilóval született, 55 centi, és ötszázadik gyerek volt a kórházban. Nekem egészen mostanáig az ötös szám soha nem hozott szerencsét, a kaszinóban sem, rengeteget veszítettem, de most már nagyon fogom szeretni. A szülésznő és az orvos szerint gyönyörű a kislányom, és persze ezzel csak egyet tudok érteni. Annyira hálás vagyok a sorsnak! Nyilván maga a szülés megviselte a feleségemet, de őszintén szólva egy igazi hős volt, egy hangot sem adott ki. Én még ilyen kemény nőt az életemben nem láttam. Féltem, hogy esetleg elájul, mert nem bírja a vért, de szerencsére nem történt ilyen. Persze megtettünk mindent, hogy felkészüljünk a baba érkezésére, olvastunk szakkönyveket, jártunk tanfolyamokra – tette hozzá Ambrus, aki bent volt a kedvese mellett, és végül ő vágta el a köldökzsinórt.”

Viszkis: Hálás vagyok a sorsnak a kislányomért

51 évesen apa lett Ambrus Attila azaz a Viszkis. A kicsi az Anna nevet kapta az egykori bankrabló nagymamája után. Ambrus azt nyilatkozta a Lokálnak, hogy a kedvese egy hangot sem adott ki a szülés közben és őt tartja a legkeményebb csajnak a világon.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/68885/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.25. 02:30
A Notre-Dame iszlamizálódása, Márki-Zay kalapozása, ellenzéki őskáosz, magyarellenes uszítások és Dér Heni férfias kompenzálása csütörtöki online lapszemlénkben.

Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

2019.04.24. 07:00
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás is.

Blogstar kávéház

2019.04.24. 01:00
Magyarország kispadozása, Budapest mélyalvása, a kereszténység letámadása, szárnyas hírvivők és Szilágyi Liliána dögös pózolása szerdai online lapszemlénkben.

Nyár végétől repülési tilalmat vezetnek be a főváros felett

2019.04.23. 13:20
Augusztustól éjfél és hajnali öt óra között nem szállhatnak fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren – az erről szóló megállapodást Tarlós István …

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?