Blogolj!

Blogstar kávéház

Torzítás

A Fidesz összeesküvése.

Március 20-án indulhat el a Fidesz kizárásáról szóló eljárás az Európai Néppártban – tudósít a Népszava Online.

„A szóvivő nem hagyta válasz nélkül a Brüsszelnek címzett újabb budapesti válaszlevelet, amelyben a Fidesz-kormány cáfolja a brüsszeli állításokat. Szkinasz gyakorlatilag megismételte a múlt héten publikált bizottsági véleményt: eszerint a magyar kormányzati kampány eltorzítja a valóságot és egy sötét összeesküvés képét festi fel. 'Az igazság az, hogy nincs semmiféle összeesküvés. A magyarok megérdemlik, hogy megismerjék az igazságot' – hangsúlyozta.”

Március 20-án indulhat el a Fidesz kizárásáról szóló eljárás az Európai Néppártban

Az Európai Néppárt március 20-i politikai gyűlésén tárgyalja a Fidesz kizárását kezdeményező indítványokat. Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke hétfő este bejelentette, hogy kilenc országból 12 tagpárt kérte hivatalos levélben a téma napirendre tűzését. A politikus az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozott.

Festés

Az LMP tüzeskedése.

Önmagában a tüntetés sem az ellenzék közös céljait, sem az állampolgárok érdekeit nem szolgálja, az LMP leginkább ez utóbbira kíván koncentrálni – mondja Csárdi Antal képviselő a Mandiner.hu-nak.

„Szerintem nem a tűz felszítása, hanem az ügy megoldása a cél. Önmagában a tüntetés sem közös céljainkat nem segíti, sem az állampolgárok érdekeit nem szolgálja. Az LMP kizárólag a munka törvénykönyve módosításának hatásaira és a munkavállalók – jelen esetben a közszolgálati dolgozók – érdekeire kíván fókuszálni, őket szeretnénk képviselni. Az ellenzéknek szerintem nem elég tiltakoznia valamivel szemben, hanem meg kell mutatnia, hogy milyen alternatívát, milyen világképet tud kínálni a választóknak; és ebbe nem fér bele, hogy a saját személyünkről vagy az ügyhöz nem kapcsolódó kérdésekről beszéljünk. Az LMP szerint a plakátok lefestése sem szolgálja a magyar emberek ügyét, ezért mi más módon lépünk fel a kormány hibás döntéseivel szemben.”

Az ellenzéknek nem elég tiltakoznia - Csárdi Antal a Mandinernek | Mandiner

Az ellenzéknek nem elég tiltakoznia - Csárdi Antal a Mandinernek | Mandiner: Önmagában a tüntetés sem az ellenzék közös céljait, sem az állampolgárok érdekeit nem szolgálja, az LMP leginkább ez utóbbira kíván koncentrálni - mondja Csárdi Antal a Mandinernek. Az LMP országgyűlési képviselőjét az ellenzéki politikusok Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság előtti megmozdulásáról kérdeztük.

Csoda

Eltitkolt brutalitás.

Rémálommá váltak a német mindennapok, tíz év alatt 900 százalékkal nőtt meg a késsel elkövetett bűncselekmények száma Németországban – mutatja be az Origo.hu.

„Nem meglepő módon a késes támadásokról nem számol be a német média. Ha mégis valamilyen csoda folytán a hírekbe kerülnek a támadások, akkor azokat elszigetelt esetként kezelik, és arról már pláne nem esik szó, hogy az elkövetők milyen nemzetiséghez tartoztak. Ráadásul a rendőrségi statisztikákban sem láthatóak nemzetiségi adatok, mindennek a célja az, hogy nehogy felkorbácsolják a bevándorlásellenes érzeteket a társadalomban.”

Rémálommá váltak a német mindennapok

Tíz év alatt 900 százalékkal nőtt meg a késsel elkövetett bűncselekmények száma Németországban. Csak tavaly 4100 ilyen esetet jegyeztek fel, de idén is már 500 támadásról szólnak a hírek. A német média persze szokásos módon megpróbálja elhallgatni, hogy a támadók milyen országokból érkeztek, de ezt egyre nehezebben tudják megtenni.

Megfelelés

Manfred Weber pragmatizmusa.

Manfred Weber és Frans Timmermans között fog várhatóan eldőlni az Európai Bizottság elnökségéért folyó harc. De mit képvisel az egyik, és mit a másik jelölt? – ezt elemzik a Hirado.hu szakértői.

„Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a műsorban hasonlóképpen vélekedett a két jelölt közötti hangsúlyos különbséggel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: a baloldal jelöltje hirdeti is, hogy Soros György barátja, éppen csak a programjára nincsen ráírva, hogy 'Soros terveinek megvalósítása'. Manfred Weber viszont Mráz szerint inkább taktikus, mint pragmatikus politikus. Véleménye szerint a néppárti csúcsjelölt állásfoglalásaiban aszerint próbál megnyilvánulni, hogy az a következő Európai Parlament és Európai Tanács képviselői többségének megfeleljen, hiszen azok közösen fognak dönteni arról, hogy ki legyen a bizottság elnöke. Ehhez a taktikához illeszkedik a mondanivalója, gondolatvilága és programja is – fűzte hozzá.”

Mráz: Weber nem az ideális, de a lehetséges legjobb jelölt

Manfred Weber és Frans Timmermans között fog várhatóan eldőlni az Európai Bizottság elnökségéért folyó harc. De mit képvisel az egyik, és mit a másik jelölt? A néppárti és a szocialista csúcsjelölt álláspontjait elemezték a Kossuth Rádió hétfői Ütköző című vitaműsorában.

Csillag

Esküvői kompromisszumok.

Fénykorát éli a házasságkötés Magyarországon, 25 éve nem álltak annyian oltár elé, mint 2018-ban – derül ki egy friss felmérésből, melyet a Lokál Online ismertet.

„Gondos Orsi esküvőszervező a Lokálnak elárulta, hogy egy átlagos, 100 fős esküvőt csak kompromisszumok árán lehet hárommillió forint alatt megúszni, legalábbis Budapesten. Ha ezt az összeget sokalljuk, úgy spórolhatunk, ha például a dekorációt magunk intézzük, ha zenekar helyett DJ-t hívunk, vagy ha a tortasütést bevállalja egy ügyes ismerősünk. Ez azonban nem egy profi szervezés, ha mindennek megadjuk a módját, egy ekkora esküvő akár nyolc-tízmillióba is kerülhet, de a határ a csillagos ég.”

Újra menő a házasság

Fénykorát éli a házasságkötés ma Magyarországon, 25 éve nem álltak annyian oltár elé, mint 2018-ban - derül ki egy friss felmérésből. Ezzel párhuzamosan csökkent a válások száma, a rengeteg esküvő pedig számos új munkahelyet teremtett, miközben a vendéglátás színvonala az egekbe emelkedett.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/69778/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 21:45
Szombathely ellenzékieskedése, Bangóné érett sonkája, Macron brutalitása, a Brexit törésvonalai és Kelemen Anna nyuszifülei online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.04.20. 01:50
Jézus keresztútja, Sargentini lopása, túltolt kereszténykedés, felvilágosító melegpropaganda és Mihalik Enikő meztelensége szombati online lapszemlénkben.

Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban

2019.04.19. 21:15
Kigyulladt egy magyarokat szállító busz Horvátországban, szerencsére senki sem sérült meg.

A Pentagon megerősítette: ismét rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea

2019.04.19. 07:35
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan rakéta fegyverkísérletet hajtott végre.

Blogstar kávéház

2019.04.19. 04:20
Egészségügyi robbanásveszély, a bevándorlás Einsteinjei, turistamágnes sportesemények, Tatár Csilla fehérneműs fanatizálása és Kiss Ramóna tündérkéje pénteki online lapszemlénkben.

Lezárták az Akropoliszt, miután a héten több emberbe is villám csapott a műemléknél

2019.04.18. 20:20
A görög kulturális minisztérium csütörtöki közlése szerint elővigyázatosságból átmenetileg lezárták Athénban az …

Elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

2019.04.18. 14:30
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke 68 évesen halt meg New York-ban.

Beindult a hosszú hétvége: torlódások, dugók az autópályákon

2019.04.18. 12:15
Már csütörtökön elindult az ilyenkor szokásos közlekedési káosz.

Két palack benzinnel és gyufával akart bemenni a New York-i Szent Patrick katedrálisba

2019.04.18. 07:25
A New York-i Szent Patrick katedrálisnál szerda este őrizetbe vettek egy férfit, aki két benzines kannával akart bejutni a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?