Blogolj!

MSZP: Mesterházy megúszta, maradhat

A szocialisták ugyanis megszüntették a volt pártelnökükkel szembeni eljárást.

Fotó: atv.hu

Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa bizonyítottság hiányában megszüntette a Mesterházy Attila volt pártelnökkel szemben folytatott eljárást. Ezt a párt sajtóosztálya közölte az MTI-vel. A testület a döntést egyhangúlag hozta meg, az ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Pénteken derült ki, hogy fegyelmi eljárás indult Mesterházy Attila ellen, mert Kurtyán Ferenc, az MSZP egyik szekszárdi választmányi tagja panaszt tett a volt pártelnök ellen, és kezdeményezte kizárását a február 15-i választmányi ülésen történtek miatt.

Mesterházyt úgy kivágják, mint a macskát...?

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Tény: az egykori szocialista miniszterelnök-jelölt láncfűrésszel vágta maga alatt a fát, de úgy tűnik, hogy lassan befejezheti, mert a hírek szerint kizárják az MSZP-ből. A helyzet tulajdonképpen nem rossz, hiszen úgy tűnik lassan tényleg lezárul az 1989-ben elkezdett rendszerváltás, mert szép lassan csak megszűnik az MSZMP utódpártja.

Sajtóhírek szerint az európai parlamenti (EP-) listával foglalkozó ülésen vita alakult ki Ujhelyi István EP-képviselőnek és Szanyi Tibornak, a párt alelnökének és EP-képviselőjének listán elfoglalt helyéről. Majd többkörös szavazás után Ujhelyi István került a második helyre.

Sajtóinformációk szerint a Mesterházy Attila ellen tett panaszban az állt, hogy ő szivárogtatta ki a sajtónak a történteket, sőt videófelvételt is készített a párt európai parlamenti listájáról döntő testületi ülésről.

Mesterházy Attila pénteken az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, egyetért azzal, hogy Tóth Bertalan vezeti az MSZP EP-listáját és nem hagyja, hogy éket verjenek személye és a pártelnök közé. Hozzátette: senkinek semmilyen felvételt nem adott oda, és nem is hozott nyilvánosságra.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/69799/pics/lead_800x600.jpg
fegyelmi eljárás,Mesterházy Attila,MSZP
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-03-05 16:50:44
Ami késik, nem múlik !!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

2020.07.06. 17:15
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

A kamuvideósok tovább támadják Magyarország védekezését

2020.07.02. 18:55
Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos alulmúlhatatlan „álompárosa” volt a soros a koronavírus-járvány elleni egészségügyi és gazdasági védekezés szocialista …

Belső vizsgálat indul az MSZP-ben az álmentős videó miatt

2020.06.10. 09:05
Lesz vizsgálat és felelősségrevonás a pártban a botrány miatt - mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese az ATV Start című műsorában. Elmondta az MSZP-ben egy …

Nem hazudtolta meg magát Ujhelyi

2020.06.06. 22:10
Hiába van hétvége, a szocialisták pofázógépe nem pihen, most is jó sok marhaságot hordott össze.

Fidesz: az EU nem adott forrást a koronavírus elleni védekezésre

2020.03.27. 18:50
A kormánypárt szerint nincs új a nap alatt: hazudik az MSZP.

Felháborító, hogy luxuskörülmények között élnek a Szeviép-vezérek!

2020.03.10. 04:40
A Botka László vezette balliberális szegedi önkormányzat „házi kedvenc cége” mintegy 500 vállalkozót nem fizetett ki – emlékeztetett a Fidesz a …

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

2020.02.25. 15:15
1947-ben ezen a napon vitték el a szovjet csapatok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első …

Ittasan vezetett a szocialista politikus, az ellenzék szerint csak "kis baki" történt

2020.01.29. 08:25
Horváth Tamás a helyi gimnázium báljáról tartott hazafelé, mikor a rendőrök megállították. Az …

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Hunvald Györgyöt

2020.01.13. 14:15
Első fokon egy év szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a mintegy másfél évtizede Erzsébetváros szocialista polgármestereként elkövetett több …

Elítélték Botka László munkatársait a VIP-parkolóperben

2020.01.10. 14:15
Milliós büntetéseket kell fizetnie Botka László kabinetfőnökének, valamint a volt jegyzőnek és alpolgármesternek is.

Ezeket a cikkeket olvastad már?