Blogolj!

Gyilkosság egy választás előestéjén

A Blogstar.hu helyszíni tudósítója – aki több éve dolgozik a holland kisvárosban - ma reggel a tegnapi terrortámadás /vagy családi leszámolás városából küldött hangulatjelentést.

A máskor zsúfolt utrechti pályaudvaron ma feltűnően kevesebb ember látható

Az utrechti állomás Hollandia vasúti csomópontja. Mind a nemzetközi vonatok, mind a belföldi ingázó dolgozók számára.

Jelenleg a szokásosnál jóval kevesebb ember van mind az állomáson, mind az utcákon. Az állomáson láthatóan fokozott a rendőri jelenlét, illetve a speciális terrorista elhárítás felfegyverkezett tagjai is jelen vannak. Az egyik megszólított rendőr elmondása szerint a veszély még mindig fennállhat és a fokozott jelenlét a lakosság biztonságérzetét kívánja erősíteni.

A tömegközlekedési eszközöket igénybe veszik az emberek, véleményük különbözik a történtekről. Charlotte, a buszon megszólított színésznő, elmondta, hogy tegnap csak este oldották fel a kijárási korlátozásokat. Mivel nem jártak a tömegközlekedési eszközök, ezért kénytelen volt több mint fél órán át a kihalt belvároson keresztül sétálni az állomásra, ami közben igencsak félt. Az állomás is teljesen üres volt, pontosabban rendőrökkel tele. Most, hogy tudja, hogy elkapták a gyanúsítottat kicsit nyugodtabb, bár más érzéssel szállt fel a buszra, mint tegnap ilyenkor.

A helyi lapok mind címlapon hozzák a támadásról szoló híreket

Egy másik utrechti lakos a támadás hátteréről találgatott, és kritizálta, hogy a média azonnal terrortámadásról beszélt, illetőleg azt is, hogy a várost hihetetlen gyorsasággal ellepték az újságírok. ”Mi lesz, ha kiderül, hogy nem terrortámadás volt, hanem egy hétköznapi gyilkosság? Akkor kevésbé sajnáljuk majd a halottakat? Egyátalán lenne annak hírértéke?”- kérdezte .  

Josephine, egy másik utas, elmondta, hogy tegnap ő is félt és szerinte, ha kiderül, hogy valóban terrortámadás történt az a holnap, március 20-án esedékes tartományi választásokon a konzervatív, illetve az extrém bevándorlásellenes pártokat erősítheti. Véleménye szerint ez még inkább így lenne, ha az eset pár nappal korábban történik, és ha világos lenne a bűncselekmény motivációja.

Charlotte és Josephine a szokásosnál nyugtalanabbul érzik magukat a buszon

Ez a választás azért lehet jelentös, mert kihat a Holland Képviselöház felsöházának, a szenátusnak az összetételére. Az alsóházat az állampolgárok közvetlenül választják. A szenátust azonban, amely az alsóház által elfogadott törvényeket hagyja jóvá, és amelyben a jelenlegi Rutte kormánykoalíciónak csak hajszálnyi többsége van, épp a holnap megválasztásra kerülö tizenkét tartomány küldöttjein keresztül fogják megválasztani idén május 27-én.

A városban több helyen látható, hogy a nemzeti lobogót félárbocra eresztették.

A félárbocra eresztett holland nemzeti lobogó

 

 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/70401/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Hét öngyilkos merénylő robbanthatott Srí Lankán

2019.04.22. 09:50
A robbantássorozatnak legalább 290 halálos áldozata és ötszáz sebesültje van, köztük külföldi állampolgárok.

Orbán: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett

2019.04.22. 05:45
A magyar miniszterelnök a kereszténységet ért súlyos Srí Lanka-i merényletre reagált.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Saját pártja is Theresa May ellen fordult

2019.04.21. 19:35
A kormányzó brit Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része is az új Brexit Pártra szavazna a sajátja helyett a májusi európai parlamenti választásokon - derül ki egy friss felmérésből.

Több mint 200 halálos áldozata van a Srí Lanka-i robbantássorozatnak

2019.04.21. 18:30
Az indiai ANI hírügynökség számolt be elsőként arról, hogy legalább hat robbanás rázta meg Srí Lankát húsvét vasárnap reggel. Később a főváros …

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019.04.21. 16:30
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több …

Mindenkit meglocsolnak hétfőn az égiek

2019.04.21. 14:25
A gyönyörű vasárnapi időjárást hétfőn hatalmas eső váltja fel, nemcsak a lányok lesznek meglocsolva, hanem azok is, akik nem tartanak maguknál esernyőt, vagy esőkabátot.

Ezeket a cikkeket olvastad már?