Blogolj!

Metrópótlók, metrópótlók mindenhol

Március végén várhatóan átadják az M3-as metró felújított északi szakaszát, egy héttel később pedig megkezdődik a Kőbánya-Kispest - Lehel tér közötti szakasz felújítása is. Lesz káosz.

Van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem - tehetném fel a kérdést, de tulajdonképpen előbbi nem fedi el az utóbbi által okozott kellemetlenségeket a fővárosi közlekedésben, így a jó hír sem olyan jó hír. Persze nem vitatom, lesznek olyanok, akik nagyon is örülnek neki és ha már ígértem egy jó hírt, akkor el is mondom. Szóval: várhatóan március végére végre átadják Budapesten az M3-as metró északi, felújított szakaszát, ami azt jelenti, hogy az Újpest-Központ metróállomás és a Lehel tér között végleg és végérvényesen eltűnnek a metrópótló autóbuszok. Hurrá!

Mielőtt azonban nagy ujjongásba kezdenénk, ugye van egy rossz hírem is. De ez csak egy olyan rossz hír, amit amúgy is tudtál, hogy jönni fog, mint egy oltás, amit tudod, hogy meg fogsz kapni, de mégsem esik jól: egy héttel a felújított szakasz átadását követően már le is zárják a déli szakaszt és megkezdődik az M3-as metróvonal másik felének felújítása. Lássuk mit kell tudni a közlekedési változásokkal kapcsolatban:

  • a felújítás ideje alatt az M3-as metró nem jár majd Kőbánya-Kispest végállomás és a Nagyvárad tér megálló között, de hétvégén rosszabb lesz a helyzet, ilyenkor Kőbánya-Kispest és a Lehel tér megálló közötti szakaszt lepik majd el a metrópótló autóbuszok
  • a BKK tájékoztatása szerint csúcsidőben az Üllői úton 45 másodpercenként indulnak majd metrópótló autóbuszok, ezeknek a haladását külön buszsáv és jelzőlámpa-programok segítik
  • nemcsak a metrópótló autóbuszokkal váltható majd ki az M3-as metró, új buszjáratok is segítik majd a közlekedést, a Havanna- és Gloriett-lakótelep, Pestszentimre és Gyál, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől közvetlen járatok indulnak majd a Nagyvárad téri metróállomáshoz, továbbá a Szentlőrinci úti lakótelep és Pesterzsébet felől a Boráros térre
  • szintén fontos változás, hogy az új járatok mellett gyakrabban indulnak majd az autóbuszok Kőbánya és Rákoskereszttúr felől az Örs vezér tere felé is
  • a BKK jelezte, együttműködik az elővárosi szolgáltatókkal, ami nem jelent mást, minthogy a Budapest-bérlettel rendelkezők a Ferihegy vasútállomás és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszon az InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe, ezen felül számos elővárosi helyközi autóbusz járat a munkanapok reggelén a Nagyvárad teret érintve közlekedik majd.

A BKK információ egyelőre meglehetősen foghíjasnak tűnnek, így gondolja ezt a Közlekedő Tömeg Egyesület is, ugyanis amíg a BKV többször is leszögezte, hogy március 30-tól nem közlekednek a felújított északi szakaszon metrópótló autóbuszok, a déli szakaszon pedig április 6-tól járnak, addig a BKK egyetlen dátumot sem említ a metrópótlással kapcsolatban. Mondjuk minek is kapkodni ezzel, van még két hetük...

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/70384/pics/lead_800x600.jpg
3-as metró,budapest,felújítás,metró,tömegközlekedés
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

KariGeri tisztogat: kirúgta a Főtáv vezérigazgatóját is

2019.12.09. 20:40
Az FKF után újabb fővárosi cég éléről szedte le a vezetőt.

Karácsonyi ajándék, újra böngészhetnek LMBTQI-oldalakat a Városháza dolgozói

2019.12.05. 14:30
A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint Karácsony Gergely megszüntette azt a Tarlós István által kezdeményezett pert, amelyet az …

Lezuhant egy teherautó a Nagyszőlős utcai felüljáróról

2019.12.02. 16:40
Az eddig tisztázatlan körülmények között történt balesetben az autó vezetője megsérült.

Rekordszámú kiállító a Startupok Éjszakáján

2019.11.29. 21:20
2019. november 28-án ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a főváros által támogatott legnagyobb startup rendezvényt, a Startupok Éjszakáját. …

Lezárásokra kell számítani pénteken a fővárosban

2019.11.28. 08:15
Pénteken újabb klímasztrájk lesz Budapesten, ami lezárásokat von maga után, így ha valaki autóval vág neki a belvárosnak, jobb, ha felkészül a kisebb-nagyobb forgalmi változásokra.

Gulyás szerint eldőlt: megrendezhető Budapesten az atlétikai vb

2019.11.26. 06:35
Ezzel együtt várják a Fővárosi Közgyűlés állásfoglalását is.

Karácsony benyújtotta az atlétikai vb-rendezés számláját a kormánynak

2019.11.25. 14:55
A főpolgármester komoly feltételekhez köti a 2023-as világverseny megrendezését, holott a nemzetközi szövetség már tavaly odaítélte Budapestnek a …

Jön a dugódíj Budapesten, a dízelautókat is kizárnák a belvárosból

2019.11.20. 12:25
Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az RTL Híradójának arról beszélt, bevezetik a dugódíjat Budapesten és öt éven belül a dízelautók behajtását …

Petíciót indítanak a kormánypártok a dél-budai szuperkórházért

2019.11.20. 10:40
Amit KariGeri és a fővárost „felszabadító” balliberális „egészségügy-élharcosok” jól meg akarnak torpedózni.

Budapestre költözik a Tudomány Világfóruma

2019.11.20. 05:25
A rangos rendezvényre mintegy 120 országból csaknem ezer tudós, tudománypolitikai döntéshozó és újságíró érkezik.

Ezeket a cikkeket olvastad már?