Blogolj!

Erős lábakon áll a magyar gazdaság

Charlotte

A kormányzati szektor  eredményszemléletű uniós módszertannal számolt hiánya az előzetes adatok szerint 934 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt 2018-ban. Az egyenleg 2017-hez képest 90 milliárd forinttal romlott, GDP-arányosan változatlan maradt. 

Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.  A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai alapján – 2018 végén 29 807 milliárd forint, a GDP 70,8 százaléka volt. Míg a GDP arányos deficit gyakorlatilag változatlan marad, a GDP arányos államadósság –

köszönhetően a gazdaság magas növekedési ütemének – jelentősen mérséklődött, a 2017-es 73,4 százalékról.

A negyedik negyedévben 626 milliárd forint volt a deficit, a GDP 5,8 százaléka, 52 milliárd forinttal, 1,0 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. 

A kormányzati szektor bevételei 2018-ban 1461 milliárd forinttal, 8,5 százalékkal növekedtek és 18 617 milliárd forintot tettek ki. A kiadások 1551 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal, 19 551 milliárd forintra nőttek.  

Forrás: KSH

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/70933/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Lehűlést, esőt és nyarat tatogat az időjárás

2019.04.23. 07:30
Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a hosszú hétvége alatt sokszor szinte nyári időnk volt, viszont a hét első munkanapjával az eső is beköszönt.

Blogstar kávéház

2019.04.23. 04:00
Orbán Viktor megtakarítása, a falusi csok piacmozgatása, Szarka Tamás kerítései, Molnár Ferenc Caramel ősrobbanása és Tatár Csilla kikapcsolódása keddi online lapszemlénkben.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Hét öngyilkos merénylő robbanthatott Srí Lankán

2019.04.22. 09:50
A robbantássorozatnak legalább 290 halálos áldozata és ötszáz sebesültje van, köztük külföldi állampolgárok.

Orbán: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett

2019.04.22. 05:45
A magyar miniszterelnök a kereszténységet ért súlyos Srí Lanka-i merényletre reagált.

Blogstar kávéház

2019.04.22. 01:00
Orbán Viktor feltámadása, Sargentini lopása, a börtön kényszerközössége, önveszélyes alváshiány és Adele milliós kifosztása hétfői online lapszemlénkben.

Saját pártja is Theresa May ellen fordult

2019.04.21. 19:35
A kormányzó brit Konzervatív Párt képviselőinek jelentős része is az új Brexit Pártra szavazna a sajátja helyett a májusi európai parlamenti választásokon - derül ki egy friss felmérésből.

Több mint 200 halálos áldozata van a Srí Lanka-i robbantássorozatnak

2019.04.21. 18:30
Az indiai ANI hírügynökség számolt be elsőként arról, hogy legalább hat robbanás rázta meg Srí Lankát húsvét vasárnap reggel. Később a főváros …

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019.04.21. 16:30
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több …

Mindenkit meglocsolnak hétfőn az égiek

2019.04.21. 14:25
A gyönyörű vasárnapi időjárást hétfőn hatalmas eső váltja fel, nemcsak a lányok lesznek meglocsolva, hanem azok is, akik nem tartanak maguknál esernyőt, vagy esőkabátot.

Ezeket a cikkeket olvastad már?