Blogolj!

Magyarország mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket

Éppen ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is részt vesz, erről Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter beszélt kedden Budapesten.

Fotó: Wired

Szijjártó Péter elmondta, az anyagi segítségnyújtás mellett a magyar kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, amennyiben magyar szakemberekre volna szükség a hétfő este leégett párizsi katedrális megmentéséhez. A külügyminiszter emellett szolidaritását fejezte ki Franciaországgal és a francia katolikus közösséggel, a tűzvészt pedig minden európai ember közös tragédiájának nevezte.

Nagy a kár, de megmentették a Notre-Dame-ot!

Kigyulladt és órákon át égett a francia főváros, Párizs egyik jelképe, a Notre Dame székesegyház hétfő este, a nagyhét első napján, a tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és odaveszett teljes tetőszerkezete. A lángokat csak több órás erőfeszítéssel tudták megfékezni, egyes részeken eloltani kedd hajnalra.

Szijjártó Péter leszögezte, Magyarország nem tesz különbséget a világ keresztényei között, támogatja őket üldöztetés vagy természeti csapás esetén egyaránt, miként nemrég a templomokat romba döntő mexikói földrengés után is fölajánlotta a segítséget.

"Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni"

- mondta a külügyminiszter.

A magyar városok közül már Szeged és Székesfehérvár is felajánlott tízezer-tízezer eurót a katedrális felújítására, de Debrecen is 30 ezer euróval járulhat hozzá a károk helyreállításához, amennyiben a városi közgyűlés elfogadja a javaslatot. Gyűjtést indít a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége is, továbbá ezer eurót ajánlanak fel a magyar zsidóság nevében.

Tarlós István főpolgármester kedden írt Anne Hidalgo párizsi főpolgármesternek levelet, amelyet az MTI-hez is eljuttattak. Ebben a budapesti polgárok és a fővárosi önkormányzat nevében együttérzését fejezte ki a székesegyházban pusztított tűzvész miatt.

"A Notre-Dame mindannyiunknak fontos szimbólum, az egyetemes keresztény hit és kultúra egy fontos darabja. Az egyik legszentebb keresztény ünnep, a Húsvét, a Feltámadás ünnepének közeledtével még fontosabb üzenete van az összefogásnak és összetartásnak." Ezért Budapest mindent megtesz annak érdekében, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a Notre-Dame felújítását"

- írta Tarlós István.

Hozzátette: "hiszünk abban", hogy összefogással és elkötelezettséggel Párizs városa és a polgárok együtt, erkölcsi erővel felülemelkednek a katasztrófán és újjáépítik a székesegyházat. A főpolgármester az MTI megkeresésére azt mondta: a pénzösszeg nagyságáról azért nem kíván nagy nyilvánosság előtt beszélni, mert a templomban a misén sem lobogtatja meg, hogy mennyit dob a perselybe. Ez nem politikai reklám, nem politikai akció, ez sokkal inkább "spirituális és azt is meghaladó" kérdés számára.

A világ egyik legismertebb keresztény katedrálisának tetőszerkezete hétfőn este gyulladt ki, a tüzet csak kedd hajnalra sikerült megfékeznie és eloltania a tűzoltóknak. A károk hatalmasak, a tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és odaveszett a teljes tetőszerkezete is.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/71502/pics/lead_800x600.jpg
Franciaország,katasztrófa,keresztény,kereszténység,Szijjártó Péter
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett

2019.04.22. 05:45
A magyar miniszterelnök a kereszténységet ért súlyos Srí Lanka-i merényletre reagált.

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019.04.21. 16:30
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több …

Feltámadás – már biztos, hogy nem omlik össze a Notre-Dame!

2019.04.20. 08:05
Húsvét csodája: sikerült stabilizálni, vagyis megmenteni a Notre-Dame székesegyház épületének struktúráját. Lesz feltámadás!

Védelmi együttműködésről is tárgyal Szerbiában Orbán Viktor

2019.04.14. 20:00
Emellett az Alföldet érintő közös közlekedési nagyberuházások is szóba kerülnek majd a hétfői csúcstalálkozón.

Konzervatív álarcban folyik a keresztény kultúra önfelszámolása

2019.04.08. 05:55
A háttérben valójában a liberalizmus gonosz aknamunkáját figyelhetjük meg.

A francia vámőrök akkurátus munkával készülnek a Brexitre

2019.03.29. 13:25
Így akarják kicsikarni a létszám- és fizetésemelést, amelyekre szerintük elengedhetetlen szükség lesz akkor, ha tényleg megtörténik a britek kilépése az Európai …

Orbán: a keresztény kultúra ügyében nincs kompromisszum!

2019.03.14. 11:55
A miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből.

Könnygázzal oszlatták a sárgamellényeseket Párizsban

2019.02.24. 06:05
Kifulladásig küzdenek a Marcon-ellenes tüntetők, ezzel együtt csökken a lendület és a támogatottság.

Szijjártó a svédeknek: migránsbiznisz helyett a családokat támogatjuk!

2019.02.14. 13:05
A külgazdasági és külügyminiszter alaposan helyretette a bevándorlástól sújtott Svédország rövidlátó politikai elitjét.

Elmélyülnek a magyar–amerikai kapcsolatok – Orbán Pompeóval tárgyalt

2019.02.12. 05:20
Az eredményes külügyminiszteri csúcs után Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában, a Karmelita kolostorban fogadta Mike Pompeo amerikai …

Ezeket a cikkeket olvastad már?