Blogolj!

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban az M1 aktuális csatornának.

A miniszter hangsúlyozta:

mélységesen elítélik ezt a támadást, amely ismét bebizonyította, hogy a terrorszervezetek támadásainak kiemelt célpontjává váltak a hívők közösségei, ezen belül is elsősorban a keresztények. A terroristák ezúttal misék alatt támadtak a hívekre, ami rendkívül gátlástalan cselekedet

- fűzte hozzá.

Szijjártó Péter együttérzéséről biztosította az áldozatok családtagjait.

Több mint 200 halálos áldozata van a Srí Lanka-i robbantássorozatnak

Az indiai ANI hírügynökség számolt be elsőként arról, hogy legalább hat robbanás rázta meg Srí Lankát húsvét vasárnap reggel. Később a főváros peremterületein még két detonációt hajtottak végre, három katolikus templomnál és öt szállodánál történt összehangolt bombatámadás.

Elmondta, hogy a merényletben esetleg érintett magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonvonalat létesítettek, amelynek száma a konzuli szolgálat honlapján megtalálható. A magyar hatóságok hét, Srí Lankán tartózkodó regisztrált magyar állampolgárról tudnak, nekik nem esett bajuk.

A miniszter azt kéri a térségbe utazóktól, hogy regisztráljanak a konzulátusi szolgálat honlapján, adják meg a tartózkodási helyüket, hogy baj esetén minél hamarabb segítséget kaphassanak a magyar hatóságoktól.

(Borító: hirado.hu)

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/71717/pics/lead_800x600.jpg
kereszténység,robbantás,Szijjártó Péter,terrorizmus,vallás
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Ida 2019-04-21 17:34:39
Ha már a hitéletnél tartunk, érdemes felfigyelni arra, hogy János jelenéseiben ez az üldöztetés pontosan meg van jósolva a végítélet, vagyis az Apokalipszis előtt. Remélem, a többi jóslat is beválik!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

A V4-ek megvédik a keresztény kultúrát, és nem kérnek Weberből

2019.06.21. 05:05
Az Orbán-kormány számára a legfontosabb, hogy a magyar emberek által szabott irányt erősen képviselje az Európai Unióban.

Közzétették a lyoni merénylő fotóját

2019.05.25. 09:50
A fotón egy kerékpárt toló férfi látható, aki sötét napszemüveget, hosszú ujjú fekete felsőt és világos rövidnadrágot visel, az arca java részét pedig egy kendővel fedte el.

Döbbenet: robbanás rázta meg Lyont

2019.05.24. 18:55
Újabb terrortámadás zaklatja fel Európát: csomagba rejtett bomba robbant a francia nagyvárosban. Úgy tűnik, ezúttal legalább halálos áldozatok nincsenek.

Még nincs vége? Csaknem száz bombát találtak Srí Lanka fővárosában

2019.04.22. 16:05
Könnyen lehet, hogy a terroristák további merényletekre is készültek vagy készülnek.

Hét öngyilkos merénylő robbanthatott Srí Lankán

2019.04.22. 09:50
A robbantássorozatnak legalább 290 halálos áldozata és ötszáz sebesültje van, köztük külföldi állampolgárok.

Orbán: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni harc mellett

2019.04.22. 05:45
A magyar miniszterelnök a kereszténységet ért súlyos Srí Lanka-i merényletre reagált.

Magyarország mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket

2019.04.16. 15:20
Éppen ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is részt vesz, erről Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter beszélt kedden …

Védelmi együttműködésről is tárgyal Szerbiában Orbán Viktor

2019.04.14. 20:00
Emellett az Alföldet érintő közös közlekedési nagyberuházások is szóba kerülnek majd a hétfői csúcstalálkozón.

Konzervatív álarcban folyik a keresztény kultúra önfelszámolása

2019.04.08. 05:55
A háttérben valójában a liberalizmus gonosz aknamunkáját figyelhetjük meg.

Nem működik Európában a dzsihádisták kiszűrése?

2019.04.08. 05:50
Továbbra is előfordul, hogy terroristák kapnak menedékjogot és névtelen bankkártyát a kontinensen.

Ezeket a cikkeket olvastad már?