Blogolj!

Cigicsikkeket találtak a Notre-Dame leomlott huszártornyánál

A Notre-Dame felújításáért felelős cég szóvivője elismerte, voltak olyan munkások, akik az állványzaton dohányoztak a munkálatok során, de azt kizárt dolognak tartja, hogy a cigicsikkeknek bármi köze lenne a székesegyházat ért tűzvészhez.

Továbbra sem világos, mi okozta a párizsi Notre-Dame katedrális múlt heti katasztrófáját. Mint ismert, a székesegyház felújítás alatt álló tetőszerkezete kapott lángra és semmisült meg a tűzben. A huszártorony bedőlt, felbecsülhetetlen károk keletkeztek. Bár az előzetes találgatásoknál jobb a helyzet, így is sok időt vesz majd igénybe, hogy teljesen helyre tudják állítani a katedrálist.

A francia rendőrség természetesen folyamatosan nyomoz, hogy kiderítse, mi okozta a pusztító tüzet, szerdán pedig azt közölték a hatóságok, hogy hét cigicsikket is találtak a felújítás alatt álló tetőrészeknél, ahonnan vélhetően kiindult a tűz. A huszártorony felújításáért felelős cég, a Le Bras Freres szóvivője, Marc Eskenazi elismerte, hogy az állványzaton dolgozók egy része dohányzott, de azt teljes mértékben kizárta, hogy a helyszínen talált csikkek okozták volna a tüzet.

A szóvivő azt is elismerte, egyes munkások megszegték a dohányzási tilalmat, ami érvényben volt az állványzatokon, ezt pedig a rendőröknek is elismerték.

"Tényleg tilos volt az állványzaton dohányozni, de a tiltást többé-kevésbé betartották. Viszont egy kissé bonyolult volt mindig lemászni dohányozni, mert az időbe telik"

- nyilatkozta Eskenazi, aki szerint elképzelhetetlen, hogy a csikkeknek bármi közük legyen a tűzhöz.

"Ha valaki próbált már tüzet gyújtani egy kandallóban, az tudja, hogy egy fatörzsre dobott csikktől semmi nem történik"

- magyarázta a szóvivő.

Egyes szakértők úgy vélik, valóban nem cigicsikk, sokkal inkább egy rövidzárlat vezetett a végzetes katasztrófához. Vannak, akik úgy vélik, hogy az állványzat liftjeinek elektromos szerkezetében keletkezett rövidzárlat állhat a tűzvész hátterében, de Marc Eskenazi szerint ez sem valószínű.

"Ezek a liftek messze voltak a huszártoronytól, márpedig azt már megállapították, hogy a tűz az építmény belső részéből indult. A liftek sem lehetnek a tűzvész okozói"

- szögezte le a szóvivő.

A székesegyház vezetői ugyanakkor elismerték, hogy a Notre-Dame padlásán annak ellenére voltak olyan elektromos kábelek, amelyekben lehetett rövidzárlat, hogy ezt szintén biztonsági előírások tiltják.

Címkék: Notre Dame, Párizs, tűz
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/71906/pics/lead_800x600.jpg
Notre Dame,Párizs,tűz
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kigyulladt egy raktár tetőszerkezete Izsák külterületén

2020.04.26. 20:55
Kigyulladt egy raktár tetőszerkezete Izsák külterületén vasárnap, a tűz oltásán mintegy ötven tűzoltó dolgozik, senki nem sérült meg - derült ki a Bács-Kiskun Megyei …

Rendőrök mentették ki az égő házből az idős asszonyt

2020.04.26. 10:55
A police.hu beszámolója szerint miskolci rendőrök mentették meg annak az asszonynak az életét, aki a kigyulladt házában feküdt magatehetetlenül.

Országszerte sok a szabadtéri tűzeset

2020.04.18. 19:15
A katasztrófavédelem szombati tájékoztatása szerint országszerte sok szabadtéri tűz oltásán dolgoznak a tűzoltók a nap folyamán, főleg Kelet-Magyarországon.

Péntektől országos tűzgyújtási tilalom

2020.04.09. 18:55
Péntektől - a fokozott erdőtűzkockázat miatt - országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint idén már …

Tűz volt a paksi atomerőműben

2020.04.06. 10:25
Kisebb tűz ütött ki csütörtökön délelőtt a paksi atomerőmű 4-es blokkjának turbinagépházában – a hírt az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közölte a honlapján.

Nádastűz miatt maradtak több százan áram nélkül Hajdú-Biharban

2020.04.05. 15:45
Több mint háromszáz fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap a hajdú-bihari Hosszúpályi és Konyár térségében, miután egy nádasban keletkezett tűz miatt …

Lángolt egy üzem a Tiszaújvárosban a MOL üzemének közelében - frissítve

2020.03.12. 20:25
Egy a Facebookon terjedő videó tanúsága szerint hatalmas tűzzel égett a tiszaújvárosi telephely.

Kisiklott egy expresszvonat Franciaországban, sok a sérült

2020.03.05. 12:25
A francia hatóságok közlése szerint csütörtök reggel kisiklott egy Párizs és Strasbourg között közlekedő nagysebességű vonat (TGV), a balesetben húsz ember megsérült, …

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Ezeket a cikkeket olvastad már?