Blogolj!

Szárnyal az amerikai gazdaság – Trump is hasít

Hiába aprítja a balliberális (Soros-) média, rekordmagasságban az Egyesült Államok elnökének támogatottsága.

Fotó: MTI

Folyamatosan növekszik Donald Trump amerikai elnök támogatottsága a Gallup közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése szerint – írja az MTI.

Az elnök 46 százalékos támogatottságnak örvendhet, amely a Gallup eddigi felméréseiben a legmagasabb arány, ráadásul Trump népszerűségének erősödése folyamatosnak látszik.

Míg március elején a megkérdezettek 39 százaléka támogatta őt, addig április elejére ez az arány 45 százalékosra hízott. Április utolsó két hetében pedig 46 százalékot mértek a kutatók.

Donald Trump támogatottsága között jelentős a különbség a két meghatározó párt táborában. Míg a republikánus tábor 91 százaléka egyetért az elnök politikájával, ez az arány a demokrata párt szavazóinak körében csak 12 százalékos. A független szavazók 37 százaléka van az elnök mellett.

A népszerűség növekedését elemzők részben a Mueller-jelentésnek tulajdonítják, amelyben Robert Mueller, a Trump és kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló különleges bizottság vezetője leszögezte, hogy sem Donald Trump, sem egyetlen munkatársa nem játszott össze oroszokkal a 2016-os választási győzelem érdekében.

Az elemzők ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy az elnök gazdaságpolitikája kifejezetten megnövelte a bizalmat a személye, illetve a politikája iránt. A felmérés idején már nyilvánosságra hozták az amerikai gazdaság első negyedéves teljesítményét, amely a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 3,2 százalékos növekedését mutatta. Szárnyal a tőzsde, és csökkent a munkanélküliség is. A kutatás lezárulta után hozták nyilvánosságra a legfrissebb foglalkoztatási adatokat, amelyekből kiderült, hogy 49 év óta most a legkevesebb a munkanélküli az országban.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/72575/pics/lead_800x600.jpg
Donald Trump,gazdaság,gazdaságpolitika,USA
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Varga Mihály: Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna

2019.10.20. 16:40
A pénzügyminiszter szombaton a Világbank közgyűlésén vett részt Washingtonban, ahol arról is …

Elképesztő, mekkorát bukik Európa a Brexiten!

2019.10.19. 06:05
A következő uniós költségvetési ciklusban 84 milliárd eurós hiánnyal kell számolni a szakértő szerint.

A várakozásokat jelentősen meghaladja az igény a nagycsaládos autók iránt

2019.10.09. 12:10
Erdélyi Péter az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában arról beszélt, hogy a várakozásokat jelentősen meghaladja az igény a 7 személyes, …

Előrelépett Magyarország a versenyképességi ranglistán

2019.10.09. 11:40
A tavalyihoz képest egy helyezéssel előrébb lépett Magyarország, így a 47. helyen áll a World Economic Forum (WEF) idei versenyképességi rangsorában.

Varsóba hívnák Trumpot a visegrádi négyek

2019.10.08. 18:15
A négy visegrádi ország (V4) azt mérlegeli, hogy közösen meghívják Varsóba Donald Trump amerikai államfőt - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a Blesk.cz hírportálon kedden megjelenő …

Ötmilliárd forintos támogatás az innovatív vállalkozásoknak

2019.10.07. 13:25
Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását …

Kétszer kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben

2019.10.05. 11:40
Farkas András nyugdíjszakértő szerint kétféle címen kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben: az egyik a nyugdíjprémium, amely maximum 22 ezer forint lehet, a másik pedig az emelési …

Újabb csúcson a foglalkoztatás

2019.09.27. 11:40
A foglalkoztatási ráta 70,2 százalékra emelkedett, így a rendszerváltás óta nem volt olyan magas Magyarországon, mint az utóbbi hónapokban.

Becsődölt a Thomas Cook – mi lesz veled, Neckermann Magyarország?

2019.09.24. 06:10
Sajtóhírek szerint korántsem megnyugtató az utazási iroda helyzete.

Túszt ejtett és rendőrökre lőtt egy férfi Philadelphiában

2019.08.15. 08:00
Helyi idő szerint az esti órákban lövöldözés tört ki szerdán Philadelphiában, az elkövető túszokat ejtett és hat rendőrt meglőtt.

Ezeket a cikkeket olvastad már?