Blogolj!

EP-választás - Ma délutánig lehet átjelentkezni, már 77 ezren éltek a lehetőséggel

Ma délután 16 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik az Európai Parlament magyar tagjainak május 26-i választásán a lakóhelyüktől eltérő magyarországi településen kívánnak voksolni.

Szerda reggelig 77 034-en jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni; öt évvel ezelőtt a határidőig 69 ezren jelentkeztek át.

Az átjelentkezést a választó lakcíme szerinti helyi választási irodánál személyesen vagy online formában lehet kérni. A kérelemnek a személyes adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni kíván.

Átjelentkezéssel az szavazhat, aki a szavazás napján Magyarországon, de a lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodik. Tipikus esetben ez azt jelenti, hogy egy másik településen tartózkodó választópolgárnak nem kell hazautaznia választójoga gyakorlásához.

Emellett annak lehetőségét is biztosítja az átjelentkezés, hogy egy mozgásában korlátozott választó akkor is szavazhasson, ha nem otthon, hanem például kórházban van, amely akár ugyanazon a településen, de a lakcímétől eltérő szavazókör területén található.

A helyi választási iroda a választópolgárt kérelmére törli a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékéből, és egyidejűleg felveszi a megjelölt település átjelentkezéssel szavazók számára kijelölt szavazókörének névjegyzékébe.

A választó pénteken 16 óráig kérheti visszavételét a lakcíme szerinti szavazóköri névjegyzékbe.

Az idei választás újdonsága, hogy a választópolgárnak nem kell külön átjelentkezési kérelmet benyújtania, majd mozgóurnát igényelnie. Ha a lakcímétől eltérő szavazókörbe kér mozgóurnát, azt egyben átjelentkezési kérelemként is kezeli a választási iroda, törlik őt a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékéből, és egyidejűleg felveszik a megjelölt település átjelentkezéssel szavazók számára kijelölt szavazókörének névjegyzékébe.

(Borító: atv.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/73190/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,EP-választás,EU,Magyarország,Szavazás
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.09.18. 04:35
Gyurcsány Ferenc sértődése, Boris Johnson drámai kálváriája, a rothadó Európa migránsmeghívója, a magyar agrárium öntözésfejlesztése és Tornóczky Anita szívszorító búcsúja szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.17. 04:55
A bevándorláspártiak bosszúhadjárata, Európa tágra nyitott kapui, az ellenzék versengő modellje, a magyar nők karcsúsága és Vajna Timi fájdalmas beszélgetése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.16. 04:25
Magyarország brüsszeli számonkérése, az ellenzék klímakatasztrófája, a fiatalok téves önmegvalósítása, Galambos Erzsi virslimozgója és Homonnay Zsolt hajas babája hétfői online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.09.15. 18:20
Nem volt szerencséje senkinek a héten, nincs telitalálat a hatos lottón.

Vége a jó időnek, lassan, de biztosan jön az ősz

2019.09.15. 16:05
Szeptember közepétől már az őszi időjárás is megérkezik, sapka, sál, még nem kell, de ideje előszedni az őszi ruhatárat.

Ma kezdődik a fűtési időszak Budapesten

2019.09.15. 12:25
Ma indul a fűtési időszak a fővárosban. Ennek megfelelően mára a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezik a mintegy 240 ezer fővárosi lakossági és a csaknem 7 ezer üzleti …

Blogstar kávéház

2019.09.15. 04:35
Tordai Bence ripacskodása, Karácsony Gergely mismásolása, az ellenzék majomkodása, Hitler és a Duce ölelkezése és Kylie Jenner kendőzetlen lepedőakrobatikája vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.09.14. 03:55
Orbán bronzos vendéglátása, Pikó sötét aktái, Thürmer bukása, az építőipar szárnyalása és Horváth Éva meglovasítása szombati online lapszemlénkben.

Az automata berendezés akadályozta meg, hogy két vonat egymásba rohanjon Pécelen

2019.09.13. 12:30
A tiltójelzés ellenére egy vonat nem állt meg péntek reggel Pécelnél, de az automata vonatbefolyásoló rendszernek köszönhetően nem …

Blogstar kávéház

2019.09.13. 04:05
A magyar egészségügy kannibalizmusa, az EU balkáni nyitása, Karácsony ködösítése, Demi Moore kirobbanó meztelensége és az élsportolók divatbemutatója pénteki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?