Blogolj!

Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz

Az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

2023-ra azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 11 ezer milliárd forintra növekedjen a lakossági állampapír-állomány - emlékeztetett Varga Mihály. A most beérkezett adatok alapján ez az összeg elérte a 8060 milliárd forintot, köszönhetően annak, hogy a MÁP plusz rendkívül jól teljesített az első héten, 2019. június 3. és június 7. között 529 milliárd forintot jegyeztek belőle. Ez minden korábbinál magasabb összeg, ilyen mennyiség egyetlen hét alatt még nem fogyott más lakossági állampapírból. Az eddigi csúcsot 2017-ben az 1MÁP tartotta, akkor feleannyiért, 206 milliárd forintért vásároltak az egy éves állampapírból.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy az új állampapír nemcsak a magyar emberek számára előnyös, hanem Magyarország stabilitását is erősíti. A kormány célja az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, amelyet segíthet a magyar emberek erőteljesebb szerepvállalása az adósságfinanszírozásban.

Az új állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés, amely nemcsak adómentes, hanem magas kamatozású is, öt év alatt összességben 27,35 százalékos hozamot biztosít.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/74491/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,gazdaság,gazdaságpolitika,varga mihály
 

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Kimentettek egy nőt a Dunából Budapestnél

2020.01.18. 11:05
A vízirendészeknek kellett kiemelni egy nőt a Dunából még szombat hajnalban.

Már több mint 160 ezren hagyták el a Taal-vulkán környékét, ami bármikor kitörhet

2020.01.18. 10:05
Óriási a készültség a Fülöp-szigeteken: már több mint 160 ezer lakos hagyta el a Taal-vulkán környékét, a tudósok szerint …

Ma sem szabadulunk a sűrű ködtől

2020.01.18. 06:45
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint szombaton is folytatódik a borult, párás, ködös idő, a zárt felhőzetből ónos szitálás, hószállingózás alakulhat ki.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 03:00
Orbán Viktor békétlen békéje, a momentumos kisasszonyok hőbörgése, az Európai Néppárt sorososodása, a 444 hamisítása és Csonka András viharos köszöntése szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.17. 04:45
Karácsony Gergely zsarolása, a hálapénz mérgezése, a balliberálisok boszorkányüldözése, Magyarország tejfölösödése és Friderikusz Sándor tanácstalansága pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.16. 05:00
Orbán Viktor manipulációja, Cseh Katalin tombolása, az Európai Néppárt megosztottsága, a börtönbiznisz dübörgése és Köllő Babett péniszképei csütörtöki online lapszemlénkben.

Bezárt a „bádogváros” a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

2020.01.15. 13:50
A karámnak is csúfolt várót bezárták a reptéren, egyúttal pedig átadták az új utasmólót, ahol már sokkal kényelmesebb körülmények között …

Ezeket a cikkeket olvastad már?