Blogolj!

Blogstar kávéház

Járda

Előválasztási türelmetlenség.

Van, aki másfél órát is hajlandó várakozni, hogy leadhassa voksát, ami meg is látszik a részvételen: már az első napon tízezren nyilvánítottak véleményt. Az eredményre június 26-ig biztos várni kell – olvasható a Népszava Online riportjában.

„Háromnegyed tízkor egyre többen érdeklődtek türelmetlenül a sátornál, ahol egy háromfős nyugdíjas hölgykoszorúba botlottunk. Kérdés nélkül is kaptuk a válaszokat:
– Én Olgára húzom majd!
– Én is, én is!
– Meg vagytok ti örülve? Hát ő kérdezgetni szokott. Maradok Gergőnél!
Még mindig a voksolás kezdete előtt jártunk, amikor először láttunk a téren kormánypárti polgárt is. Arra figyeltünk fel, hogy egy idősebb hölgy, úgy 400 méterre a sátortól hirtelen feltekintett és sietős léptekkel ment át a másik oldalra. Megkérdezzük, történt-e valami baj, s mielőtt elviharzott volna, indulatosan kijelentette:
– Én nem megyek egy járdán az ellenzékiekkel!”

„Na, de ki az a szőrös fiatal?" - Hosszú sorbaállásokkal kezdődött az ellenzéki előválasztás

Van, aki másfél órát is hajlandó várakozni, hogy leadhassa voksát, ami meg is látszik a részvételen: már az első napon tízezren nyilvánítottak véleményt. Az eredményre június 26-ig biztos várni kell. Már a szavazósátrak nyitása előtt hosszú sorok alakultak ki több budapesti téren csütörtök reggel: az ellenzéki előválasztás második fordulójának indulásakor úgy tűnt, jóval nagyobb az érdeklődés, mint az első kör startjánál.

Kompenzáció

Befuccsolt klímasemlegesség.

Nem született megállapodás a brüsszeli EU-csúcson arról a célkitűzésről, amelynek értelmében az Európai Unió gazdaságának 2050-re szén-dioxid-semlegessé kellene válnia – így az Origo.hu.

„Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő délután hangsúlyozta, hogy addig nem tudja elfogadni a 2050-es klímasemlegességi célt, amíg nincs egyezmény a kompenzációról annak érdekében, hogy a megfelelés ne jelentsen irreális terheket a szegényebb, főként közép- és kelet-európai tagországok számára. 'Angela Merkelnek és Emmanuel Macronnak nem sikerült meggyőznie Lengyelországot és másokat. Itt volt a lehetőség, de elszúrták' – írta a Twitteren a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet.”

Megbukott a kidolgozatlan uniós klímaterv

Nem született végül megállapodás arról a célkitűzésről, amelynek értelmében az Európai Unió gazdaságának 2050-re szén-dioxid-semlegessé kellene válnia - közölték diplomáciai források a csütörtöki brüsszeli EU-csúcson, az MTI tudósítása szerint. A tervet többen megvétózták, köztük három visegrádi ország, így Magyarország is. A történteket még a Greenpeace is Angela Merkel és Emmanuel Macron hibájának tartja.

Szék

Weber elszállt reményei.

Kik vezessék Európát a következő 5 évben, erről egyezkednek az állam- és kormányfők Brüsszelben – tudósít a Hirado.hu.

„A nemzetközi sajtó is nagy terjedelemben foglalkozik Weber ügyével. A német politikus az Európai Néppárt csúcsjelöltje volt, és abban reménykedett, hogy – a néppárt visszaesése ellenére – ő követheti Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság élén. Weber azonban – több elemző szerint – már az EP-választás kampányában is nagyon gyengén szerepelt, csütörtökön pedig úgy tűnik, végképp megbukott. Az Európai Bizottság következő elnöke nem Manfred Weber lesz – írta meg a Metro napilaphálózat belga kiadása nem sokkal azután, hogy az Európai Parlament szocialista és liberális frakciói bejelentették, nem támogatják a néppárti csúcsjelöltet. A lap kiemeli, ezzel elszállt Weber minden reménye arra, hogy beülhessen a bizottság elnöki székébe.”

Az unió vezetőiről egyeztetnek Brüsszelben

Kik vezessék Európát a következő 5 évben - erről egyezkednek az állam- és kormányfők Brüsszelben. Az EP-választás óta folyamatosan megy az alkudozás, időnként a színfalak mögött, időnként kisebb csoportokban, csütörtökön pedig szemtől-szembe csapnak össze a tagállamok vezetői.

Paktum

Európa sírásói.

A két legnagyobb európai pártcsalád, a Néppárt (EPP) és a Szocialisták (S&D) a május végi EP-választásokon annyira rosszul szerepeltek, hogy kettejüknek már nincs abszolút többségük – elemezget a Magyar Hírlap Online.

„Az egyik oldalon tehát gyülekeznek a szélsőjobb és szélsőbal gyökerű 'újliberális', globalista birodalmi erők, amelyek Európa sírásói. Vajon a Néppárt centruma lepaktál-e velük, vagy visszatér végre kereszténydemokrata értékeihez, és a keresztény Európa védőinek oldalára áll, akik élén ott állnak a különböző pártcsaládokhoz tartozó V4-es vezetők? Ez nagyságrendekkel fontosabb kérdés az EPP frakcióvezetőjének sorsánál.”

Európa védői és sírásói

Az európai hatalmi csúcspozíciókért folyó küzdelem, a kulisszák előtti és mögötti alkudozás a mostani brüsszeli csúcstalálkozó után biztosan folytatódik, de a különböző érdekeket és célokat, a barátok és ellenfelek erőviszonyait illetően már többet megtudhatunk.

Pánik

Debreczeni Zita négylábú kedvence.

A rajongói segítségét kéri Debreczeni Zita, nagy az aggodalom – számol be róla a Blikk Online.

„A követői segítségét kéri Debreczeni Zita: eltűnt a kiskutyája a XII. kerületben. A szépség most arra kéri a rajongóit, hogy segítsenek megtalálni négylábú kedvencét. Egy fotót is megosztott az Instagram-oldalán az eltűnt kutyusról.”

A rajongói segítségét kéri Debreczeni Zita, nagy az aggodalom!

A követői segítségét kéri Debreczeni Zita: eltűnt a kiskutyája a XII. kerületben. A szépség most arra kéri a rajongóit, hogy segítsenek megtalálni négylábú kedvencét. Egy fotót is megosztott az Instagram-oldalán az eltűnt kutyusról:

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/74932/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.07.15. 04:55
A jogállamiság gyurmázása, augusztus 20-a bizonytalansága, a koronavírus mozgatórugója, a magyar postások lázadása és Tóth Andi szexi idomai szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.14. 04:50
Angela Merkel lebegtetése, a Nemzeti Konzultáció hasítása, Hadházy Ákos fantomszervezkedése, a koronavírus-járvány ellentmondásai és Vasvári Vivien szerelmes lubickolása keddi online lapszemlénkben.

Tizenhárommal nőtt a koronavírusos megbetegedések száma

2020.07.13. 09:25
Ezzel 4247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nem halt meg senki az elmúlt huszonnégy órában, így az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3073-an pedig …

Kétszáz határsértő ellen kellett a rendőröknek intézkedniük a hétvégén

2020.07.13. 07:25
Nem unatkoztak a rendőrök és a katonák az elmúlt napokban sem, ugyanis csak péntektől vasárnapig 199 határsértőt csíptek el.

Blogstar kávéház

2020.07.13. 05:10
Lengyelország illiberalizmusa, a baloldal tudatos álhírgyártása, Angela Merkel politikai öröksége, a migránsok többlethalálozása és Fluor Tomi szerelmi villanása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.11. 21:45
Aggasztó korona-körkép, sunnyogva hallgató francia baloldali sajtó, Hadházy kínos lebukása, rendkívüli lengyel kampányhajrá és Kulcsár Edina szexizése vasárnapi online lapszemlénkben.

Kánikula után lehűlés

2020.07.11. 17:30
Kicsit fellélegezhetünk, ugyanis este megérkezik a hűvösebb idő hazánkba. Ez persze csapadékkal, néhol pedig heves széllökésekkel is járni fog.

Hat új koronavírusos beteget regisztráltak, ketten elhunytak

2020.07.11. 09:10
Ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak száma, 2974-en pedig már …

Blogstar kávéház

2020.07.10. 22:45
A német migránspolitika pálfordulása, a példamutató magyar járvány elleni védekezés, a haladó nyugat transznemű modellje, a közösségi média fenyegető veszélye és a magyar labdarúgás reménysége szombati online lapszemlénkben.

Hárommal nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.07.10. 09:20
Ezzel 4223 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, összesen így már 593-an haltak meg, de 2941-en pedig már meggyógyultak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?