hirdetés
Blogolj!

Büntetőfeljelentéseket tettek az MMS-cseppek forgalmazásával kapcsolatban

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) is büntetőfeljelentés tett az emberi szervezetre rendkívül ártalmas, úgynevezett MMS-cseppek forgalmazásával kapcsolatban.

A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott:

az OGYÉI gyógyszerhamisítás bűntett gyanúja miatt, az NNK pedig méreggel való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést.

Müller Cecília országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy súlyos egészségkárosodást okozhatnak a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS (Miracle Mineral Solution, illetve Miracle Mineral Supplement) néven forgalmazott cseppek.

Hozzátette: a készítménnyel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adott ki riasztást, és legalább 18 ország esetében tudnak a szer használatához kötődő káros hatásokról, azonban Magyarországon egyelőre nincs tudomásuk a csepp okozta megbetegedésről.

Kiemelte, hogy az NNK tájékoztatta az egészségügyi szolgáltatókat, a sürgősségi ellátóhelyeket és a háziorvosi szolgálatokat az MMS-cseppek okozta mérgezéses tünetekről. A tisztifőorvos felhívta a figyelmet, hogy a "csodaszerként" hirdetett terméket széles körben forgalmazzák, több weblapon fellelhető, többféle elnevezéssel.

Deim Szilvia, az NNK kémiai biztonsági főosztályának vezetője elmondta, a forgalmazott termék a nátrium-klorit 28 százalékos - egyes esetekben 25 százalékos - oldata, amit egy úgynevezett aktiváló szerrel - citromsav, sósav, limesav - együtt kínálnak megvételre. A terméket árusítók állítása szerint az MMS-cseppet és az aktiváló folyadékot együttesen kell alkalmazni, amelyek reakcióba lépésével klór-dioxid (ClO2) keletkezik, amit a szer hatóanyagának állítanak be.

A klór-dioxidnak számos - de tudományosan semmilyen formában nem alátámasztott - gyógyhatást tulajdonítanak a forgalmazók, így ajánlják daganatos megbetegedések ellen, HIV-fertőzés kezelésére, szívbetegségek ellen - mondta el a szakember.

Deim Szilvia azonban hangsúlyozta, a klór-dioxid oxidáló hatása nem a szervezetben megy végbe, a szert felületfertőtlenítő szerként alkalmazzák. A reakcióidő is rövid - mondta -, így gyakorlatilag a szert bevevő "csak" nátrium-kloritot visz be a szervezetébe, de mindkét szer súlyos egészségügyi hatással bír.

A weboldalak leginkább szájon át történő alkalmazást javasolnak, de van, ahol beöntést, fülön vagy bőrön keresztül történő használatot írnak elő - mondta el Deim Szilvia.

A tisztifőorvos ehhez kapcsolódóan közölte, a nátrium-klorit és a klór-dioxid erős oxidálószer, és bevételük után a nyálkahártyát irritálják maró hatásukkal. Ezek a vegyületek súlyos hemolízist, vagyis a vörösvértestek szétesését, vesekárosodást okoznak, gátolják az enzimek működését.

Müller Cecília hangsúlyozta, a tünetek között jelen van a folyamatos, erős hányás, alhasi görcsök lépnek fel, hasmenés, ugyanakkor a cseppeket forgalmazók ezen tünetek egy részét a szer hatásának tulajdonítják, egyfajta "természetes mellékhatásként". Ez - mint mondta - különösen megtévesztő, ezért sokan nem fordulnak azonnal orvoshoz a tünetek jelentkezésekor, vagy nem függesztik fel a szer szedését. Jelezte, a cseppek mennyiségének emelése akár halált is okozhat.

Raffay Bálint, az OGYÉI jogi főigazgató-helyettese elmondta, mivel a cseppeknek gyógyhatást tulajdonítanak a hirdetők, erre a készítményre a gyógyszerjog szabályai vonatkoznak.

Közölte, mivel a nátrium-klorit és a klór-dioxid Magyarországon nem engedélyezett gyógyszernek minősül, feljelentést tettek a rendőrségen. A hamis, hamisított vagy Magyarországon nem engedélyezett gyógyszer forgalmazása bűncselekmény, amelyért alapesetben három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A gyógyszerhatóság ezzel együtt az érintett domain üzemeltetőit felszólította, hogy szedjék le a terméket a honlapokról, illetve tegyék elérhetetlenné azokat a webhelyeket, ahol ezek a készítmények megjelennek

- közölte.

(Borító: hazipatika.com)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/74921/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,feljelentés,Magyarország,MMS-cseppek
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.07.22. 00:05
Magyar sportsikerek, újabb nyolcezres csúcs meghódítása, ellenzéki szétesés, újabb közelgő brit királyi esküvő és az ukrán parlamenti választás hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.21. 05:25
A kultúra kivéreztetése, a szocialisták személyeskedése, a magyarság lejáratása, Brüsszel illiberalizmusa és Ellie Goulding bombaesküvője vasárnapi online lapszemlénkben.

Több vonat menetrendje is módosult pályafelújítás miatt

2019.07.20. 12:35
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás vagy pályakarbantartás miatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Von der Leyen fényévekre van a junckeri őrülettől

2019.07.20. 05:45
Érti és tiszteli ugyanis Kelet-Közép-Európa sajátos szempontjait és érdekeit.

Blogstar kávéház

2019.07.20. 04:55
Ursula von der Leyen narancsszemüvege, a magyarság vegzálása, a migráció kihívásai, Berki Krisztián pályára lépése és Várkonyi Andrea özönvízszerű válása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.07.19. 04:40
A migránsellenes szövetség repedése, az ellenzék kétfrontos aknamunkája, Petőfi Sándor lezáratlan csontkrimije, az önjáró taxiflotta fenntarthatósága és Köllő Babett tűszúrásos fiatalodása pénteki online lapszemlénkben.

A V4-ek elutasították az ngo-hajók által szállított migránsok elosztását

2019.07.18. 19:50
A bevándorláspártiak újabb kísérletet tettek az EU-tagországok belügyminisztereinek csütörtöki, informális találkozóján arra, hogy közös …

Bárki adatait felhasználhatják a felkapott öregítő alkalmazáson keresztül

2019.07.18. 14:30
Adatainkat lopják el, miközben mi épp jókat röhögünk vagy épp szörnyülködünk azon, hogy hogyan néznénk ki öregen.

Felgyújtottak egy filmstúdiót Japánban, többen meghaltak

2019.07.18. 12:20
Huszonhárman meghaltak, harmincnyolcan pedig megsérültek amikor egy férfi szándékosan gyújtotta fel a Kyoto Animation stúdiót.

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019.07.18. 12:10
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC …

Ezeket a cikkeket olvastad már?