Blogolj!

160 Iszlám Állam-hívőről semmit nem tudnak a német hatóságok

Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap egy kormányzati kimutatás alapján.

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére a belügyminisztériumban összeállított statisztika szerint az utóbbi években mintegy 1050 személy távozott Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban. Egyharmaduk visszatért Németországba, 220 fő meghalt, további mintegy 160 főről pedig nincsenek információk. Valószínűleg nagy részük meghalt a harcokban, de előfordulhat, hogy az Iszlám Állam visszaszorítása után néhány embernek sikerült elmenekülni és elrejtőzni.

Az FDP szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánynak még mindig nincs egységes, átfogó terve arról, hogy miként járjon el az Iszlám Állam Németországból származó egykori harcosaival, és "különösen aggasztó", hogy a berlini vezetés nem tett külön, célzott intézkedéseket az elrejtőzött egykori harcosok ellenőrizetlen visszatérésének megakadályozására.

Azonban a belügyminisztérium összeállítása szerint a határellenőrzés erősítését szolgáló lépések révén az egykori Iszlám Állam-hívek "beutazása a német biztonsági szervek tudta nélkül a jövőben is kivételes eset" lehet.

A Welt am Sonntag kormányzati körökből származó értesülésekre hivatkozva a belügyminisztérium hivatalos kimutatáshoz hozzáfűzte, hogy az 1050 fős csoport egy további része, mintegy 120 személy a szíriai vagy az iraki hatóságok fogságában van. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal.

A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság úgy tudja, hogy a szíriai és az iraki kurd erők fogolytáboraiban és börtöneiben tartózkodik még 117  német állampolgárságú gyermek is, akik egykori IÁ-hívek családjaiból származnak.

2
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/75029/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Iszlám Állam,Németország
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
librikus 2019-06-24 13:55:57
160. Csak? Lehetnek azok tízszer is többen, ha nem százszor.
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-06-24 09:05:30
Nagyon bízom benne, hogy az agyament németek kellő alázattal megköszönik a "szeretve tisztelt" Merkel muttijuknak, meg a többi soros-csicskának ezt a jótéteményt !!!!
Egy cvikipuszi mindenképpen kijár ennek az elvetélt, Európai Bizottsági elnökjelölt Webernek is !!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Óriási támogatást kap a zeneipar

2020.08.06. 12:30
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megtartotta szokásos tájékoztatóját a legfrissebb kormányzati intézkedésekről.

33 fővel nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg

2020.08.06. 09:00
Ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 600 főre emelkedett, 3463-an pedig már meggyógyultak.

Spanyolország besárgult

2020.08.06. 08:15
Az ország eddig zöld besorolásúnak számított, viszont az erről szóló országos tisztifőorvosi határozat szerdai száma szerint már sárga, azaz aki onnan hazatér, karanténba kerül. A döntés péntektől lép életbe.

Bejrúti robbanás: Magyarország egymillió euróval támogatja a kármentést

2020.08.05. 18:05
Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a szerdai bejrúti robbanás után az …

Orbán Viktor levélben üzent a libanoni miniszterelnöknek

2020.08.05. 14:10
Orbán Viktor miniszterelnök levélben biztosította libanoni kollégáját, Hasszan Diabot, hogy Magyarország támogatja és segíti Libanont ebben a nehéz időszakban.

Tizenegy fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.08.05. 10:50
Ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős krónikus beteg. A járvánnyal összefüggésben eddig 599-en haltak meg, …

Bejrúti robbanás: Megsérült a magyar követség épülete is

2020.08.05. 10:10
Bár a keddi robbanásban megsérült a magyar nagykövetség épülete is, de magyar érintettről nem tudni, segítséget eddig senki nem kért – közölte a Külgazdasági és …

Magyar szemtanúja is volt a bejrúti robbanásnak

2020.08.05. 07:45
Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

Ezeket a cikkeket olvastad már?