Blogolj!

Rossz hír, nem sok hosszú hétvégénk lesz jövőre

Dorogi László

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletből kiderült mennyi az annyi: 2020-ban három négynapos és három háromnapos hosszú hétvégénk lesz.

A nemzeti ünnepek közül május 1. és október 23. is pénteki napra esik jövőre, így ezek a hétvégék három napig tartanak majd, éppen úgy, mint pünkösdi hétvége, viszont március 15. és november 1. is vasárnapra esik, ezért ezek a hétvégék megmaradnak szimpla szombatoknak és vasárnapoknak.

Ami a négynapos hosszú hétvégéket illeti, ebből három lesz 2020-ban, viszont az augusztus 20-át (ami csütörtökre esik majd) követő pénteket augusztus 29-én szombaton, a december 24-ei pihenőnapot pedig december 12-én szombaton kell ledolgoznunk. A harmadik négynapos hétvége a húsvéti ünnepek idejére esik április 10. és 13. között, ugyanis a nagypéntek és a húsvét hétfő is munkaszüneti nap.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/75201/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A román közlekedési miniszter állítólag akadályozni próbálta ellenzéki képviselők Bukarestbe jutását

2019.10.21. 11:40
Büntetőjogi vizsgálatot indított a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn …

Blogstar kávéház

2019.10.21. 04:30
A Brexit drámai fordulatai, a Fidesz kellemetlen meglepetései, Karácsonyék provokatív visszarendeződése, a hekkerek nemzetbiztonsági kockázata és Csobot Adél véletlen igenje hétfői online lapszemlénkben.

Idén is Temerin lovasa nyerte a Nemzeti Vágtát

2019.10.20. 19:10
Az idén is Nagy Arnold, Temerin lovasa nyerte a Nemzeti Vágta döntőjét Fantázia nevű lován, akárcsak tavaly.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.10.20. 17:35
Ma sem akadt szerencsés nyertes, ami azt jelenti, hogy a leendő milliomos még köztünk van.

Varga Mihály: Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna

2019.10.20. 16:40
A pénzügyminiszter szombaton a Világbank közgyűlésén vett részt Washingtonban, ahol arról is …

Hétfőtől eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet

2019.10.20. 15:25
Október 21-től a MÁV vasúti bérletei hozzárendelhetők az új típusú - 2016. január 1-től kibocsátott - személyazonosító igazolványhoz, az eSzemélyihez.

Blogstar kávéház

2019.10.19. 22:15
Borkai búcsúztatása, Gyurcsányék lopkodása, Salvini soros üdvözlete, a Balaton őszi termése és Demjén Rózsi fenomenális visszatérése online lapszemlénkben.

Több településen egészségtelennek minősítették a levegőt

2019.10.19. 19:05
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Facebook-oldalán szombaton közzétett tájékoztatás szerint Nyíregyházán és Székesfehérváron is egészségtelennek …

Salvini a migránspártiak ellen, Budapesten Salvini mellett demonstráltak

2019.10.19. 18:20
Kétszázezres tömeg tüntetett Rómában a bevándorláspárti, baloldali kormány ellen Matteo Salvini vezetésével. Budapesten eközben szintén hatalmas …

Újabb csavar a londoni parlamentben: tovább húzzák a Brexitet

2019.10.19. 16:20
Olyan törvénymódosítást fogadtak el az alsóházban szombaton, mely gyakorlatilag az október 31-ére tervezett Brexit halasztását jelenti. Boris Johnson azonban megmakacsolni …

Ezeket a cikkeket olvastad már?