Blogolj!

Elbúcsúztatták a Hableány legénységét

Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán.

A szertartás során a folyóba engedték azt az urnát, amely a Hableány matrózának, Pethő Jánosnak a hamvait tartalmazza, míg a kapitány, Lombos László földi maradványait máshol helyezik örök nyugalomra.

A búcsúztatás keretében koszorút engedtek a vízbe a baleset koreai áldozatainak emlékére. A búcsúztatásban 15 hajó vett részt, amelyek alakzatba rendeződtek a Margit híd és az Árpád híd között.

A központi szertartás a Halászbástya sétahajón zajlott; a hamvakat tartalmazó papírurnát a hajó harangjának megkondulását követően egy egyenruhás matróz engedte a folyóba. Ezután katonai tiszteletadás keretében három díszlövés is eldördült, majd a korábban felderítő katonaként szolgáló Pethő János emlékére elhangzott az "Il Silencio".

Végül már csupán a hozzátartozók részvételével tartottak búcsúztatót a hajón, Lombos László esetében egyházi, Pethő János esetében pedig polgári szertartás keretében.

A szertartást nagy tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról. Sokan, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. kérésének megfelelően, virágszirmokat szórtak a vízbe.

A búcsúztatás alkalmával elhangzott, hogy Lombos László gyerekkora óta a hajós pályára készült. Bejárta a világtengereket, ám igazán a Dunán érezte otthon magát. Tapasztalt, határozott kapitány volt és gépészként fokozott figyelemmel kísérte a rábízott járművek műszaki állapotát; 58 évet élt.

Pethő János a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Korábban a katonai pálya mellett kötelezte el magát, ám a víz mindig vonzotta. Tervei között szerepelt, hogy hajóvezetői képzést követően, az ehhez szükséges szolgálati idő letelte után maga is kormányállásba áll - ismertették a temetésen.

A cég, amely mindkét magyar áldozatot saját halottjának tekinti, már korábban bejelentette, hogy a Hableány roncsát emlékmű céljára felajánlja egy olyan szervezetnek, amely jogosult emlékhely állítására.

A balesetben részes szállodahajót üzemeltető Viking River Cruises pénteken a gyászszertartás alkalmából az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt írták: mélyen együttéreznek a Hableány legénységének hozzátartozóival. "Őszinte részvétünket fejezzük ki a családoknak, barátoknak, hajóstársaknak. Megrendülve gyászoljuk a hajósokat."

(Fotók: MTI)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/75855/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,búcsúztatás,Duna,hajóbaleset
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kedden távozhat Borkai a Fideszből

2019.10.14. 18:55
Az éppen külföldön tartózkodó Orbán Viktor kérésére Kövér László és Kubatov Gábor konzultációra hívta Borkai Zsoltot.

Meg kell ismételni a szavazást Nyéstán

2019.10.14. 17:50
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást, mert fiktív lakcímmel rendelkezők is szavaztak.

Több településen is szavazategyenlőség alakult ki

2019.10.14. 12:00
Tizenkét településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani - derül ki a Nemzeti …

Érvénytelen szavazatokkal is nyert az MSZP-s polgármester Mohácson

2019.10.14. 10:35
A Baranya megyei városban érdekesen alakultak az idei választások.

Szijjártó: Magyarország szempontjából kulcsfontosságú, hogy a lengyel Jog és Igazságosság párt győzött

2019.10.14. 09:20
Magyarország számára kulcsfontosságú, és a lehető legjobb hír, hogy a Jog és …

Nem jár a sikló és a libegő

2019.10.14. 09:10
Hétfőtől péntekig nem üzemel a Zugligeti Libegő és a Budavári Sikló - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap éjjel az MTI-vel.

Választás: Eredmények Budapest kerületeiben

2019.10.14. 07:35
Nemcsak a főváros polgármesterének személye változott, hanem számos budapesti kerület is váltott, bár volt, ahol csak pár száz szavazat döntött. Nézzük, mi történt a kerületekben.

Blogstar kávéház

2019.10.14. 05:25
Karácsony köszönete, a NER megroppanása, a demokrácia sikere, az ellenzék pozícióharcai és Nacsa Olivér sorozatos válásai hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.10.13. 02:00
Karácsony romos pályafutása, Gyurcsány durva kioktatása, Budapest önállóságának elvesztése, Magyarország népszerűsége és Gáspár Evelin dögös szexisége vasárnapi online lapszemlénkben.

Több mint 240 illegális bevándorló érkezett Görögországba az elmúlt egy nap alatt

2019.10.12. 18:45
Több mint 240 migráns kelt át Törökországból Görögországba péntek óta – közölték a görög és az európai uniós …

Ezeket a cikkeket olvastad már?