Blogolj!

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is. Az ügylet július 31-én zárulhat, amikor a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország megkezdi közös működését.

A Vodafone az MTI-vel csütörtökön közölte:

a felvásárlás lezárásáig a két cég különálló szolgáltatóként működik tovább, az ügyfeleiket pedig változatlanul, az eddig megszokott ügyfélszolgálati csatornákon szolgálják ki. A tájékoztatás szerint a két cég integrációja akár egy évig is eltarthat.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a közleményben ismertette: a céljuk, hogy a két cég egyesüléséből mihamarabb profitáljanak az ügyfelek, ezzel a Vodafone nemcsak a mobil, hanem a vezetékes szolgáltatások piacán is jelen lesz. Az integrációs folyamat csak a tranzakció lezárása után kezdődhet, egyes folyamatok hónapokig is eltarthatnak - tette hozzá. Rámutatott: a Vodafone és a UPC magyarországi egyesülése erősíti a piaci versenyt, innovatív szolgáltatásokat eredményez, ami a fogyasztók és az egész ország számára is előnyös lesz.

A vállalat továbbiakban is Magyarország megbízható partnere szeretne maradni, inspiráló újdonságokat és a szolgáltatások teljes skáláját kínálva lakossági és vállalati ügyfelek számára - jelezte. Elmondta, hogy a növekedés során biztosítani fogják, hogy mindez fenntartható módon történjen. A Vodafone elkötelezett Magyarország digitális jövőjének építésében.

A Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország a jövőben közösen bővíti majd gigabitképes szolgáltatásait, az egyesült vállalat képes lesz teljes körű - mobil-, vezetékes szélessávú internet, televízió és telefon - szolgáltatások nyújtására.

A felvásárlással a Vodafone Európa legnagyobb vezetékes szolgáltatója lesz: 116,3 millió mobil-, és 22,1 millió televíziós ügyféllel, valamint egy olyan újgenerációs vezetékes hálózattal, amely összesen 122 millió háztartást és vállalkozást ér el 13 európai országban.

A megállapodással a Vodafone Magyarországnak a mobil üzletágban hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú üzletágban 24 százalék, a kereskedelmi televíziós üzletágban pedig 19 százalék körüli piaci részesedése lesz az előfizetők száma alapján.

A Vodafone csoport jelenleg 25 országban van jelen mobilszolgáltatással, és további 41-ben rendelkezik partnerhálózattal, 19 piacon kínál vezetékes szolgáltatásokat. A 2019. március végi állapot szerint a Vodafone 650 millió mobil-, illetve 19 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel, valamint 14 millió TV előfizetővel rendelkezik.

A UPC Magyarország az MTI-vel azt közölte, hogy a megállapodás jóváhagyása kiemelkedően fontos állomás a UPC Magyarország 25 éves történetében. Az ügyfelek és a magyar gazdaság egyaránt profitálni fog az integrált vállalat létrejöttéből - mondta Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és Lengyelország vezérigazgatója, a Liberty Global Közép- és Kelet-európai üzletágának ügyvezetője a közleményben. Hozzátette:

az új, egyesített vállalatot minden adottsága tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy tovább fejlessze Magyarországon az 5G technológiát és a gigabites szélessávú internet hálózatot, továbbá hozzájáruljon annak a kormányzati célnak a megvalósításához, miszerint az országot a digitalizáció élvonalába állítsa Európában és szerte a világon.

A UPC a Liberty Global leányvállalata, Magyarországon 1998 óta van jelen. A vállalat 2019. március 31-i adatai szerint a UPC a több mint 1,83 millió magyarországi háztartást elérő, folyamatosan bővülő hálózatain összesen 691 200 kábeltelevíziós, 700 400 szélessávú internetes, 686 400 vezetékes telefon és 115 800 mobilszolgáltatást üzemeltet. Az előfizetések száma az első negyedévben a mobil előfizetéseket is beleértve megközelítette a 2 193 800-at, ami 4,8 százalékos növekedés az előző év azonos negyedévéhez képest.

(Borító: nepszava.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/76096/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,felvásárlás,UPC,Vodafone
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.02.18. 02:20
Jakab Péter tisztogatásai, Hadházy Ákos botránypolitizálása, Gyurcsány Ferenc baráti milliói, a mesterséges intelligencia térhódítása és Nicki Minaj szexi vonaglása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.17. 04:10
Orbán Viktor szabad kereszténydemokráciája, a kormány különös klímahitele, a Momentum öncélú károkozása, Salvini harcos euroszkepticizmusa és Singh Viki fantasztikus megújulása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.16. 03:00
A fővárosi taxitrend átalakítása, a sport közösségformáló ereje, a bűntudat üzletté tétele, a migránstömegek követelései és Melanie Trump különleges Valentin-napja vasárnapi online lapszemlénkben.

Jól teljesít az új utasmóló Ferihegyen

2020.02.15. 12:20
Napra pontosan egy hónapja adták át az új utasmólót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a visszajelzések alapján pedig igen szépen teljesít.

Lövöldözés Berlinben, egy ember meghalt

2020.02.15. 10:55
Több ember tüzet nyitott egy rendezvényközpont előtt a német fővárosban pénteken.

Több mint 1500 halálos áldozata van a koronavírusnak

2020.02.15. 09:25
A járvány kiindulópontjának számító kínai Hupej tartományban a helyzet még mindig kritikus, a vírus tovább szedi áldozatait. Jó hír viszont, hogy a tartományon kívül a …

Blogstar kávéház

2020.02.15. 05:05
A koronavírus megállíthatatlan terjedése, Pikó András politikai porhintése, Macronék szaftos szexbotránya, Magyarország látványos depressziója és Gregor Bernadett féltve őrzött magánélete szombati online lapszemlénkben.

Koronavírus: A Kínából hazaszállított franciák első csoportja elhagyhatta a karantént

2020.02.14. 15:40
Két hete érkezett Vuhanból Franciaországba az a csoport, akik ezidáig karanténban voltak. Most mind a 181 ember …

Blogstar kávéház

2020.02.14. 02:55
Az árbomba aggasztó robbanása, Dobrev Klára képtelen képmutatása, az MSZP pénzszórása, a migrációs nyomás növekedése és Nádai Anikó pozitív energiái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.13. 03:55
Karácsony Gergely résnyire nyitott ajtója, Gyurcsány Ferenc mindent elsöprő lendülete, Soros szervezeteinek tüntetése, a házasság reneszánsza és Labancz Lilla szívdöglesztő popsija csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?