Blogolj!

Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében

A Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat Gyárfás Tamás ellen.

A vádirat szerint Gyárfás Tamás az 1990-es években meghatározó szerepet töltött be a médiaiparban vállalkozóként, akárcsak Fenyő János, aki többek között egy videókazetta-terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is vezérigazgatója volt.

A két üzletember között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. A vádirat szerint Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt, ezért 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt, Tasnádi Pétert, hogy ölesse meg Fenyőt.

Gy. Tamás keze is benne volt a Fenyő-gyilkosságban

A rendőrség pénteken lezárta a Fenyő-gyilkosság ügynek 22 évig tartó vizsgálatát. A megalapozott gyanú szerint a gyilkosságot Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, és ő adott utasítást Jozef R.-nek, hogy ölje meg a vállalkozót. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait - írja a police.hu.

Tasnádi a megbízásért 12 millió forintot kért, de miután felvette a hatmillió forintos előleget, nem teljesítette vállalt feladatát, emiatt Gyárfás Portik Tamást bízta meg Fenyő János megöletésével.

A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, majd rávette Jozef Rohacot FEnyő János megölésére. Rohac 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál az autójában várakozó Fenyőhöz lépett és egy gépfegyverrel kivégezte.

A Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás ellen felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebviteli Főügyészségnek.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/81870/pics/lead_800x600.jpeg
Fenyő-gyilkosság,Gyárfás Tamás,Gyilkosság,rendőrség,ügyészség
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-07-30 12:37:14
Na, brávó !!!!
Több évtized után végre lefogják ezt a maffiózót, beviszik, aztán 200 millió ellenében - nyomkövető alkalmazásával - kiengedik, aztán leveszik a nyomkövetőt is róla, majd bejelentik: visszaadják a fejpénzt is, az úszó világbajnokság ideje alatt szabadon kimehet pöffeszkedni Koreába, majd hazavánszorog, és itthon - rá öt napra - bejelentik, hogy vádat emelnek ellene !!!!!! Ha nem élem át, el sem hiszem !!!!!
Ez már tényleg a magyar (i)gazságszolgáltatás intézkedéseinek a viccek kategóriájába tartózó eseménysora, csak az a legnagyobb baj, hogy NINCS BENNE POÉN !!!!!!
Szégyen !!!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Ne lepődjünk meg, ha több rendőrt látunk az utcákon nyáron

2020.05.31. 21:05
Az országos főkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten és az ország több megyéjében. Az intézkedés hétfőn hajnal lép életbe és egészen augusztus 31-ig …

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, a rendőrök segítettek neki

2020.05.25. 10:10
Nem mindennapi esetet kellett kezelniük a rendőröknek vasárnap este a belvárosban.

Rendőri felvezetést kapott egy súlyosan vérző, 6 éves kisfiú Budapesten

2020.05.09. 14:45
A police.hu beszámolója szerint a X. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai épp autóval láttak el szolgálatot péntek este, amikor egy piros …

Bombafenyegetés miatt kiürítették a bécsi Hofburgot

2020.04.29. 16:50
Bombafenyegetés miatt szerda délután kiürítették a bécsi Hofburgot.

Rendőrök mentették ki az égő házből az idős asszonyt

2020.04.26. 10:55
A police.hu beszámolója szerint miskolci rendőrök mentették meg annak az asszonynak az életét, aki a kigyulladt házában feküdt magatehetetlenül.

Mi várható kijárási tilalom esetén?

2020.03.20. 17:50
Bár Magyarországon jelenleg nem tervezik a kijárási tilalom bevezetését, fel kell arra készülnünk, hogy bármikor utolérhet minket, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyhatjuk el a lakásunkat. De mire …

A gyalogosokat ellenőrzi a rendőrség Budapesten

2020.03.04. 13:10
Az autósok után most a járókelők kerülnek a rendőrség fókuszába: a szabálytalanul közlekedő gyalogosokat ellenőrzik a fővárosban.

Több mint 150 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

2020.02.10. 08:30
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint összesen 165 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák …

Fegyveresek támadtak rendőrökre New Yorkban

2020.02.09. 18:00
Kemény hétvégéje volt a rendőrségnek New Yorkban, ugyanis szombat este és vasárnap reggel is fegyverrel támadták meg az egyenruhásokat.

Ketten meghaltak egy texasi egyetemi lövöldözésben

2020.02.04. 04:20
Ismét halálos áldozatokat követelt az ész nélküli szabad fegyverviselés az USA-ban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?