Blogolj!

Hat embert, köztük egy 10 éves gyereket is agyonlőtt egy férfi Zágrábban

A horvát rendőrség közlése szerint csütörtökön késő este hat embert megölt egy férfi Zágrábban. A két férfi, három nő és egy tízéves gyerek életébe kerülő gyilkosságok után az elkövető öngyilkos lett.

A szomszédok, akik lövéseket és női sikolyt hallottak, értesítették a rendőrséget, amely a helyszínre érkezéskor hat holtestet talált Új-Zágráb egyik csendes lakónegyedében.

A rendőrök egy hét hónapos csecsemőt is találtak a házban, akin nem voltak sérülés nyomai.

A Jutarnji List című horvát napilap pénteki beszámolója szerint a helyszíni szemle még mindig tart. A három nőt és a tízéves kisfiút az utcán, a ház előtt, az egyik férfit a ház egyik szobájában, míg a másikat a folyosón végezte ki lőfegyverrel a zágrábi férfi, aki a mészárlás után távozott a tetthelyről.

A rendőrség egész éjjel kereste az elkövetőt, akit a hajnali órákban, nem messze a bűncselekmény helyszínétől meg is találtak, de mielőtt elfoghatták volna, a lőfegyverével öngyilkos lett.

A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket az esetről. A helyi sajtó ugyanakkor tudni véli, hogy szerelemféltés állhatott az ügy hátterében. Meg nem erősített források szerint az elkövető az egyik kivégzett nő korábbi férje volt.

(Borító: hirado.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/81986/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Gyilkosság,lövöldözés,Zágráb
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.05.30. 04:25
Orbán Viktor feketelevese, a balliberálisok álságos nácizása, a Hableány-tragédia emlékezete, a futball orosz rulettje és Berki Krisztián állati meglepetése szombati online lapszemlénkben.

A Hableány-tragédia áldozataira emlékeztek meg Budapesten

2020.05.29. 11:25
A dunai hajóbaleset 28 elhunytjára hajós kegyeleti szertartás keretében emlékeztek meg a tragédia évfordulóján pénteken.

Blogstar kávéház

2020.05.29. 04:15
A rozsdaövezeti lakásépítés gyorsítósávja, az iskolaőrség elrettentő ereje, az Európai Unió rosszhiszeműsége, a frontvonalban harcolók megbecsülése és Heidi Klum örökifjú bájai pénteki online lapszemlénkben.

Sokan nem is tudják, hogy átestek a betegségen

2020.05.28. 12:35
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, melyben szó volt a lazításokról és a betegek helyzetéről.

Blogstar kávéház

2020.05.28. 03:25
Orbán Viktor születésnapja, az Európai Bizottság hitelcsapdája, a Jobbik széthullása, a balliberálisok diktatúrahazugsága és Palácsik Lilla terhespocakja csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.27. 05:15
A járványhelyzet hadigazdálkodása, Karácsony Gergely szánalmas sunnyogása, a nemzetegyesítés rögös útja, a francia baloldal fejetlensége és Puzsér kendőzetlen kipakolása szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.26. 04:00
Az őszödi hazugságbeszéd kórképe, Soros György afrikai terjeszkedése, Boris Johnson cinikus botránya, a magyar gazdák milliárdos támogatása és Görög Zita különös életmentése keddi online lapszemlénkben.

Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött

2020.05.25. 11:50
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a járvány legfrissebb adatairól és a gazdaságvédelmi intézkedésekről.

Szabad az átjárás Magyarország és Szerbia között

2020.05.25. 10:30
Megszűntek a szigorítások a közös határszakaszon, hétfőn 10 órától korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai.

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, a rendőrök segítettek neki

2020.05.25. 10:10
Nem mindennapi esetet kellett kezelniük a rendőröknek vasárnap este a belvárosban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?