Blogolj!

Szent István törvényei tették lehetővé a magyarság növekedését

Olyan államférfi előtt tisztelgünk az államalapítás ünnepén, aki családapa és apostoli hitű keresztény is volt, és sokat tett azért, hogy Magyarországon a kereszténység elterjedjen.

Fotó: MTI

Politikai, vallási és társadalmi értelemben is Szent István király volt az, aki megalapította Magyarországot – hangsúlyozta Monostori László plébániai kormányzó az M1-en.

Úgy fogalmazott:

Szent István nemcsak államférfi, hanem „családapa és apostoli hitű keresztény is volt”, aki sokat tett azért, hogy Magyarországon a kereszténység elterjedjen.

Hozzátette: óriási diplomáciai eredmény volt, hogy István királyt Szent László idejében „oltárra emelték”, azaz szentté avatták. Ez még jobban megerősítette Magyarország autonómiáját, függetlenségét a környező népektől.

Arról is beszélt:

Szent István törvényei kimondottan szigorúak voltak, mert a magyar nép fennmaradásához, és ahhoz, hogy a magyarok növekedni tudjanak, rendre biztonságra és békére volt szükség.

Ezért pedig olyan szabályokat kellett felállítani és következményeket kilátásba helyezni, amelyek szavatolják mindezt – foglalja össze az MTI.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/82569/pics/lead_800x600.jpg
államalapítás,kereszténység,Magyarország,Szent István,történelem
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hidegfront érkezik a hétvégén, 10 fokkal csökken a hőmérséklet

2020.07.09. 20:05
Frontérzékenyeknek nem sok jóval kecsegtet a hétvége, ugyanis hidegfront érkezik, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg.

Tizenhat fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.07.07. 09:35
Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4205 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Hat fővel emelkedett a fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt

2020.07.06. 09:10
Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4189 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Közel 300 határsértő ellen intézkedtek a hétvégén

2020.07.06. 07:55
Nincs megállás a migránsok számára: 273 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig hazánkban.

Jön egy kis lehűlés, de aztán ismét megsülünk

2020.07.05. 16:20
A jövő hét elején hűsölhetünk egy kicsit, azonban csak egy rövidke felüdülésre számíthatunk, ugyanis aztán ismét izzíthatjuk a ventilátorokat.

Kilenc fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt

2020.07.05. 08:40
Kilenc újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4183 főre nőtt a hazánkban …

Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás

2020.07.03. 20:15
Ha szabadtéri programot terveztünk a hétvége első napjára, akkor fő az óvatosság, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint extrém UV-sugárzás lesz szombaton.

Orbán: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

2020.07.03. 11:15
Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című …

2022-ig újra kinevezték miniszteri biztosnak Grezsa Istvánt

2020.07.01. 10:15
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ismét kinevezte Grezsa Istvánt Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri …

Kétszáznál is több migránssal szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

2020.06.29. 08:15
A jó idő beköszöntével a migráns is útra keltek, számuk pedig ismét egyre nő: csak a hétvégén 229 határsértővel szemben intézkedtek a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?