Blogolj!

Tizenhét fokos hőmérséklet-különbség van az országon belül

Az ország nyugati és keleti része között 17 Celsius-fokos hőmérséklet-különbség alakult ki - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.

Azt írták: a már napok óta az ország közelében veszteglő hidegfront megérkezett, és északnyugat felől egyre nagyobb területet hódít meg erős, viharos szél kíséretében, emiatt a Dunántúlon már többnyire 30 fok alatt alakulnak a csúcsértékek, az Alpokalja környezetében pedig alig emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet. Ezzel szemben keleten maradt a hőség, a Biharban, Körösszakálon 37 fok is volt.

A hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Békés és Csongrád megyében, elsőfokú pedig Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést; Budapesten, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében pedig elsőfokú a figyelmeztetés.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Az előrejelzés szerint csütörtökön főként északnyugaton, északon fordulhatnak elő felhős időszakok, ott kisebb eső, záporeső, északkeleten zivatar is kialakulhat. A szél a Dunántúlon fokozatosan mérséklődik, míg az északkeleti megyékben még továbbra is számítani kell erős, a Zemplén térségében akár viharos széllökésekre.

A hőmérséklet hajnalban 14 és 20 fok között valószínű. Délután már inkább csak a délkeleti határvidéken alakulhat ki zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között alakul.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/82678/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,figyelmeztetés,hőség,időjárás,zivatar
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.11.17. 17:15
Tovább fokozódik az izgalom és jövő héten is lesz miért játszani, ugyanis most nem vitte el senki a főnyereményt a hatos lottón.

Blogstar kávéház

2019.11.17. 02:05
A Balaton önvédelmi háborúja, Hadházy Ákos károgása, az anarchisták fosztogatása, Bihács forrongása és Kulcsár Edina gender partija vasárnapi online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat az ötöslottón

2019.11.16. 20:10
Ma sem volt szerencséje senkinek, jövő hétre csúszik az esetleges telitalálat az ötöslottón.

Százezren követelték a cseh kormányfő lemondását Prágában

2019.11.16. 19:15
Legalább 200 ezer ember követelte Andrej Babis lemondását a cseh fővárosban szombaton. A nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás szervezte.

Továbbra is tragikus a helyzet Velencében az árvíz miatt

2019.11.16. 17:20
Még mindig a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a városban, ahol vasárnap az ár ismét teljesen víz alá temetheti a szigeteket.

Blogstar kávéház

2019.11.16. 01:55
Soros frontális támadása, Karácsony kínos lebukása, Velence szörnyű tragédiája, a sör veszélyes robbanása és Tóth Vera testvéri vállalása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.11.15. 02:55
Kálmán Olga titkos fizetése, Hende Csaba szerecsenmosdatása, a bevándorláspártiak bosszúja, a magyar labdarúgás szentélye és Tücsi paramamizása pénteki online lapszemlénkben.

Közműépítés miatt lezárják az Erzsébet hidat

2019.11.14. 18:20
Újabb fennakadásokra számíthatnak a fővárosban közlekedők, ugyanis a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése szerint közműépítés miatt lezárják hétfőre virradó éjszaka az …

Blogstar kávéház

2019.11.14. 05:05
A borkaizás kivégzése, a náci eszmék lopakodása, Karácsony spirituális tisztogatása, Salvini vallási hódítása és Kárpáti Rebeka leopárdmintás villantása csütörtöki online lapszemlénkben.

Varga Mihály bejelentette: biztos, hogy lesz nyugdíjkötvény

2019.11.13. 10:05
Kérdés az, hogy mikor, ugyanis a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) sikere miatt elhalasztják a bevezetését.

Ezeket a cikkeket olvastad már?