Blogolj!

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől

Charlotte

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a bejelentette, a Diákhitel 2-t, amely kamatmentes, képzési díjakra lehet felhasználni.

Idén körülbelül 24 ezer olyan diák van Magyarországon, akit önköltséges szakra vettek fel, és a 25 százalékuk igénybe veszi a Diákhitel 2-t.

Hozzátette, a kormány döntése nyomán a második gyermek megszületése után a hitel 50 százalékát, míg a harmadik gyerek után a teljes hitelt elengedik.

Még májusban jelentették be, hogy októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.

Nyelvtanulásra 500 ezer forint vehető fel.

Forrás: MTI

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/82904/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Egyre több a szabályszegés, az emberek türelme fogy

2020.04.05. 11:55
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját.

733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 2 idős beteg

2020.04.05. 07:25
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek …

Blogstar kávéház

2020.04.04. 21:40
A maszkviselés egyszeregye, az ellenzék hiteltelensége, Olaszország csúcspontja, Svédország következetlensége és Ubrankovics Júlia szexi karanténszelfije online lapszemlénkben.

Nagyhétben és Húsvétkor is zárva maradnak a templomok

2020.04.04. 18:35
Tekintve a kijárási korlátozásra illetve a arra, hogy a koronavírus járvány még messze nem vonult le hazánkban, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábbi rendelkezései a …

Az ellenzék javaslatai hiteltelenek - A Fidesz kiáll a Járványügyi Alap létrehozása mellett

2020.04.04. 16:20
Az ellenzék már 2008-ban megmutatta, hogyan kezelnék a válságot: megszorításokkal, adóemelésekkel, …

Gulyás Gergely: 663 milliárd forint kerül a járványügyi alapba

2020.04.04. 12:45
A koronavírus-járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosít a kormány, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a …

A tömeges megbetegedések küszöbén vagyunk

2020.04.04. 10:35
Délelőtt megtartotta napi sajtótájékoztatóját az Operatív törzs.

Újabb hat beteg hunyt el, 678-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma

2020.04.04. 07:25
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. …

Blogstar kávéház

2020.04.03. 22:10
Az Európai Néppárt boszorkányüldözése, Brüsszel sértegetései, Giuseppe Conte felelőtlensége, a veszélyhelyzete próbatétele és Jaksity Kata állásvadászata online lapszemlénkben.

Operatív törzs: nincs szükség a teljes magyar lakosság tesztelésére

2020.04.03. 11:45
Még mindig a csoportos fertőzések időszakában vagyunk, és közösen, nap mint nap tennünk kell érte, hogy laposítsuk a járványgörbét – fogalmazott az …

Ezeket a cikkeket olvastad már?