Többen meghaltak egy németországi lövöldözésben
Többen meghaltak és megsérültek, amikor egy férfi tüzet nyitott pénteken a németországi Rot am See-ben.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Szkafander

A kiberháború űrösszecsapása.

A következő háborúk színhelye a világűr lesz, az USA már létre is hozta a Space Force-t. A csillagháborús program új lendületet kapott, lehet készíteni a lézerágyúkat. A határ már nem a csillagos ég, a kiberháború kiterjed az extraterresztriális területekre – állítja a Népszava Online.

„S mielőtt bárki végbélszondázó E. T.-kre, alienekre, Zod tábornokra, agresszív marslakókra, 'űrbogarakra' gondolna, itt a Birodalomról van szó – illetve kettőről is! Nem a Star Wars epizódjaiból, ezek földiek, egészen pontosan a már a magyarok spájzában is megfordult oroszokét és a kínaiakét emlegették. És korántse szkafanderben és alakzatban repülő légi deszantosokat képzeljünk magunk elé, amint 2000 és 40 000 kilométeres magasságban (netán rögtön a Holdon vagy a Marson masírozva) osztják a halálsugarakat, hanem az ugyanebben a szférában keringő műholdak védelmére létrehozott eddig kb. 300, valószínűleg elsősorban mérnök-informatikusokból álló elit egységet, akik a Földről látják el a műholdjaik védelmét. Melyeken keresztül koordinálják a szárazföldi, vízi és légi alakulatok (mégiscsak a légtérben vívott) csatáit, ugyanakkor megelőző csapásokat tudnak mérni a támadó szándékú, az ország biztonságát fenyegető, idegen műholdakra. Ilyen értelemben a következőként megjósolt, illetve már zajló kiberháború részeként aposztrofálható az űrösszecsapás.”

A következő háborúk színhelye a világűr lesz, az USA már létre is hozta a Space Force-t

A világ nem elég! - a '60-as évekbeli, hidegháborús kémhistória, majd az évezredforduló környékén belőle készített James Bond-film címe pompásan összefoglalja, hogy a már zajló kiberháború miért is terjed ki extraterresztriális területekre, a világunk köré, az űrbe. A csillagháborús program új lendületet kapott, lehet készíteni a lézerágyúkat.

Felelősség

Az Amazonas kisajátítása.

Bolsonaro elnök politikájáról és az amazonasi erdőtüzekről is vall Angela Vidal Gandra da Silva Martins brazil családügyi államtitkár a Mandiner.hu interjújában.

„Felelősek vagyunk a 'világ tüdejéért', ahogy mondják, de közben nem felejthetjük el a tényt, hogy az Amazonas a miénk. Úgy tíz éve édesapám részt vett egy környezetvédelmi kongresszuson Németországban, ahol azt mondták neki, hogy az Amazonas a világ tulajdona. Nem: az esőerdő hozzánk tartozik. Gondolkodunk azon, hogyan oldhatnánk meg a törzsek és a farmerek problémáit, de ez nem fog egyik pillanatról a másikra megtörténni. Egy nem túl fényes örökséget vettünk át, és nehéz az újjáépítés. A médiának inkább Venezuelára kéne fókuszálnia, ahol emberek halnak meg, mert nem jutnak gyógyszerhez. Jártam ott, láttam, milyen állapotok vannak ott, a média pedig alig számol be arról, hogy ténylegesen mi folyik az országban. Bolsonaro elnök joggal haragszik a sajtóra.”

Az Amazonas a miénk - Angela Martins brazil államtitkár a Mandinernek

„Bolsonaro egy egyszerű, egyenes ember, mond bizonyos dolgokat, néha aztán bocsánatot kér értük, mert tud alázatos is lenni" - mondja a brazil elnökről Angela Vidal Gandra da Silva Martins. A dél-amerikai óriásország családügyi államtitkárát a Bolsonaro-kormányzat politikájáról, társadalmi nézeteiről és ideológiai harcairól kérdeztük, de szóba került a feminizmus és természetesen az amazonasi erdőtüzek kérdése is.

Előítélet

A dzsihadisták integrálása.

Aggasztó a helyzet a Balkánon, mert az Iszlám Állam és más iszlamista terrorcsoportok szétesése miatt egyre több szélsőséges térhet vissza Szíriából – erről beszél Zoran Dragisic, a szerb parlament védelmi bizottságának tagja a Hirado.hu cikkében.

„A dzsihadisták a társadalom peremén helyezkedtek el, mielőtt az Iszlám Állam harcosai lettek, mert nem voltak megbecsült tagjai annak a közösségnek, ahol éltek. Visszatérésükkel azonban hasonló helyzetbe kerülnek. Az európai országokban ugyanis sok az előítélet a muzulmánokkal szemben, amely nehezíti a helyzetüket, bár a muzulmánok sem tesznek túl sokat azért, hogy beilleszkedjenek a társadalomba. Zoran Dragisic szerint azok, akik az Iszlám Állam oldalán harcoltak, bűncselekményeket követtek el, terrorista szervezet tagjai voltak, ezért felelniük kell a törvény előtt. Amikor leülték a börtönbüntetésüket, akkor lehet arról beszélni, hogyan tudnak integrálódni a társadalomba.”

Zoran Dragisic: Észhez kell téríteni a visszatérő dzsihadistákat

Egy nap alatt megint több mint 400 illegális bevándorló érkezett a görög szigetekre Törökország felől. Hetek óta újra kritikus a helyzet, már-már a 2015-ös állapotokat idézi, ami idővel a Balkánon is jelentkezhet.

Csőd

Karácsony alkalmatlansága.

Az ellenzéki együttműködés összeomlott, kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos – elemez az Origo.hu cikkében Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke.

„Kósa hozzátette, hogy Karácsony Gergely annyira alkalmatlan, hogy a baloldali szavazók is annak látják. A fővárosi ellenzéki főpolgármester-jelölt egy szót sem ejtett arról, hogy 5 évig vezette Zuglót, eredmény nulla, botrány, botrány hátán, csődben van a kerület. Ezzel szemben semmilyen összefogás nem segít – jelentette ki.”

Kósa Lajos: Az ellenzéki együttműködés összeomlott

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a kötcsei Polgári Pikniket megelőzően úgy fogalmazott újságírók előtt, hogy az ellenzéki együttműködés összeomlott, kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos. Kósa hozzátette, hogy Karácsony Gergely annyira alkalmatlan, hogy a baloldali szavazók is annak látják.

Lázadás

Détár Enikő anyai vadhajtásai.

Engedni kell, hogy a tinédzserek lázadjanak, mert csak így tudják megtanulni, kik is ők valójában – vallja Détár Enikő (55). A színésznő büszke arra, hogy baráti kapcsolatot ápol gyermekeivel, Eszterrel (30) és Zsigmonddal (18) – írja a Blikk Online.

„– Az én gyerekeim gyorsan önállósodtak, s ugyan egy anya mindig félti őket, de engedni kell, hogy a saját útjukat járják. A vadhajtásokat lehet nyirbálni, de sosem hittem a fenyegetésben, ráadásul nehezen szabok határokat – vallotta be Enikő, aki elárulta, a beszélgetés erejében hisz, ha kell, inkább ötvenszer elmond valamit, mint hogy veszekedni kelljen. – Sosem voltam keménykezű édesanya, de hiszem, hogy a gyerekeket hagyni kell kamaszodni, hogy ne 30-40 évesen törjön elő belőlük a lázadó. Persze, mint mondja, szülőként nehéz végignézni, mit okoz egy gyerek rossz döntése, de a tiltással is vigyázni kell, nehogy a saját érzelmeivel és a családjával is harcoló fiatal újabb rossz döntésbe sodorja magát.”

Détár Enikő őszinte vallomása az anyaságról

Az én gyerekeim gyorsan önállósodtak, s ugyan egy anya mindig félti őket, de engedni kell, hogy a saját útjukat járják. A vadhajtásokat lehet nyirbálni, de sosem hittem a fenyegetésben, ráadásul nehezen szabok határokat - vallotta be Enikő, aki elárulta, a beszélgetés erejében hisz, ha kell, inkább ötvenszer elmond valamit, mint hogy veszekedni kelljen.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/83372/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.24. 04:25
A Soros-hálózat tetten ért manipulációja, az Európai Néppárt liberális fordulata, a V4-ek jobboldalisága, a stressz felfoghatatlan rombolása és Rubint Réka drámai menekülése pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Ezeket a cikkeket olvastad már?