Blogolj!

Rollerrel hozná lendületbe a lelassult Vásárhelyt Grezsa István

Az önálló polgármesterjelölt szerint október 13-a egyik fő tétje, hogy sikerül-e újra lendületbe hozni a várost. Van is erre egy remek ötlete!

Fotók: Promenad.hu/Gémes Sándor

A hétfői naptól megnyílt a vadiúj hódmezővásárhelyi közlekedési eszközök, az elektromos rollerek kölcsönzési lehetősége Grezsa István választási irodájában. A 14 évesnél idősebb érdeklődők ingyen próbálhatják ki a 12 rollert, melyek a tervezett városi flotta első fecskéiként érkeztek Vásárhelyre. A Promenad.hu helyi portál beszámolója szerint már az első nap délelőttjén hatalmas volt az érdeklődés, és nem csak a fiatalok tolongtak, hogy a 25 km/órás sebességre is képes elektromos rollerre pattanhassanak – még egy 76 éves bácsi is jelentkezett!

Grezsa István önálló polgármesterjelölt elkötelezett amellett, hogy lendületbe hozza a lelassult várost, fiatalos dinamikával pörgetné fel a települést. Ennek egyik első állomásaként

háromszáz elektromos rollerből álló flotta kiépítését tervezi Hódmezővásárhelye.

A kampányában elektromos rollerrel közlekedő politikus közölte, Hódmezővásárhely közigazgatási területe 50 ezer hektár, ezért nehéz megszervezni a közlekedést. Jelentős változást hoz majd a tram-train elkészülte 2021 szeptemberére, amely félórás villamosúttal összeköti Hódmezővásárhely és Szeged belvárosát. A tram-train környezetbarát beruházásához csatlakozva építené ki Grezsa az elektromosroller-rendszert, amely elsősorban a fiatalabb korosztálynak lehet vonzó. Az elektromos rollerek a tervei szerint nem kiváltanák, hanem kiegészítenék a helyiek által rendkívül kedvelt kerékpáros közlekedést.

„Európa egyik legolcsóbban működtethető elektromosroller-flottáját szeretné Hódmezővásárhelyen kialakítani. A városban több ponton elhelyezett eszközöket mobiltelefonos alkalmazás segítségével lehet majd bérelni. A teljes rendszer 2021 szeptemberétől működne, de a próbaüzem már jövőre elkezdődhet”

– árulta el.

Hozzátette: Vásárhely kiválóan alkalmas az új szolgáltatás bevezetésére, hiszen belterületen 32 kilométer, külterületen 50 kilométer kerékpárút van, és a Modern Városok Program keretében további 117 kilométer építését tervezik.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/83426/pics/lead_800x600.jpg
elektromos roller,Grezsa István,Hódmezővásárhely,közlekedés,Polgármester,polgármesterjelölt
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Egy majdnem száz méter hosszú szerelvény vonul át a fél országon

2019.12.04. 15:25
A 95 méter hosszú és 309 tonnás szerelvény szerda éjjeltől péntek hajnalig vonul végig Győr mellől Tiszaújvárosba. Lezárásokra kell számítani.

Nagy fene köd lesz!

2019.12.04. 05:30
Vigyázzanak az utakon szerdán!

Lezárásokra kell számítani pénteken a fővárosban

2019.11.28. 08:15
Pénteken újabb klímasztrájk lesz Budapesten, ami lezárásokat von maga után, így ha valaki autóval vág neki a belvárosnak, jobb, ha felkészül a kisebb-nagyobb forgalmi változásokra.

Nem vagyunk felkészülve a téli autóvezetésre

2019.11.26. 12:35
Tájékoztató füzettel hívja fel a figyelmet a járművek téli felkészítésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A több tízezer példányban készült kiadvány elérhető a …

Tolonganak a polgármester-jelöltek Balatonszepezden

2019.11.26. 10:20
A Balaton-parti település volt az egyik az országban, ahol nem volt polgármesterjelölt az önkormányzati választásokon – a másik a Zala megyei Lakhegy. Most tizennégyen indulnak a szepezdi …

Már Londontól is elbúcsúzhat az Uber

2019.11.25. 15:35
Nagy pofont kaptak az Uberesek Londonban, ugyanis nem hosszabbítja meg az illetékes közlekedési hatóság az Uber taxiszolgáltatási engedélyét azt követően, hogy hétfőn lejárt az eddig érvényben lévő engedélye.

Jön a dugódíj Budapesten, a dízelautókat is kizárnák a belvárosból

2019.11.20. 12:25
Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az RTL Híradójának arról beszélt, bevezetik a dugódíjat Budapesten és öt éven belül a dízelautók behajtását …

Borkai Zsolt lemond a polgármesteri tisztségről

2019.11.06. 10:20
A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere, politikus ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében …

Forgalomkorlátozások a fővárosban a török elnök látogatása miatt

2019.11.06. 05:40
Csütörtök éjfélig tartanak a lezárások; mutatjuk, mire figyeljenek!

Eldőlt: Jászberény november 10-én újra választ

2019.10.26. 07:10
Olyan súlyos jogsértések történtek, melyek befolyásolhatták az október 13-i eredményt. A Fidesz-KDNP-s Szabó Tamás tehát kapott még egy esélyt, hogy megőrizze hivatalát a jobbikos …

Ezeket a cikkeket olvastad már?