Blogolj!

Blogstar kávéház

Feladat

Trócsányi László küldetése.

Orbán Viktor szerint Trócsányi László érti Európa lényegét – emeli ki a Hirado.hu.

„Az Európai Unió bővítése szép és nagy feladat, a magyarok pedig szeretik a szép és nagy feladatokat – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Trócsányi László biztosi jelöléséről, miután Norbert Hoferrel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével tárgyalt. A kormányfő úgy fogalmazott, Trócsányi László nagy tapasztalatokkal rendelkezik, érti Európa lényegét, és alkalmas arra, hogy segítse a csatlakozni akaró országokat, hogy átvegyék az európai szabályokat, normákat és értékeket.”

Orbán Viktor szerint Trócsányi László érti Európa lényegét

Trócsányi Lászlónak a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát szánja az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, aki kedden mutatta be a novemberben hivatalba lépő testület tervezett összetételét. „ Az Európai Unió bővítése szép és nagy feladat, a magyarok pedig szeretik a szép és nagy feladatokat" - ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Trócsányi László biztosi jelöléséről, miután Norbert Hoferrel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével tárgyalt.

Világvége

A szedett-vedett balliberális elit bukása.

Trócsányi László biztosi jelölése megmutatta, a hazai balliberális politikai elit megint túlgondolja a szerepét: ismét kiderült, semmit nem ér a szavuk Európában – állítja az Origo.hu.

„Jól láthatóan a szedett-vedett magyar balliberális elit valamiért még mindig azt hiszi, hogy szavának súlya van Európában, páran közülük pedig egyenesen azt gondolják, véleményük akár döntő is lehet. Csakhogy az elmúlt napok eseményei minden eddiginél jobban megmutatták, hogy saját szektáikon és a Soros-világ kitartottjain kívül senki sem kíváncsi rájuk. Elmúltak ezek az idők, új szelek fújnak, azonban a balliberális szellemi holdudvarnak ezt nem igazán sikerült eddig észrevennie. Ugyanolyan gőggel, felsőbbrendűséggel és nagyképűséggel mondják a magukét, ugyanolyan vehemenciával ostorozzák Magyarországot, mintha nem szenvedtek volna három egymást követő választáson megalázó vereséget. Hiába ágáltak Trócsányi László ellen minden fórumon, hiába kürtölték világgá amennyiszer csak lehet, hogy eljön a világvége, ha a magyar szakember fontos pozícióba kerül, Ursula von der Leyen egyetlenegy pillanatig sem hallgatott rájuk: az egyik legfontosabb portfóliót szánta neki.”

Ennyit számít Gyurcsányné szava Európában: semmit

Néhány hazai balliberális politikus komoly hisztibe kezdett az után, hogy Ursula von der Leyen Trócsányi Lászlónak adta az egyik legfontosabb tárcát: Gyurcsányné még a döntés előtt őrjöngött az ATV-ben, Ujhelyi István pedig közösségi oldalán borult ki. A szedett-vedett, hazai balliberális elit megint túlgondolja a szerepét: ismét kiderült, semmit nem ér a szavuk Európában.

Teher

A bankszektor elhasalása.

Elhalasztják az erős ügyfél-azonosítást. Patai Mihály szerint a hazai szereplők nem készültek fel maradéktalanul a szeptember 14-i indulásra – írja a Népszava Online.

„A bankok tavasszal nyolc hónapnyi haladékot kaptak az átutalások pár másodpercen belüli végrehajtását lehetővé tevő azonnali fizetési rendszer bevezetésére. Nyáron a pénzmosás elleni törvény által előírt teljes körű ügyfél-azonosítás határidejét tolták ki október végégig. Most pedig a PSD2 azon előírásai kapcsán biztosítanak 12 hónapos 'meghosszabbított átállási időszakot', amelyek az ügyfelek adatainak erősebb védelmét szolgálnák. A pénzügyi szektor tehát úgy tűnik, nem áll a helyzet magaslatán. Ebben komoly szerepet játszik, hogy a banki IT-rendszerek elavultak és bonyolultak, nehéz hozzájuk kapcsolni az innovatív technológiákat. Ráadásul sok az új, komoly adminisztratív terheket jelentő jogszabályi előírás. Mindehhez pedig munkaerőt is nehezen találnak a bankok.”

Ismét elhasalt a bankszektor

Elhalasztják az erős ügyfélazonosítást. Patai Mihály szerint a hazai szereplők nem készültek fel maradéktalanul a szeptember 14-i indulásra. Újabb, évek óta ismert határidő teljesítésére adott jelentős haladékot a pénzügyi szektornak a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az európai unió PSD2 néven futó, módosított pénzforgalmi irányelve értelmében a pénzintézeteknek szeptember 14-től, vagyis most szombattól többlépcsős ügyfélhitelesítést kellett volna kérniük a bankkártyás fizetéseknél.

Mankó

A játékfüggők önkorlátozása.

A Szerencsejáték Felügyelet adatai szerint egyre többen élnek évente a jelentős önkorlátozás lehetőségével, és tiltatják ki magukat a játéktermekből Az addiktológus szerint ez az opció hasznos, a teljes gyógyuláshoz azonban többre van szükség – mutatja be a Magyar Hírlap Online.

„Hogy miért döntenek az önkorlátozás mellett egyre többen, arra kutatások hiányában csak tippelni lehet. Ott lehet a családi nyomás is a háttérben, de az is, hogy belátja a játékos, hogy külső korlátok segíthetnek neki, mivel egyedül nem képes ellenállni a késztetésnek – nyilatkozta lapunknak Demetrovics Zsolt addiktológus. Az ELTE professzora szerint fontos látni, a játékszenvedély olyan betegség, ahol a visszaesés kockázata rendkívül magas, és olyan esetekben, amikor az érintett visszazuhanna, az önkorlátozás hasznos 'mankó' lehet, hogy ezen a mélyponton átlendüljenek. Ugyanakkor megjegyezte, az önkitiltás – amely lehetőséget egyébként érdemes lenne szélesebb körben ismertté tenni – önmagában nem elég, komplex kezelésre van szükség, amelynek a gyógyszerek, a pszichoterápia és a sorstárssegítő csoportok éppúgy része, mint a jogi és fizikai korlátozások.”

Egyre többen tiltatják ki magukat a játéktermekből

Magyarországon a szerencsejáték- függőségben szenvedők 2016. ja­-nuár 1. óta tehetnek jelentős önkorlátozó nyilatkozatot a Szerencsejáték Felügyeletnél. Ennek értelmében egy vagy több szerencsejáték fajtára vagy adott szervezőkre - így kaszinókra vagy játéktermekre - kiterjedően önmagukat tiltatják el szenvedélyük tárgyától egy, három, esetleg öt évre.

Nyugalom

Vasvári Vivien higgadt szakítása.

Válásáról mesélt részletesen az RTL Fókusz című műsorában Vasvári Vivien – számol be róla a Blikk Online.

„A szőke szépség továbbá azt is elmesélte a Fókusznak, hogy egy hangos szó sem hangzott el, mialatt megbeszélték a különválást. 'Teljesen higgadtan, nyugodtan álltunk ehhez a dologhoz' – mondta. 'Én azt gondolom, hogy a jövőben is jóban leszünk, a gyerek miatt mindenképp' – tette hozzá. Vasvári Vivien pillanatnyilag egyébként nagyon nyugodtnak, felszabadultnak érzi magát.”

Őszintén beszélt a szakításukról Vasvári Vivien: „Semmi valós állítás nincs abban, hogy mi békülni fogunk"

Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, Vasvári Vivien és Fecsó egy évnyi házasság után elválnak. A modell most az RTL Klub Fókusznak beszélt a válásról, annak okáról, valamint következményeiről. „Valamiért így döntöttem, tehát ezt mindenki fogadja el, ne kezdjen el találgatni, semmi valós állítás nincs abban, hogy mi békülni fogunk.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/83498/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Ezeket a cikkeket olvastad már?