Blogolj!

Kocsis Máté: a kormány soha nem mondta meg senkinek, hogy hány gyermeket kell szülnie

A Fidesz frakcióvezetője csütörtök délután Szentesen beszélt a Csongrád megyei település lehetőségeiről, valamint reagált a kormányt kritizáló ellenzéki hangokra is.

Fotó: Dorogi László

Történelmi lehetőség előtt áll Szentes, hiszen egy bivalyerős parlamenti államtitkár mellé végre egy tapasztalt polgármestert kaphat, aki élvezi a kormánypárt támogatását

- fogalmazott határozottan Kocsis Máté csütörtök délután Szentesen. A Fidesz frakcióvezetője nem véletlenül látogatott el a Csongrád megyei településre, hiszen valóban szoros verseny várható az október 13-i önkormányzati választáson, mind a polgármesteri címért, mind az egyéni körzetekben.

Szentesen időtlen idők óta az MSZP-s Szirbik Imre vezeti a várost, ám a sok-sok évnyi szolgálat után idén már nem indul el a címért, ez pedig alaposan felkavarta a szentesi állóvizet. A polgármesterségre hárman, a Fideszes Gémes László, Szegvár jelenlegi polgármestere, a pártszédelgő, legutóbb éppen a Jobbiknál táncoló Szabó Zoltán Ferenc (a Jövőnk Szentes Egyesület égisze alatt politikust támogatja Szirbik) és a függetlenként induló, ex-Fideszes Antal Balázs Tibor pályáznak. Utóbbi éppen pártcsaládjával szembe menve próbálja kikaparni magának a gesztenyét…

A sors furcsa fintora, hogy Szentesen tulajdonképpen három Fideszes polgármester-jelölt indul, de a kormánypárt csak és kizárólag egyet, Gémes Lászlót ismeri el sajátjának

- szögezte le Kocsis Máté, utalva arra, hogy egykor Szabó is „náluk” kezdte politikai pályafutását.

A kormánypártok egyetlen polgármester-jelöltje Gémes László, hiába gondolja ezt másként Antal Balázs Tibor, akit csak árulóként tartunk számon

- fogalmazott élesen a frakcióvezető a függetlenként induló polgármesterrel szemben.

Kocsis Máté arról is beszélt, teljesen mindegy, hogy a szentesi emberek mit gondolnak az aktuális kormánypártról, október 13-án a város jövője lesz a tét.

„Ha egy polgármester nincs jóban a vezető politikai közösséggel, egészen egyszerűen nem tudja hatékonyan érvényesíteni a település jogait. Talán ebben a kampányzajban ritkán hallani arról a teljesítményről, amit a magyar emberek az elmúlt években letettek az asztalra. Tudjuk, rengeteg gond és probléma van még az országban, de azt egy pillanatra se felejtsük el, hogy

egyáltalán nem természetes dolog Közép-Kelet-Európában minden évben 4-5 százalékos gazdasági növekedést produkálni. Ehhez nagy akaraterő kellett 2010-ben a magyar emberek részéről, akik egyértelművé tették, nem akarnak ott maradni, ahová küldik őket.

Nem kérdés, jó irányba tart az ország gazdasága, a kormány 1300 milliárd forintos adósságállományt vállalt át a településektől, megnőtt a befektetési hajlandóság, sok cég érkezik hozzánk, sokan vállalkoznak és egyre többen dolgoznak

- tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. A kormány családtámogatási politikáját kritizáló ellenzéki hangokra reagálva kijelentette: Orbán Viktor és a magyar kormány soha nem mondta meg senkinek, hogy hány gyermeket szüljön, a kormányzat csupán azt a döntést hozta meg, hogy akik szeretnének gyermeket vállalni, azoknak minden segítséget megadjon.

Farkas Sándor államtitkár úgy fogalmazott, az önkormányzati választás tétje Szentesen az, hogy ezt a gazdasági és politikai támogatást megkapja a város.

Az ország élmezőnyébe szeretnénk juttatni Szentest a középvárosok kategóriájában. Azok a fejlesztések, amelyek a városban bekövetkeztek az elmúlt években egyáltalán nem a gazdaságfejlesztésről szóltak. Igazán kanyargós úton jártunk a városban az elmúlt harminc évben, de most már igazán szeretnénk kiegyenesíteni ezt az utat.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/83559/pics/lead_800x600.jpg
Fidesz,Kocsis Máté,önkormányzati választás,Szentes
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-09-13 16:16:21
Hagyjuk már a bodrogközi náthás 3,14csába ezeket a nyomorult, eszement, aberrált liberráltakat !!!!
Mindenki békéljen meg azzal a kellemetlen ténnyel, hogy Magyarországon nem született még olyan (kunhalmiul: ojjan) ember, aki tudott volna legalább egy egyszerű tőmondatot kiejteni a száján, vagy ugyanezt papírra vetni, amibe a nyavalyás, satnya, tornából felmentett, komcsi ivadékok nem tudtak volna azonnal belekötni, és egy percen belül nem tudtak volna kiforgatni !!!!!
Ezek az aljas senkiháziak ilyenek (kunhalmiul: íjjenek), így születtek, és így is fognak kipusztulni.
Igaz szó nem hagyta, nem hagyja és nem is fogja elhagyni soha a pofaberendezésüket !!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Orbán Viktor memorandumot intézett a Néppárthoz

2020.02.18. 18:20
A miniszterelnök a memorandumban a néppárt stratégiai irányvonalának módosítását javasolja: az EPP térjen vissza a Wilfried Martens-i örökséghez, a néppárt vezető testületeiben a centrista …

Sávjaira hullott a szivárvány, bedőlt az ellenzéki összefogás Kaposváron

2020.02.17. 09:30
Elváltak egymástól a szivárvány sávjai a somogyi megyeszékhelyen, az ötpárti összefogás négy szereplője is bemondta az unalmast. Csoda, hogy …

Orbán Viktor: jön az újabb nemzeti konzultáció

2020.02.12. 21:05
A kormány tudni szeretné, miként vélekednek a magyarok „az iparággá vált börtönbizniszről”, a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról, a Szeviép-üggyel összefüggésben …

A börtönbizniszről és a bírói botrányról tárgyal a Fidesz-frakció

2020.02.12. 11:40
Rendbe tennék végre azokat az ügyeket, melyek sértik a magyar emberek igazságérzetét.

Patakon is leverte a Fidesz az ellenzéket

2020.01.27. 05:55
Nemcsak Győrben, hanem Nógrád megyében is kormánypárti siker született vasárnap. Az októberi „döntetlen” után a Fidesz jelöltjének szavaztak bizalmat Patakon.

Dézsi: Győr nem lett ellenzéki bástya

2020.01.27. 05:50
Az új fideszes polgármester azt ígéri, kinyitják a városházát, egyeztetnek az emberekkel, civil szervezettekkel, kamarákkal a város fejlesztéséről.

Húzza az időt az Európai Néppárt, továbbra is függőben a Fidesz sorsa

2020.01.23. 10:35
Nem tudott egyezségre jutni az EPP által felállított "bölcsek tanácsa" a Fidesz pártcsaládon belüli jövőjével kapcsolatban, ezért a …

Hét településen tartanak időközi választást vasárnap

2020.01.23. 08:10
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket …

Se kiköpni, le lenyelni nem tudja a Néppárt a Fideszt?

2020.01.20. 17:40
Nincs egyezség a néppárti bölcsek között a Fidesz sorsáról. Sajtóhírek szerint az Európai Néppárt február 3-i közgyűlésén nem kerül napirendre a Fidesz tagságának kérdése, …

Cserbenhagyta Magyarországot az Európai Néppárt

2020.01.16. 05:35
A szocialisták mellé álltak a hazánkkal szembeni európai boszorkányüldözésben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?