Blogolj!

Európában a magyar gazdaság fejlődik a leggyorsabban

A magyar gazdaság növekedési üteme ma a legnagyobb az Európai Unióban - mondta el Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország 2010-ben még a csőd szélén egyensúlyozott, de az 5,1 százalékos gazdasági növekedéssel Európa-bajnoknak tekinthető, ilyen bővülést más uniós tagország nem tud felmutatni. Hozzátette, ráadásul Magyarország elért oda, hogy néhány lépésre van a teljes foglalkoztatottságtól, s a világ országai közül a 34. legjobb exportteljesítményt nyújtja annak ellenére, hogy lakosságszámát tekintve a 92. helyen áll.

Mindezt az ország eladósodása nélkül, sőt, a államadósság folyamatos csökkenése mellett sikerült elérni.

A fejlődés értékét növeli, hogy arra a világgazdaság "turbulens időszakában" került sor, amely óriási hatással van az olyan kicsi, nyitott gazdaságokra, mint a magyar.

Megerősödött Közép-Európai térségbe tartozó Magyarországnak megváltozott a súlya az európai gazdaságban, kulcsszerepe van az unió versenyképességének jövőbeni alakításában. Példaként hozta fel, hogy a visegrádi országok - amelyek közé Magyarország is tartozik - tavaly 74 százalékkal nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le Németországgal, mint Franciaország.

A sikerekhez szükség volt a magyar emberek, a magyar vállalatok kiváló teljesítményére, a kormányzat gazdaságpolitikájára, aminek köszönhetően ma Magyarországon vannak a legalacsonyabb adóráták az unióban - hangsúlyozta. Kiemelte, a kormány elkötelezett a munkára rakódó adóterhek további csökkentésében.

A külgazdasági és külügyminiszter Somogyról elmondta, hogy a megyében működő vállalatok az első negyedévben 20 milliárd forint új beruházást valósítottak meg, 50 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ez a duplája az országos beruházási növekedés ütemének.

Az ipari teljesítmény 4,2 százalékkal nőtt, a munkanélküliség a harmadára esett vissza a megyében, így Somogy jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság kiváló eredményeinek elérésében.

Szijjártó Péter kitért rá: Magyarország az elmúlt években sikeres újraiparosítási politikát folytatott, ezzel együtt megmaradt a mezőgazdaság stratégiai szerepe.

Az agráriumban és az élelmiszeriparban meghatározó az innováció, csak az új technológiákat kidolgozó és alkalmazó vállalatok lehetnek sikeresek.
  

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/83652/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-09-17 11:11:17
Ez így természetesen rendben is van, a normálisan gondolkodó emberek megértik, tudomásul veszik, sőt nagyra értékelik is ezeket a ragyogó eredményeket.
Ugyanakkor óva intek mindenkit attól, hogy mindezt megpróbálja elmagyarázni bármelyik húgyagyú, aberrált, liberrált őrültnek, mert az arra fordított fáradság merő időpocsékolás !!!!
Soha nem fogják - vagy persze nem is akarják - megérteni, mert ők egyetlenegy dolgot értenek:
A "zorbán", meg a "zorbán kormány" nem mond igazat, az összes erről szóló hír mendemonda, és szemfényvesztés. >>>>>>>> és persze vesszen a "zorbán", ugye ?!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Ingyen szemüveg a rászoruló gyerekeknek

2019.12.07. 09:05
Aki szemüveges nagyon jól tudja, hogy milyen az élet nélküle, aki pedig vett már életében szemüveget tudja, hogy mélyen a zsebbe kell nyúlni, főleg, ha valamilyen speciális kialakításra is szükség van.

Átadták a Prima Primissima Díjakat

2019.12.07. 06:15
Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Blogstar kávéház

2019.12.07. 01:55
Ángyán József veszprémi borítása, az MSZP beismert hazugsága, a győri késelés pszichológiája, Kisó durva csattanásai és Hódi Pamela habos-babos esküvője szombati online lapszemlénkben.

M0: újabb szakaszt adnak át!

2019.12.06. 18:25
2019. december 8-tól ismét három sávon haladhat a forgalom a Csepel-sziget felől Buda irányába a Deák Ferenc (Hárosi) hídon – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 

Hatalmas gázrobbanás volt Eperjesen – öt halott

2019.12.06. 17:50
Rendkívül erős gázrobbanás történt péntek délben egy 12 emeletes lakóház felső részében a kelet-szlovákiai Eperjesen, öt ember meghalt – jelentette a TASR közszolgálati szlovák …

Szürke hétvége előtt állunk

2019.12.06. 16:55
Felhős lesz a hétvége. Nem kicsit. Nagyon. Böszme nagy felhők lesznek felettünk.

Még a troli is ajándékokat gyűjt

2019.12.06. 06:30
Idén is gyűjti az ajándékokat a budapesti Mikulástroli: a feldíszített, környezetkímélő és akadálymentes, különleges megjelenésű Solaris-Skoda trolibusz december 19-éig gyűjt ajándékokat a rászorulóknak.

Blogstar kávéház

2019.12.06. 05:20
Horváth Csaba trükkös garázsadója, a brit választás kiszámíthatatlansága, Franciaország lebénulása, az Európai Unió válsága és Palvin Barbi őrjítő idomai pénteki online lapszemlénkben.

Karácsonyi ajándék, újra böngészhetnek LMBTQI-oldalakat a Városháza dolgozói

2019.12.05. 14:30
A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint Karácsony Gergely megszüntette azt a Tarlós István által kezdeményezett pert, amelyet az …

Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában

2019.12.05. 13:45
Csütörtökön, dél környékén megszúrtak egy tanárt a győri Jedlik Ányos középiskolában - számolt be róla az Index olvasói értesítések alapján.

Ezeket a cikkeket olvastad már?