Blogolj!

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a belvárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a pénteken éjjel tartott akció során a rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek az V., VI. és a VII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a pénteken éjjel tartott akció során a rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek az V., VI. és a VII. kerületben.

Összesen 156 embert igazoltattak, tizenegy embert állítottak elő, közöttük hármat kábítószer birtoklása miatt, két-két embert garázdaság és zseblopás miatt, egy ellen pedig körözés volt érvényben. Összesen 280 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát, egy esetben sem volt pozitív eredmény.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 36 taxist ellenőriztek, itt egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, mert a taxinak használt autót korábban már kivonták a forgalomból. A társhatóságok további 12 esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.

A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen tartották a komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést.

A közleményben kiemelték: a BRFK a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok környezetében.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/83862/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,budapest,rendőrség
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Bármit hazudik az ellenzék, a Liget egyre zöldebb

2020.01.24. 09:15
További ötezer négyzetméterrel nő a zöldfelület a betonutak rovására a Városligetben, ahol 2019 végén 124 új ligethonos fát is elültettek a Liget Budapest projekt keretében, később pedig …

Debrecen tárt karokkal várja az új természettudományi múzeumot

2020.01.24. 05:15
Egyúttal visszautasítja Karácsony vádaskodását, miszerint tragikus lenne a múzeum odaköltöztetése.

Blogstar kávéház

2020.01.24. 04:25
A Soros-hálózat tetten ért manipulációja, az Európai Néppárt liberális fordulata, a V4-ek jobboldalisága, a stressz felfoghatatlan rombolása és Rubint Réka drámai menekülése pénteki online lapszemlénkben.

Varga Ivett lesz a BKK vezérigazgatója

2020.01.23. 13:05
Először fordul elő Budapest történetében, hogy női vezetője lesz a főváros közlekedési vállalatának.

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Rendkívüli főkapitányi értekezletet tartott a belügyminiszter

2020.01.21. 18:55
Rendkívüli rendőrfőkapitányi értekezletet tartott Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Bácsalmáson, a Magyarország schengeni határszakaszán felerősödött …

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Ezeket a cikkeket olvastad már?