Blogolj!

Blogstar kávéház

Hiány

A vidéki posták lelakatolása.

Míg a Magyar Posta létszámhiánnyal küzd, a vidéki hivatalok jó része kihasználatlan; falusi kisposták tömegére vár felszámolás a választások után – állítja a Népszava Online.

„Több száz kisposta bezárása természetesen a dolgozókat is érintené. Egyrészt szintet lépett a munkaerőhiány a Magyar Postánál: Rajkán már nem viszik ki a levelet, ezért az emberek maguk mennek el a küldeményekért a helyi postahivatalba. Ugyanakkor, a tervezett bezárások mellett az állami cég hatalmas létszámhiánnyal küzd: legalább 300 embert azonnal fel tudna venni kézbesítő, postai ügyintéző vagy gépkocsivezető pozícióba Szerencstől Szombathelyig, de Budapesten is rengeteg a betöltetlen állás. Pedig átlagosan 10 százalékos az idei bérfejlesztés a március elején aláírt bérmegállapodás szerint. Vagyis munka lenne az állami társaságnál, csak nem a falusi kispostákon. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan rúgják ki az embereket a cégtől: tavasszal csoportos létszám-leépítést hajtottak végre, mintegy 300 fővel csökkentették az irányítási-adminisztratív területen az állomány létszámát.”

Posták százait zárhatják be a választások után

Míg a Magyar Posta létszámhiánnyal küzd, a vidéki hivatalok jó része kihasználatlan; falusi kisposták tömegére vár felszámolás. Az önkormányzati választások és a rezsiutalványok kézbesítése után, október 17-én mintegy 300 falusi kispostát zárhatnak be országszerte - értesült a Napi.hu, több szakszervezeti forrásból.

Korda

Karácsony gazembersége.

Karácsony Gergely sötét alakok hátán kíván felmászni a hatalomba, de képtelen kordában tartani őket. Erről beszél Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az Origo.hu-nak.

„A szakértő elmondta, hogy a Lackner és társasága a 90-es évek szocialista és szabaddemokrata politikáját és politikusait idézi: akik gengsztermódszerekkel dolgoztak. Kifejtette továbbá, hogy abból is látszik Karácsony alkalmatlansága, hogy ilyen alakok hátán kíván felmászni és rajtuk keresztül pozícióhoz jutni, cserébe pedig számos gazemberség felett szemet huny. Arra viszont képtelen, hogy kordában tartsa ezeket az embereket.”

Farkas Örs: Karácsony sötét alakok hátán kíván a hatalomba felmászni

Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója nyilatkozott az Origo-nak a pénteken a Karácsony szövetségesének számító, kispesti szocialisták háza tájáról kirobbant gigabotrány kapcsán. A szakértő elmondta, hogy a Lackner és társasága a 90-es évek szocialista és szabaddemokrata politikáját és politikusait idézi: akik gengsztermódszerekkel dolgoztak.

Remény

Botka árokásása.

Lázár János szavai ellenére a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje sokszor illette kemény szavakkal a miniszterelnököt és kormányát – mutatja be a Hirado.hu.

„Az MSZP kongresszusán egy évvel a választások előtt Botka többször is keményen nekiment Orbán Viktornak. Mint mondta, a kormányfő 'a nemzet legnagyobb árokásója', és Putyinnak adja el a hazát. Azt is mondta, hogy a Fidesz a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosa, mert megölte a reményt.”

Botka korábban többször is kemény szavakkal illette a kormányfőt

Botka Lászlót dicsérte egy rádióinterjúban Lázár János. A Fidesz parlamenti képviselője arról beszélt, hogy ő Botkát annál okosabb és nyugodtabb embernek tartja, hogy túl keményen támadja ellenfeleit, és ezzel veszélyeztesse az általa vezetett város fejlődési esélyeit. Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Lázár egy kiváló stratéga.

Támogatás

A Jobbik antiszemitizmusa.

Nem ez az első antiszemita botránya Mirkóczki Ádámnak. 2013-ban például piros ultihoz hasonlította a holokausztot – tárja föl a Magyar Hírlap Online.

„Újabb jobbikos antiszemita botrány. Az elemi.hu birtokába került az a 2015-ös levelezés, amelyet a jobbikosok a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján indítottak. Ebben Mirkóczki vitatja az auschwitz-i haláltáborokban megölt zsidók számát, amelyre a Jobbik sajtóosztályának akkori munkatársa azt írta: ne tagadd a holokausztot! Inkább támogasd!”

Újabb jobbikos antiszemita botrány

Újabb jobbikos antiszemita botrány. Az elemi.hu birtokába került az a 2015-ös levelezés, amelyet a jobbikosok a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján indítottak. Ebben Mirkóczki vitatja az auschwitz-i haláltáborokban megölt zsidók számát, amelyre a Jobbik sajtóosztályának akkori munkatársa azt írta: „ne tagadd a holokausztot! Inkább támogasd!" A levelezéshez Balasi András, a főváros V.

Szerencse

Elton John imája.

Elton John kitárulkozott, és elárulta, imádkozott azért, hogy újra lássa fiait, miután majdnem meghalt a prosztatarák-kezelése után egy súlyos fertőzésben – így a Blikk Online.

Elton Johnt 11 napig ápolták, majd miután hazatérhetett még hét hétig kellett pihennie. „Hihetetlenül szerencsés voltam, habár be kell valljam, akkor nem éreztem magam túlságosan annak. Minden éjjel csak feküdtem az ágyamban azon gondolkodva, vajon meghalok-e. A kórházban, amikor leszállt az éj, imádkoztam: kérlek, ne hagyj meghalni, kérlek, hadd lássam újra gyermekeim, kérlek, adj még egy kis időt...”

Elton John ezért imádkozott a halálhoz közeli órákban

A zenészlegenda egy dél-amerikai turnéján betegedett meg, és emiatt időt kellett kivennie, hogy felépüljön. A 72 éves zeneszerző az emlékirataiban leírta: Az orvosok közölték David Furnish-el (a zenész férjével), Elton 24 órára van a haláltól. Ha a dél-amerikai turné egy nappal továbbment volna, akkor én már szenes pirítós lennék.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/84325/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hat új koronavírusos beteget regisztráltak, ketten elhunytak

2020.07.11. 09:10
Ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak száma, 2974-en pedig már …

Blogstar kávéház

2020.07.10. 22:45
A német migránspolitika pálfordulása, a példamutató magyar járvány elleni védekezés, a haladó nyugat transznemű modellje, a közösségi média fenyegető veszélye és a magyar labdarúgás reménysége szombati online lapszemlénkben.

Hárommal nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.07.10. 09:20
Ezzel 4223 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, összesen így már 593-an haltak meg, de 2941-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.07.10. 04:05
Az Európai Unió korrupciója, a koronavírus-járvány tombolása, a radikális baloldal káoszelmélete, a székelyek második esélye és Tóth Gabi szerelmi kürtölése pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.09. 04:45
A jogállamiság különös kompromisszumai, az európai szocialisták sunnyogása, a Nemzeti Konzultáció hasítása, a Balkán gócpontosodása és Farkasházi Réka lángoló szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.08. 04:00
Karácsony Gergely állati hazugsága, a szélsőbal előretörése, Magyarország rejtett csodái, az innovatív kenyerek térhódítása és Ada megtervezett babaprojektje szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.07. 05:20
Soros György abortuszpártolása, az iskolaőrök elrettentése, Baranyi Krisztina boszorkányüldözése, a britek kristálytiszta részegsége és a magyar Barbie testképzavara keddi online lapszemlénkben.

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

2020.07.06. 17:15
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Blogstar kávéház

2020.07.06. 05:10
Az olasz jobboldal szabadságharca, a gyermekorvosi ellátás megreccsenése, a hazai nyaralás biztonsága, a magyar gazdaság élénkülése és Kiszel Tünde ütős naptárfotója hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.05. 05:15
Orbán Viktor szívélyes köszöntése, a baloldali vörösbárók dőzsölése, a szélsőbaloldal randalírozása, a szabadstrandok süllyedése és Soltész Rezső várva várt visszatérése vasárnapi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?