Blogolj!

Blogstar kávéház

Roló

A CEU kapitulációja.

Mintegy 300 diák kezdte meg tanulmányait a Közép-európai Egyetem (CEU) bécsi kampuszán. Magyarország gazdasági és tudományos szempontból is veszített – állítja a Népszava Online.

„Szabadság nélkül nincs demokrácia. A CEU mindig is kiállt a demokratikus társadalmi értékek mellett, az utóbbi időben emiatt sok gondunk volt Budapesten – mondta hétfő délután Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora az egyetem bécsi kampuszának megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: noha kényszerítették őket arra, hogy amerikai akkreditációjú képzéseiket az osztrák fővárosba helyezzék át, Bécsben is otthon érzik magukat. – De maradunk Budapesten is, nem húzzuk le a rolót. Az Orbán-kormánnyal szembeni kapituláció nem opció – fogalmazott.”

CEU-rektor: Maradunk Budapesten is, nem húzzuk le a rolót

Mintegy 300 diák kezdte meg tanulmányait a Közép-európai Egyetem (CEU) bécsi kampuszán. Magyarország gazdasági és tudományos szempontból is veszített. Szabadság nélkül nincs demokrácia. A CEU mindig is kiállt a demokratikus társadalmi értékek mellett, az utóbbi időben emiatt sok gondunk volt Budapesten - mondta hétfő délután Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora az egyetem bécsi kampuszának megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Kvótacsapda

A V4-ek megingathatatlansága.

Bűnös dokumentum kerül ma az uniós belügyminiszterek tanácskozásának napirendjére. A máltai paktumot a német, az olasz, a francia és a máltai miniszter kötötte az Európai Bizottság migrációs biztosának óvó tekintete mellett – mutatja be a Magyar Hírlap Online.

„Magyarázkodnivalója nemcsak Seehofernek lesz, hanem egy másik máltai cinkosnak, Castaner francia belügyminiszternek is. A négy társát legyilkoló szélsőséges muszlim rendőrségi dolgozó ügye nyilvánvaló hibákra világított rá, ráadásul felmerült a gyanú, hogy a támadás valódi okait megpróbálták eltussolni. A német Die Welt szerint ez az ügy olyan lehet Macronnak, mint Merkelnek a kölni szilveszter. Castanernek és Macronnak inkább a hazai helyzetet kellene kezelnie, ahelyett hogy újabb migránsokat szabadítanak Európára. Mindeközben a francia liberálisok éppen kiátkozzák a neves jobboldali gondolkodót, Éric Zemmourt, amiért egy nagy port kavart beszédben az iszlám és a migráció veszélyeiről beszélt. A visegrádi belügyminisztereknek keményen kell ma fellépniük, hogy minden lehetséges módon megfékezzék az újabb elmebajt. Elég csak Franciaországra vagy Németországra nézniük, ha esetleg meginognának.”

Kvótacsapda

Jelen volt a finn belügyér asszony is, aki már csak azért is nyugodt lélekkel adhatta áldását az egész ostobaságra, mert azok, akik a bombák elől menekülve egészen a távoli Észak-Európáig jutnak, szívesebben szipolyozzák a svéd ellátórendszert.

Feszítés

A hibrid nacionalizmus öröksége.

Hamis történelmi távlatok kísérték a 20. század globalizációját. Az ideológiák a modern politikában a kovász, az éles kés szerepét töltik be: néha összeforrasztják, néha szétvágják a nemzetközi politika legfontosabb aktorainak tekinthető államokat – olvasható az Origo.hu történelmi elemzésében.

„A nagyhatalmak egyetértésének hatására megszületett, egy kísérletnek is tekinthető soknemzetiségű állam Európa térképén. A soknemzetiségű területből kellett egy működőképes államrezont szervezni; ehhez a nacionalizmusnak egy új fajtájára volt szükség, amit ma jugoszlávizmusnak, a délszlávok összetartozását kifejező nemzettudatnak nevezhetünk. Ez a hibrid nacionalizmus a nagyszerb nacionalizmus és a horvát, valamint a szlovén és más kisebb délszláv népek nacionalizmusának ötvözete. A kisnépi nacionalizmusok centrifugális ereje a nagyszerb nemzettudat volt. Már az új államalakulat első percétől kezdve éreztette hatását a kohéziót szétfeszítő centripetális erők működése.”

Hamis történelmi távlatok kísérték a 20. század globalizációját

Az ideológiák a modern politikában a kovász, az éles kés szerepét töltik be: néha összeforrasztják, néha szétvágják a nemzetközi politika legfontosabb aktorainak tekinthető államokat. A 20. század bővelkedik az ilyen ideológiavezérelt eseményekben, döntésekben. Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és a Károli Gáspár Református Egyetem docensének írása Kelet-Közép-Európa transznacionális eseményeiről, történéseiről és összefüggéseiről.

Hatékonyság

Tarlós István magabiztossága.

Magabiztos és stabil Tarlós István 13 százalékos előnye Karácsony Gergellyel szemben – írja a Nézőpont Intézetre hivatkozva a Hirado.hu.

„Hangsúlyozta, ennek ellenére a 13 százalékos szavazatelőny Tarlós István számára magabiztos állás, ugyanakkor a választási verseny a különbségtől függetlenül meglehetősen szoros. Megjegyezte, ami itt kulcsszerepet játszik majd a kampány utolsó hetében, az a mobilizáció és a mozgósítás hatékonysága. Az elmúlt években a közvélemény-kutatások megfelelő pontossággal, jó arányban tudták előre jelezni a választások végeredményét – mondta Lánczi Tamás politológus.”

Magabiztos és stabil Tarlós István 13 százalékos előnye

A biztos szavazók körében Tarlós István főpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltje 53 százalékon, Karácsony Gergely, az ellenzéki összefogás jelöltje 40, Puzsér Róbert, az Állampolgárok a Centrumban Egyesület jelöltje 7 százalékon áll. Berki Krisztiánnak jelenleg nincs azonosítható szavazótábora - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Méreg

Czippán Anett narancsos szexisége.

Dögös fekete fehérneműben állt a kamera elé Czippán Anett, aki vállalja, hogy narancsbőrös a combja és a feneke – így a Blikk Online.

„Mindenkinek van olyan testrésze, amit szeret, és van olyan, amit ki nem állhat. Én 15 éves korom óta utálom, hogy minden a combjaimra rakódik. Sajnos, a méreganyagok is – írta a kétgyermekes műsorvezetőnő, aki rajongói szerint elképesztően szexin fest friss fotóján.”

Bevállalta: Czippán Anett nem szégyelli narancsbőrös combját - fotó

Dögös fekete fehérneműben állt a kamera elé Czippán Anett, aki vállalja, hogy narancsbőrös a combja és a feneke. „Ma már van bátorságom ilyen képet posztolni" - írta friss, az Instagramra posztolt fotójához Czippán Anett, aki e kép tanúsága szerint mára már egyáltalán nem szégyelli, hogy teste itt-ott narancsbőrös, hiszen úgy véli: ez „része" lett az emberek többségének.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/84376/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Ezeket a cikkeket olvastad már?