Blogolj!

Blogstar kávéház

Munka

Karácsony köszönete.

Történelmi győzelem született vasárnap Budapesten, ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad – mondta az Origo.hu szerint Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester az önkormányzati választás eredményét értékelve.

„Budapest holnaptól mindannyiunk közös otthona lesz és azokat is képviselni fogom, akik nem rám szavaztak – jelentette ki és köszönetet mondott az őt támogató politikusoknak, civileknek és szavazóknak. Elmondta, Tarlós István telefonon gratulált neki. Karácsony Gergely megköszönte a leköszönő főpolgármester eddig elvégzett munkáját.”

Karácsony Gergely a győzelmét értékelte

Történelmi győzelem született vasárnap Budapesten, ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad - mondta Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester az önkormányzati választás eredményét értékelve vasárnap este. Karácsony Gergely úgy értékelt, október 14-én "egy másik országban ébredünk", egy olyanban, ami elkezdte visszaszerezni a saját szabadságát.

Reagálás

A NER megroppanása.

A Népszava Online szerint a vidéki nagyvárosokból építkezhet az ellenzék. Elképzelhető, hogy a mostani választás után nem két, hanem három részre szakad majd az ország.

„– A Budapest utáni öt legnagyobb városból Pécs, Miskolc és Szeged az ellenzéké lesz, legalábbis a feldolgozottság jelen, fél tízes állása szerint – magyarázta. – Azaz az ellenzék két komoly helyszínen legyőzte a Fidesz-KDNP-t. Ez pedig azt jelenti, hogy új országra ébredünk hétfőtől, hiszen az ellenzéki pártoknak a korábbi egy helyett három komoly bázisuk lehet vidéken, ami anyagi, érdekérvényesítési és bázisépítési szempontból is fontos. Ennél többet nem lehetett várni a választástól, így is el lehet mondani, új helyzet állt elő a NER-ben, amire a kormánypártoknak reagálnia kell.”

Vidéki nagyvárosokból építkezhet az ellenzék

A baranyai megyeszékhelyen nem annyira a helyi jelöltekről szólt az önkormányzati választás, hanem arról, hogy a város lakói mennyire szeretik vagy utálják a Fideszt. Verekedéssel indult a választás Pécsen. Reggel Gyimesi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője be akart jutni a meszes lakótelep önkormányzati irodájába, ahol a kormánypárti jelölt csapata ételcsomagot osztott a környékbeli romáknak, ám az ajtónálló közmunkások nem engedték be őt és a politikust elkísérő ATV-riportert, Szalai Pétert.

Labda

Az ellenzék pozícióharcai.

A fővárosban komoly hatalmi belharc és osztozkodás kezdődhet a választás után – erről beszél Lánczi Tamás a Hirado.hu cikkében.

„Lánczi Tamás szerint azonban a színfalak mögött hatalmi harcok alakulhatnak ki, mivel kilenc éve semmit nem nyertek az ellenzéki pártok. A mostani helyzet csábító lehetőség arra, hogy a pozíciók elosztásánál éles harc alakulhat ki. A DK, az MSZP és a Momentum nagyjából azonos támogatottsággal rendelkezik, de Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd is labdába rúghat. Úgy vélte, hogy komoly hatalmi belharc és osztozkodás indulhat a választás után. A Fideszt is új helyzet elé állítja a budapesti eredmény, hiszen vitathatatlanul sikeres kormánypárti vezetők buktak el. Az látható, hogy a város második fénykorát élte, a rendszerváltás után erőre kapott, turisztikai célponttá vált. Lánczi Tamás szerint országos következtetést kell levonni abból, ami a fővárosban történt.”

Veszélybe kerülhetnek az eddig elért budapesti eredmények

A fővárosban komoly hatalmi belharc és osztozkodás kezdődhet a választás után - vélte Lánczi Tamás a Kossuth Rádió választási műsorában. Budapest fejlődése könnyen veszélybe kerülhet, ha az új főpolgármester a pozícióját arra használja, hogy országos politikát építsen. Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) beszédet mond az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019.

Verseny

A demokrácia sikere.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a Borkai-botránynak érezhető hatása lett Budapesten, többek között ennek köszönhető, hogy az utolsó napokra szűkült az olló Tarlós István és Karácsony Gergely között – számol be róla a Magyar Hírlap Online.

„A mostani választás jól jelzi, hogy Magyarországon a demokrácia köszöni szépen, jól van, a pártok demokratikus választáson mérették meg magukat. A mostani választás érdemi változást nem hoz országosan a politikai életben, ugyanakkor az ellenzék várhatóan a kommunikációs versenyt igyekszik majd megnyerni a következő napokban.”

A Borkai-botránynak érezhető hatása lett Budapesten

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője: A Borkai-botránynak érezhető hatása lett Budapesten, többek között ennek köszönhető, hogy az utolsó napokra szűkült az olló Tarlós István és Karácsony Gergely között. Így az ellenzéki jelölt a kudarcos kampánya ellenére nyerni tudott, ráadásul a Fővárosi Közgyűlésben is az ellenzék többséget tudott szerezni.

Terv

Nacsa Olivér sorozatos válásai.

Vége! Egy évvel és egy hónappal azután, hogy Nacsa Olivér (40) és riporter kedvese, Somossy Barbara (27) egy álomesküvő során ember és Isten színe előtt örök hűséget fogadtak egymásnak, kiderült: válnak – így a Blikk Online.

„– Sejthető volt, hogy valami nincs rendben körülöttük, hiszen korábban kifejezetten szerettek volna együtt dolgozni. Persze arra senki nem gondolt, hogy válás lesz a vége – tudtuk meg az egyik munkatársuktól. Egy biztos, Nacsa Olivér nem sokkal a negyvenedik születésnapja után ismét egyedül maradt, másodszorra is elvált, ráadásul az első és a második házassága kísértetiesen hasonlít egymásra. Nacsa 2011-ben igaz, több év jegyesség után, egy a budai várban található templomban tartotta első egyházi esküvőjét, ahogy a tavalyit is, az ifjú pár pedig akkor és most is Párizsba utazott romantikázni. Mindkét házasságnak azonban hamar vége szakadt, a humorista az első feleségétől is egy év után vált el. A két házasság között Nacsa Olivér a Barátok közt volt sztárjával, Pataki Szilviával járt, már tervezték az esküvőt, amikor annak a kapcsolatnak is vége szakadt.”

Kiderült: már hetek óta külön él Nacsa és a felesége

A sztárpár közleményben tudatta a hírt, igaz, a humorista csak az ismerőseivel osztotta meg a részleteket, míg a csinos műsorvezető nyilvános, ám azóta már törölt posztban írt a közös döntésről. „ Mindketten hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást és megadta a jóisten ezt a másfél évet, amelyet közösen tölthettünk együtt boldogságban, szeretetben.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/84546/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Kimentettek egy nőt a Dunából Budapestnél

2020.01.18. 11:05
A vízirendészeknek kellett kiemelni egy nőt a Dunából még szombat hajnalban.

Már több mint 160 ezren hagyták el a Taal-vulkán környékét, ami bármikor kitörhet

2020.01.18. 10:05
Óriási a készültség a Fülöp-szigeteken: már több mint 160 ezer lakos hagyta el a Taal-vulkán környékét, a tudósok szerint …

Ma sem szabadulunk a sűrű ködtől

2020.01.18. 06:45
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint szombaton is folytatódik a borult, párás, ködös idő, a zárt felhőzetből ónos szitálás, hószállingózás alakulhat ki.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 03:00
Orbán Viktor békétlen békéje, a momentumos kisasszonyok hőbörgése, az Európai Néppárt sorososodása, a 444 hamisítása és Csonka András viharos köszöntése szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.17. 04:45
Karácsony Gergely zsarolása, a hálapénz mérgezése, a balliberálisok boszorkányüldözése, Magyarország tejfölösödése és Friderikusz Sándor tanácstalansága pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.16. 05:00
Orbán Viktor manipulációja, Cseh Katalin tombolása, az Európai Néppárt megosztottsága, a börtönbiznisz dübörgése és Köllő Babett péniszképei csütörtöki online lapszemlénkben.

Bezárt a „bádogváros” a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

2020.01.15. 13:50
A karámnak is csúfolt várót bezárták a reptéren, egyúttal pedig átadták az új utasmólót, ahol már sokkal kényelmesebb körülmények között …

Blogstar kávéház

2020.01.15. 05:30
Szél Bernadett képmutatása, a Jobbik pártháborúja, az egészségügy elvesztett emberéletei, a természetvédelem nemzeti ügye és Jáksó László frontális támadása szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.14. 02:50
Karácsony Gergely hazudozása, a Fidesz értékelvűsége, az MSZP feketekasszája, a DK zarándokútja és Tóth Gabi babaszobája keddi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?